Jackpot(JK) ~ Befejezett

6.

-Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy nem ismert meg - üldögéltem a földön Sojin mellett, s csak meredtem magam elé, míg ő a lábkörmét festette. Lélekben egyáltalán nem voltam jelen, fejemben folyamatosan kavargott a korábbi történések sorozata, folyamatosan felidéztem magam előtt mi történt. Az ex-barátomnál fogok dolgozni, akit nem mellesleg én hagytam el, mikor nem maradt vagyona. Míg én az évek során úgy élek, hogy nem tudom, vajon lesz e ennem holnap, addig ő maradt ugyanabban a puccos házban, puccos háttérben, mint előtte.

-Lehet csak nem akar megismerni - vont vállat Sojin, miközben az ecsetet ismét a lakkba mártotta. - Én nem hibáztatnám. Én sem akarnék emlékezni rád azok után, amit tettél. Én a helyedben hálás lennék, amiért nem rúgott üdvözlésképpen akkorát a picsádba, amitől egyenesen visszarepülsz hozzám. 

-De sehogy nem áll össze a kép. Kizárt, hogy ennyi év ismeretség után ne ismerjen fel! Az első szerelme én voltam, egy ilyet nem felejt el az ember hamar! Ahányszor én ágyban voltam vele...már a légzését is megismerem, ennyire azért nem nézek ki szánalmasan...

-Pont ezért nem akar emlékezni. Jinhee...kegyetlenül bántál vele. Olyan voltál, mint valami pénzéhes lotyó. Amint nem maradt semmije, egyszerűen otthagytad. Darabokra törted a szívét, mégis mit vártál ezért cserébe? Hogy amint ismét megszedi magát, egyből hívjon fel és vegyen vissza? 

-Nem, de mégis igen - gondolkodtam. - Én legalább annyit adtam neki, mint ő nekem. És egyáltalán mivel szerezte vissza a vagyonát? 

-Ezt neked kell kideríteni - nézett rám Sojin komolyan. - De én a helyedben nem nagyon kutakodnék. Rohadtul szükséged van erre a munkára. Konkrétan a markában vagy, hiszen egy rossz mozdulat aztán repülsz, kidob mint macskát szarni. Hagyd szerintem békén, mint látod, továbblépett, hagyd, hogy felejtsen. 

-Tudtommal te is igencsak jól éltél belőle - húztam össze a szemeim, mire Sojin csak némán bámult vissza rám, majd elfordult. Én viszont nem hagytam annyiban. - Végülis, hányszor zabáltál nála, míg ott laktam? Hányszor élvezted az ajándékokat, amiket azért kaptál csak mert a barátnőm vagy? 

-Engem ne keverj bele - fenyegetett ujjaival. - Én nekem semmi közöm ehhez, és én sosem vártam el tőle semmi, veled ellentétben. Sőt, miután otthagytad, én továbbra is köszönőviszonyban voltam vele, ha nagy ritkán összefutottunk. Jinhee, kereshetsz hibást, foghatod a tetteid másra, de ezen nincs mit szépíteni. Utál téged - közölte kíméletlenül, s sóhajtva láttam be, hogy igaza van. Egy életre elástam magam a szemében és még nem is tudtam, vajon a családja mit gondolhat rólam. Jungkook mindig mellettem volt, a nehéz időkben, amikor a szüleim elvesztése miatt éjszakákat sírtam át, mikor a sírástól beteg és lázas lettem, mellettem volt és ápolt, vagyonokat költött a legszuperebb gyógyszerekre, magánorvosokra akik házhoz jöttek s nem kellett nekem elmenni otthonról. Jungkook akkor is megvett nekem egy ruhát, ha igazából nem is lett volna szükségem rá, csak szimplán megtetszett. Megadott mindent, én pedig az első nehézségnél hátrahagytam. 

Nem tudtam, vajon ezek után, bármennyire is kéne a pénz, alkalmas vagyok e arra, hogy nála dolgozzak. Bele sem gondoltam, vajon milyen érzés neki nap mint nap találkozni azzal a személlyel, aki lerombolta a szerelembe vetett hitét, aki olyan sebet ejtett rajta ami talán soha nem fog begyógyulni. Biztos voltam abban, hogy nem volt senkije, hiszen ismertem már annyira, hogy tudjam, ha Jungkook csajozott volna, annak nyoma lett volna a házban. Éjszakai kalandok pedig nem voltak rá jellemzőek. 

-Megyek, lefekszem - álltam fel hirtelen és kinyújtóztam. - Holnap hatra már nála kell lennem, mert hétre kaját kell csinálnom neki. 

-De hát az első busz hat után indul - nézett rám Sojin, mire megtorpantam. Arra nem gondoltam, hogyan fogok Jungkook házához eljutni, hiszen onnan, ahol mi laktunk, a város külső részében csak egy busz ment óránként a városba. Két megoldás maradt: vagy taxizok, vagy pedig a hat utáni busszal megyek és futok, mint egy jamaicai a versenyen. Mivel viszont nem volt pénzem, hogy minden nap taxizhassak, így a másodikat kellett választanom, kizárásos alapon. 

-Neked lőttek - röhögött Sojin, mikor az ő fejében is ugyanaz a terv futott végig, mint nekem. Nehéz időszak vár rám, abban biztos vagyok. 

Reggel, amint felébredtem, próbáltam eleget tenni Jungkook kérésének, miszerint "öltözzek fel normálisan". Fejem vakarva néztem gyér ruhatáramat, konkrétan nem volt más nadrágom, csak ez a szakadt farmer, ami eredetileg, gyárilag teljesen ép és tiszta volt, most meg úgy nézett ki, mintha egy matador használta volna a bikaviadal kellékeként. 

-Sojin! - kiáltottam, és egy szál bugyogóban átbattyogtam barátnőm szobájába. - Nincs kölcsön egy farmered? 

-Nincs - vágta rá túl hamar, mint gondoltam, mire sietve a szekrényéhez ugrottam és belevetettem magam a ruhák tömegébe. Anyagi körülményeinkhez képest, Sojin nagyon jól öltözött és kifinomult volt, bár nem virított a szekrényben, sem Gucci, sem Dolce&Gabbana egész pofásan tudott mutatni, ha akart. Velem szemben én úgy néztem ki, mint a kis gyufaárus lány, s Jungkook kérését figyelembe véve, megpróbáltam valami szép nadrágot kicsórni barátnőm szekrényéből. - Nem húztál el innen? Nem teszed tönkre egyik ruhámat sem míg ablakot meg budit mosol! 

-Kérlek - estem előtte térdre, s a földig hajoltam előtte. - Kérlek, segíts nyomoromon! Nem mehetek abba az egybe, ami van! Kérlek! 

-Hogy csapnának agyon fentről - morgott és kivett egy bő fazonú, kantáros farmert. - Tessék, ezt nem vettem fel egy ideje. Nagyon ajánlom viszont, hogy vigyázz rá, mert ha nem, álmodban kinyírlak - fenyegetett, mire csak egy puszit adtam az arcára, sietve magamra rángattam minden göncömet, majd felkapva a táskám sietve a buszmegállóba futottam, mert persze elszartam az időt. Éppen, hogy elcsíptem a buszt, s mire az órámra néztem, számat elhúzva pillantottam ki az ablakon. 6:40, a busz út pedig 15 perc. Bárhogy kalkulálom, nem fogok időben odaérni, nem fogok neki reggelit csinálni 5 perc alatt, s ki fog vágni már az első napomon. Talán ha csalok, és beugrom a pékségbe, és gyorsan veszek neki valamit, akkor megúszom, úgysem fog pontban hét órakor lejönni enni. 

Tévedtem. Pontban hétre értem a házhoz, s benyitottam a házba, amiről korábban azt mondta, nyitva lesz. Sietve kaptam le a kabátomat, kezemben a szatyorral pedig a konyhába sprinteltem, viszont mikor az ajtóhoz értem, megtorpantam. 

Jungkook az asztalnál ült, tetőtől talpig felöltözve, egyik kezében újság, másik kezében pirítós, előtte forró tea. Kényelmesen evett, miközben olvasott, s komótosan rám emelte tekintetét. 

-Késtél.