A Bűn városa

39. fejezet

Sakura:

- Másképp vagy fontos. - A tenyerem alatt megéreztem a heves szívverését.

Egy pillanatra kikapcsolt az agyam, mert nem akartam elhinni azt amit először gondoltam. Valahogy túlságosan is hihetetlennek tartottam, hogy Sasuke érezzen valami mélyebbet irántam. Megszokásból kerestem rajta a hazugság jeleit a szoborszerű arcán, azonban nem találtam rajta árulkodó jeleket.

Helyettük egy várakozó gyengéd ónix szempárral találtam szemben magam. 

A vérem az arcomba tódult és a szívem is össze-visszakalimpált, ahogy a következtetésem fején találta a szöget.

- D-de én semmi olyasmit nem tettem, amivel kiérdemelném... - halkultam el a végére. Nem is tudom, hogy a bőröm a hirtelen felkavarodó érzelmek sokaságától vagy csak a közöttünk levő csekély távolság miatt forrósodott fel?

- Mit? - kérdezte Sasuke - Te tudod mi zajlik bennem? - nagyokat pislantottam rá. Ezt most komolyan kérdezte?

Sasuke a választ várta tőlem. Tényleg komolyan gondolta.

- Nevezd nevén! - sürgetett és közelebb hajolt hozzám, hogy a választ kipréselje belőlem.

Uchiha Sasuke tényleg robotként élte itt az életét, ha az egyik legalapabb emberi érzelemmel nincs tisztában. Mondjuk nem hibáztattam érte. Anyja halála után bezárta a szívét és mégis ki adott volna neki szeretetet ebben a romlott világban? Az apja, ki kívülállóként kezeli őt, vagy a bátyja, kit az apja ellene fordított fiatalabb korukban?

- Szerelem - böktem ki gyorsan. A válaszom után megállt néhány centire az arcomtól.

- Szerelem - ismételte meg meglepve.

Valahogy szívmelengető volt látni, ahogy rácsodálkozik arra, hogy neki is vannak érzelmei. Hogy több pusztán egy lélektelen gyilkosnál.

Nem jött zavarba, sőt mintha megnyugvással vette volna tudomásul, hogy most már tud egy kifejezést társítani a benne tomboló viharra.

- És te? Mit érzel irántam? - tette fel az övön aluli kérdést Sasuke, pedig tudom hogy nem annak szánta. Ő... nem az a tapintatos fajta.

Én nem tudtam olyan fesztelenül kezelni a kérdést, mint kedves férjem.

- Ezt nem szokták lányoktól ilyen nyíltan megkérdezni! - oktattam ki sipítva, az arcom most már lángolt. Nem mintha ezzel sikerült volna a kérdést elütnöm.

Sasuke nem úgy nézett ki, mintha válasz nélkül itt hagyhatnám. Ezt most komolyan a kádban kell teljesen meztelenül megbeszélnünk?

Hát jó... ha már őszinteségi napot tartunk, akkor én is megosztom vele a kis titkomat.

- Úgy érzem engem is több vezérel az érdeken és a vágyon felül. Valami mélyebb. Állandóan megmented az életem és egy ideg azt hittem, hogy a Stockholm- szindróma tüneteit tapasztalom magamon, de nem... Te más vagy, bármelyikünknél itt lenn. Törődsz velem, őszintén érdekel a véleményem és megbízol bennem. Partnerként tekintesz rám, nem pedig egy játékszerként vagy a céljaid beteljesítő eszközeként. A szuper külsőd amit ma villantottál... nem félek tőle. Hiszem, hogy találunk rá módot, hogy ne egy ösztönlényként végezd be! - Amilyen nehezen akartam kinyitni a számat olyan hevesen lendültem bele a témába - Azt hiszem odafent is el tudnálak viselni huzamosabb ideig - Sasuke ajkain gonosz mosoly bújt meg.

- Csak elviselni? - pillantott rám sármosan, majd zavaromban jókora adag vizet fröcsköltem az arcába.

A zselézett haja lelapult, belőlem pedig kipukkant a nevetés.