Konoha mélyén egy sötét titok rejlik. A bűzös csatornafedők alatt nemcsak szennyvíz folyik, hanem egy komplett város húzódik a patkányürülékes alagutak alatt. A Bűn városaként elhíresült városban mindennapos tevékenységnek számít a gyilkolás, az erő...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sasuke:
Figyelmeztetni akartam Sakurát, hogy Itachi velünk van, de a testem csak egy nyeszlett suttogásra volt képes. Amikor a bátyám lelőtte Shoutát, akkor elbizonytalanodtam, hogy mégis melyik oldalon áll, de amint megpillantottam a testből szivárgó kék vért rögtön tudtam, hogy csak egy klónnal volt dolgunk és azzal tartott sakkban minket a Haruno klán vezére. Szánalmasan éreztem magam, észre kellett volna vennem a jeleket és nem utolsó sorban hallgatnom Sakura megérzésére. Ehelyett csak a saját képességeimben bíztam, így mindkettőnk életét veszélybe sodortam.
A szavak a torkomon akadtak, Sakura fájdalmas üvöltése bezengte a teret. Nem vette észre, hogy nem az igazi Shouta fekszik holtan előtte, hanem csak egy élethű másolata. A gyász eszét vette és nekirontott a bátyámnak, de ő könnyedén leszerelte. Durván megragadta az arcát és kényszerítette, hogy nézzen a halott "öccse" testére. Hagyta, hogy saját magától jöjjön rá az igazságra.
Kellett néhány másodperc míg Sakura lehiggadt és felfogta a történteket. Itachi elengedte őt, majd a tőle megszokott higgadtsággal elemezni kezdte magában a helyzetet és mintát is vett a klónból. Arca nyugalmat tükrözött, de ahogy rám emelte a tekintetét láttam benne a dühöt. Haragudott rám, amiért meggondolatlanul cselekedtem.
Megindult felém, hogy segítséget nyújtson, de a büszkeségem nagyobb volt, így az beszélt helyettem.
- Ezért nem kellett volna idejönnöd - jegyeztem meg epésen és be akartam bizonyítani, hogy jól vagyok. Próbáltam felállni és Itachi is látta, hogy nemcsak őt, de saját magamat sem bírtam meggyőzni az ellenkezőjéről.
Nagyon nem voltam jól.
A méreg szétterjedt a testemben, és savként marja szét jelen pillanatban a szerveimet.
Összeestem.
A szégyen úgy terjedt szét vénáimban, akárcsak a pusztító méreg. Kudarcot vallottam nemcsak magamnak, hanem Sakura és Itachi előtt is egyaránt.
Félig voltam már csak tudatomnál, ahogy vonszoltak a kijárat felé teljesen elvesztettem a kontrollt testem felett. A szervezetem küzdött a méreg ellen, úgy lángolt a testem belülről, mint a kitörő láva, mely elpusztít minden élőt és élettelent maga körül. A puffanásra még emlékeztem, utána teljes képszakadás következett.
A lázálmom sem volt sokkal nyugodtabb, égetett és mart az összes sejtem szintjén ez a toxikus anyag, miközben menekülni próbáltunk Sakurával. Álmomban nem érkezett meg Itachi és mindenki meghalt körülöttem.
Csak egyszer az életben sikerülne végre valakit megvédenem, ki számomra fontos.
De úgy látszik én erre képtelen vagyok...
Sakura kihűlt testét tartottam karjaim között, szívemben üresség tombolt. Elvesztettem a reményem. Sakura volt az egyedüli kivel ki tudtam volna jutni ebből a mocskos városból és egy új normális életet kezdeni a fenti világban.
