17.

998 87 3
                                    

A kisebb szóváltásom után Jungkookkal abban reménykedtem, senki nem fog majd megszólalni az autóban. Én nem bírtam volna elviselni Jimin további megjegyzéseit, Jungkook pedig nem úgy nézett ki, mint aki annyira rá akarna szólni a haverjára, ezt pedig betudtam annak, hogy titkon egyetért vele. Jungkook némán figyelte az utat, csak akkor nézett jobbra vagy balra, ha az autókat figyelte, egyébként mereven bámult előre, ujjaival türelmetlenül kopogtatva a kormányon minden egyes piros lámpánál. 

Fejemet az ablaküvegnek döntöttem, ahogyan gondolkodtam azon, mi is történik most velem. Soha, az elmúlt években egyszer sem gondoltam volna arra, hogy az útjaink Jungkookkal még keresztezni fogják egymást, de nem is akármilyen módon. Annál a fiúnál kellett megdolgoznom a megélhetésemért, aki annak idején ingyen is biztosította, a világot megadta nekem és a kisujjam sem kellett mozdítanom, csupán annyit kért, legyek mellette és szeressem. Jimin szavai újra és újra felcsendültek, ahogyan figyeltem a mellettünk elsuhanó épületeket, embereket, autókat, fényeket. Három évvel ezelőtt elmentem, mert a bennem lévő szeretet Jungkookéhoz képest semmi nem volt. Azt hittem szeretem, azt hittem igaz ami köztünk van, s én mégis elfutottam az első nehézség alkalmával. Ki tudja mióta él így...mióta került vissza ebbe a pozícióba, ha vele maradtam volna, soha nem kellett volna megtapasztalnom azt a sok szart, ami végigkísért az elmúlt években. Már lehet régen a felesége lennék...

A visszapillantótükörre tévedt tekintetem, ahogyan figyeltem arcát. Erősen fókuszált a vezetésre, de mégis mintha valahol elveszett volna a gondolataiban. Arca fáradt és kissé szomorú volt, de mégis próbálta érzelmeit elrejteni, szemei könnyesek voltak. Nehéz volt elhinni, hogy ugyanaz a fiú, akit valaha szerettem. Talán mert nem volt teljesen ugyanaz. Én tettem ilyenné, én tettem tönkre azon a napon, amikor kisétáltam az életéből, amikor hátra sem néztem, csak otthagytam a legnagyobb szarban. És tudom, azóta sem volt képes megbocsájtani, hiszen én sem tudtam magamnak. 

Egy pillanatra a tükörre pillantott, tekintete találkozott az enyémmel. Meglepve vonta fel szemöldökét, mintha nem számított volna arra, hogy őt nézem, mintha ösztönösen nézett volna a tükörre. Lehet már azelőtt is engem nézett, hogy nekem feltűnt volna? Némán szemeztünk egymással, csak akkor nézett el, ha az útra kellett figyelni, amint tehette ismét visszanézett rám. Ajkamba harapva fordultam vissza az ablakhoz, de továbbra is éreztem, hogy fürkésző szemeivel engem méreget. Nagyot nyelve dörzsöltem meg arcom, kissé megnyugodva, ahogyan egyre közeledtünk kicsi lakásunk felé. 

-Merre? - kérdezte Jungkook hirtelen, miközben fürkészően nézett, várva a válaszom.

-Jobbra - felelt helyettem Sojin, én pedig lehunytam a szemem. Jól esett nem figyelni semerre, csak úgy lenni ott hátul. Sojin mondta az útvonalat, Jungkook vezetett, a kocsiban síri csend honolt ezen kívül. Néha az index jellegzetes hangja felcsendült, de azon kívül nem volt sok a kommunikáció. 

-Itt megállhatsz, már csak fel kell mennünk a kis utcán, a dombon. Oda úgysem tudsz behajtani - kapcsolta ki Sojin az övét, mire követtem a példáját. A fiúk érdeklődve forgolódtak, felmérve a környéket, mikor is Jimin elröhögte magát. 

-Igazi luxusnegyed - vihogta, Sojinnal pedig lesütöttük a szemünket. Nem voltam egyáltalán büszke arra, hogy Jungkook és Jimin meglátta, hogyan is élek, mióta eljöttem a házból. Rettenetesen megalázó volt, mert akkor sem éltem ilyen körülmények között, mikor a szüleim még éltek, ez a környék a legalja volt, ide tényleg csak az olyan emberek jöttek, mint amilyen én is voltam. Szegény és összetört. Akiknek nem volt lehetőségük feljebb kerülni. Nem tanultam tovább, nem tudtam igazából semmi értelmeset csinálni, így munkám sem volt olyan, ami jól fizetett volna. Előtte nem volt szükségem rá, később pedig lehetőség híján nem volt választásom. - Jól leadtad az igényeket Jinhee. 

-Jobb, mintha az utcán lennék - közöltem semleges hangon, próbálva erősnek maradni, majd a zuhany alatt kibőgöm magam. - Köszönjünk szépen a fuvart, akkor.. - nyúltam az ajtóhoz, hogy kinyissam, mikor Jungkook gyorsan kikötötte az övét és hátrafordult hozzám.

-Add ide a telefonod - tartotta felém a tenyerét várakozva. Jimin felvont szemöldökkel nézett ránk, Sojin pedig a kezembe adta a táskám. Kikotorva belőle, elővettem a készüléket és félénken Jungkook kezébe adtam. Száját összeszorította, ahogyan meglátta az ősrégi telefont. Egyrészt azért, mert pontosan tudta, milyen telefonom volt mielőtt elhagytam volna, másrészt tisztán láttam rajta, megpróbál nem nevetni. 

-Úristen - kapta ki Jimin a kezéből és az ujjai között forgatva, őszinte döbbenettel nézte nyomorúságos kis telefonom. - Még a nagyapámnak is okosabb a mobilja. Még sorozatot is szokott nézni rajta, csak be kell állítani a Netflixet. Még tabletje is van - magyarázott felém fordulva úgy, mintha soha nem is lettünk volna rossz kapcsolatban, mintha teljesen hétköznapi lenne, hogy ilyen információkat megoszt velem. 

-De hát a tableten kenyeret szeletel -nézett rá Jungkook összehúzott szemmel, mire Jimin felhorkant. 

-Reggel! De amikor szüksége van rá, tudja hogyan kell használni! Pár karcolás meg nem zavarja, a lényeg, hogy majdnem nyolcvan éves és jobb cuccai vannak, mint Jinheenek! Hihetetlen, mennyire le tud csúszni az ember - rázta meg a fejét, majd visszaadta Jungkooknak a kőkorszaki mobilt és elővette a sajátját. A legújabb széria, nem is lepődtem meg. 

Bár Jimin családjának nem volt tudtommal vállalkozása, rendkívül jól bántak a pénzzel. Amióta csak ismerem,  végigdolgozta a nyarakat, néha suli mellett is elvállalt ezt-azt, és a pénzét mindig eltette vagy befektette valami komolyba. Így természetesen nem állt messze cuccaiban Jungkooktól, mindkettő úgy nézett ki, mintha egy rossz tinifilm főszereplői lennének. 

-Beírtam a számom - adta vissza Jungkook  a telómat, majd megrázta a fejét. - De ne hívj ha lehet. Csak akkor, ha valami okból kifolyólag nem tudsz jönni vagy ha én nekem kell üzennem, hogy ne gyere. Holnap érted fog jönni az autó, szóval úgy készülj - magyarázta. 

-Miről van szó? - kapta fel a fejét Jimin értetlenül. Szóval nem tudott arról, hogy Jungkooknál dolgozom, mint bejárónő. Jungkook lesütötte a szemét, mintha nem akarta volna, hogy barátja tudjon a dologról, mi pedig kényelmetlenül fészkelődtünk ott hátul, nagyon ki akartunk már szállni az autóból. 

-Nem fontos - legyintettem, de Jimin valamiért meg volt áldva azzal, hogy engem piszkáljon és nem akarta annyiban hagyni, hogy csak úgy elmehessek. 

-De igen, adná meg neked Jungkook a számát? Azok után amit tettél? 

-Nálam dolgozik - bökte ki Jungkook hirtelen, mire síri csend telepedett az autóra. Senki nem szólt semmit, még a légzésünket sem lehetett hallani. Pár másodpercig. Amikor is Jimin konkrétan úgy felvihogott, belevisszhangzott az autó.

-Ezt nem hiszem el! - röhögött, térdére csapva, csupasz bőrén ahol ki volt szaggatva a farmer nagyot csattant tenyere. - Ez most komoly? Jinhee a bejáród? - csúszott le az ülésen, ahogyan emésztette röhögve a hallottakat. 

-Hyung - nyögte Jungkook lehunyt szemekkel, szemmel láthatóan kínosan érintette az egész, és biztos voltam benne, sok magyarázkodás előtt áll azzal kapcsolatban, mit is keresek amúgy a házában három év után ismét. 

-A nagy, büszke és öntelt Jinhee most végre tesz valamit azért, hogy kapjon. Legalább megtudod milyen dolgozni, milyen amikor nem hullik csak az öledbe valami, mert sír érte a szád. És hogy ezt pont Jungkook házában...fenomenális, ez a legjobb amit ebben az évben hallottam! Nem is, amit életemben hallottam, ennél szebb válasz a karmától aligha érkezhetett volna. Beszarok, Jinhee mint bejárónő, ez haláli - könnyezett, mire én válasz nélkül csak fogtam, és kiszálltam az autóból. Sojin némán követett, karomat megfogva segített elindulni felfelé a dombon, de a mögöttünk lévő autó fényszórói nem halványodtak vagy akár tűntek el, ugyanúgy világítottak felfelé a dombon. 

Megtorpantam s hátranéztem a vállam fölött. Jimin a műszerfalra dőlve vihogott továbbra is azon amit hallott, mellette Jungkook két kézzel a kormányt szorongatta, fájdalmas arckifejezéssel nézve rám. Annyira szomorú és megtört volt, nem tudtam nézni többet az arcát. Megfordulva, Sojin támogatásában indultam haza.

Jackpot(JK) ~ BefejezettWhere stories live. Discover now