Jackpot(JK) ~ Befejezett

1.

Jungkook

-Jobban szeretlek mindennél és mindenkinél.

-Nem, én sokkal jobban szeretlek. 

-Én annál is jobban szeretlek, mint amit el tudsz képzelni.

-Az én szerelmem nagyobb, mint a világegyetem. Az én szerelmem végtelen.

-Lószart! - vetettem oda a mellettem nyalakodó párosnak, miközben az autómra vártam. - Csak most vagytok ilyen hányingerkeltően boldogok, látom ahogyan lovagoljátok a szivárványt és eszitek a rózsaszín vattacukorfelhőt. De az első nehézségnél valamelyikőtök garantálom, hogy le fog lépni, a másik pedig magára marad egy fél szívvel. 

-Mindenki magából indul ki - közölte velem sértetten a lány, majd közelebb húzódott hős lovagjához, mintha csak egy szellő akarná elfújni tőle. 

-Igen, igaz a mondás. A következő pedig te leszel - mutattam felé, majd zsebre vágtam a kezemet és elsétáltam Jimin fele, aki lassan már végzett a kocsim lemosásával. 

-Már megint kit terrorizálsz? - nevetett fel, ahogyan meglátta a páros milyen sebességgel halad az utca túlsó felére. 

-Csak a szokásos - legyintettem. Nem ez volt az első alkalom, hogy a saját sérelmem még évekkel később is másokon csattant. Három éve, hogy Jinhee egy esős napon teljesen elhagyott, végleg és kegyetlen módon. Három éve, hogy a vállalkozásom csődbe ment, egyik-pillanatról a másikra minden vagyonom odalett. És ennek tetejébe, hogy a földi nyomorom még fokozódjon, a lány, akinek a jegygyűrűje akkor a zsebemben volt, amire az utolsó pénzem költöttem, elhagyott. 

Szavai a mai napig erősen élnek a fejemben, soha nem fogom elfelejteni amit akkor mondott. 

"Én elhiszem, hogy mindennél jobban szeretsz. De ha ismernél, tudnád, mire vágyom úgy igazán." 

És szépen kisétált az ajtómon, az életemből. Emlékszem, hogy utána futottam, azonban ő nem foglalkozott velem. Két órán át álltam a szakadó esőben, zokogva, tombolva, a nevét kiabálva, de nem érdekelt senkit, ő pedig nem hallotta többet. Soha nem tudtam neki elmondani, hogy az utolsó pénzemből, amit nem adósságra kellett elköltenem, gyémánt gyűrűt vettem neki. Csak neki, hiszen nem csak megvettem, külön az ő méretére csináltattam, belevésetve a megismerkedésünk dátumát. 

Az volt az utolsó nap, hogy nőre költöttem bármit is. Egy ideig azért, mert egy lyukas vasam sem volt, utána pedig már elvi okokból sem. Nem is voltam együtt nővel, egy éjszakás kalandom sem volt, egy kapcsolatom vagy barátnőm sem. Kiölte belőlem a vágyat, hogy társam legyen, így keserédes szingliként tengettem a napokat a barátaim társaságában, akiknek nagyon sok munkája van abban, hogy mára ilyen legyek. 

-Este egy sör ahogyan szoktuk? - törölte meg a kezét Jimin egy rongyba, majd elütötte a kezem maga elől, amiben a mosás árát tartottam. - Hagyjál már a hülyeségeddel, öröm a verdád mosni a sok csotrogány után. - nevetett, mire mosolyogva eltettem a pénzt.

-Jó, de ezért este én fizetek! 

-Áll az alku - mosolyodott el, majd intett és már el is sietett a következő vevő fele, aki megérkezett hozzá. Cammogva ültem be az autóba, ami csillogott-villogott, nem véletlenül volt Jimin a legjobb a környéken. Azt sem tudtam, hogy merre menjek haza, nehogy akár egy foltot is ejtsek a szépen, frissen mosott kocsimon. A gondolataimba merülve szeltem az utakat, nem is foglalkozva azzal, hogy nem is abba az irányba haladok, amerre lakom. Jól esett céltalanul bolyongani, cirkálni az utakon, csak némán vezetni a semmibe.

Viszont annyire elvoltam a saját kis világomban és fejemben, hogy már csak arra eszméltem, a környezetemben lévő összes autós egyszerre fekszik rá a dudára. A fejem kapkodva néztem körbe, hogy vajon mi történhet, mikor megláttam egy szerencsétlen lányt átvágni a piroson. Persze neki volt piros, nekünk zöld, így nem meglepő, hogy vezetők sokasága küldte el melegebb éghajlatra. Próbáltam sietve a fékre taposni, de elkéstem vele, mire észbekaptam, addigra már szépen el is gázoltam őt, teste nagy puffanással pattant le a kocsiről. Bár teljes mértékben az ő hibája volt az egész, mégis remegve, sietve kapcsoltam ki az övemet és kiszálltam, hogy megnézzem, mennyire súlyos a sérülése, kell e neki mentőt hívnom. 

Megnézve az arcát, nem lehetett sokkal fiatalabb nálam, a huszas évei elejét, közepét taposhatta. Nagyon fiatal volt, és nagyon vékony is, arca beesett volt. Eszembe jutott, hogy talán egy hajléktalant csaptam el, ettől a gondolattól pedig még rosszabbul éreztem magamat, mert nincs neki még elég baja, nagyon kellett neki egy találkozás a kocsim elejével. 

-Elnézést - hajoltam le hozzá. Szemei nyitva voltak, látszólag pedig magánál volt. - Annyira sajnálom! Jól vagy? - kérdeztem, mire bólintott egy aprót. 

-Jól. Semmi bajom - próbálkozott meg felállni, de csak egy fájdalmas kiáltás hagyta el a száját, ő maga pedig visszahuppant a földre. 

-Megsérültél - mutattam a lábára, ami egy érdekes pózban állt, nem olyan volt, mint amilyennek teremtve lett. - Beviszlek a kórházba. 

-Nem kell! - tiltakozott azonnal és ismét megkísérelte a felállást, ismét sikertelenül. - Jól vagyok, csak...

-Nem vagy jól, látom - mutattam rá, s kezdtem kicsit türelmetlen lenni a minket bámuló szempárok miatt. - Az én hibám. Beviszlek a kórházba - tartottam neki a kezemet, amit kis habozás után el is fogadott. Óvatosan felhúztam, majd derekánál fogva megtartottam és segítettem neki beszállni az autóba. Bezártam utána az ajtót, majd sietve a saját oldalam felé futottam, de előtte nem tudtam megállni, hogy ne szóljak be a nézőtérnek. - Lehet haladni tovább! Nem egy állatkertben vagyunk, mi a tökömet bámulnak? - kiáltottam dühösen, és beülve a kormány mögé, elindultam.