Konoha mélyén egy sötét titok rejlik. A bűzös csatornafedők alatt nemcsak szennyvíz folyik, hanem egy komplett város húzódik a patkányürülékes alagutak alatt. A Bűn városaként elhíresült városban mindennapos tevékenységnek számít a gyilkolás, az erő...
Ups! Ten obraz nie jest zgodny z naszymi wytycznymi. Aby kontynuować, spróbuj go usunąć lub użyć innego.
Sakura:
A tehetetlenségem életem legostobább tervét szülte. Nyilvánvaló célpont voltam az emeleten elhelyezkedő apámnak, aki épp lehetett az igazi is vagy csak egy klón. Azonban az előttem levő sem habozott pisztolyt szegezni felém. Igazából teljesen mindegy volt melyikük lő le, csak egy dolog számított.
Meg kell mentenem Shoutát!
Meghalok?
Igen.
A halál ténye beépült a mindennapjaimba, reggelenként úgy keltem, hogy ez lehet az utolsó napom, hisz élet és halál közötti pengén táncoltam mindig. Abban a pillanatban míg futottam apám felé nem érdekelt mi lesz velem. Amíg feladatom van, addig nem végezhetem be.
Fuss! Lőjj! És halj!
Mindezt a családom védelmében teszem. Én képtelen voltam kijuttatni őket, de tudom, hogy Sasuke meg fogja tenni helyettem. Az ujjam a ravaszon pihent, céloztam és lőttem.
Ahogy meghúztam a ravaszt, a helyiséget dörrenések töltötték be. Hátulról éles fájdalmat éreztem, míg az elülső lövedék csodával határos módon nem a koponyámat lőtte át, hanem csak súrolta a halántékomat.
Holtan zuhant össze Shouta mellett a férfi, ki alatt kék vér gyűlt össze. A csalódottság keserű szájízzel töltött el. Csak egy klón volt, az igazi még életben van. A másolat fején két lövést pillantottam meg. Zúgott a fülem, lábaim reszkettek az adrenalintól. Levegőt kapkodva néztem körbe, hogy honnan jött a másik lövés. Sasukéra néztem, de ő teljesen tehetetlen állapotában volt, kezében nem is tartott pisztolyt. Arca nagy fájdalomról sugárzott, valahogy ki kell őt vinnem mielőtt apám emberei ellepik a helyet.
- Sakura - szűrte a fogai között, próbált talpra állni, de nem járt sok sikerrel. A tekintetemmel az emeletet pásztáztam és készen álltam az utolsó golyóval leszedni az apámat. Óvatosan lépkedtem hátra, hogy védelmezzem Shoutát.
Újabb lövés dördült el az emeletről közvetlenül mögöttem.
Megkövülten néztem az öcsém átütött fejét. A pisztoly kihullott a kezemből és térdre rogyva üvöltöttem.
Vége.
A perifériámból egy fekete köpenyes alakot láttam elegánsan leugrani a korlátról. Könnytől áztatott szemem ráemeltem és megláttam a kezében a gyilkos füstölgő fegyvert.
Nem gondolkodtam, ösztönösen, bosszútól fűtve cselekedtem. Ráemeltem a fegyvert és vérszomjas kiáltással lőttem. Két ujjával fogta közre a 300 m/s-mal száguldó pisztolygolyót. Hevesen dobogó szívem egy pillanatra megállt, végül folytatta az előbbi őrült iramot. Egy újabb mutáns!
Tompán hallottam Sasuke hangját, de nem érdekelt. A gyűlölet megőrjített, eldobtam a fegyverem, ha kell körömmel fogom szétszabdalni a gyilkos arcát, mely kísértetiesen hasonlított újdonsült férjem arcára. Hideg közönnyel nézte a szenvedésem és az sem hozta tűzbe, hogy megiramodtam felé.
