A Bűn városa

59. fejezet

Fugaku:

Épp a győzedelmi beszédem sorait futottam át, amikor a Yamanaka klán örököse sürgős meghallgatást kért tőlem. A papírokat a fiókom mélyére süllyesztettem.

Vajon miben mesterkedik az a szőke szuka?

A szőke ciklon egy sötétkék maxi sifon ruhát viselt, a dekoltázs része már a hasánál elkezdődött. Az ezüst színű szandálja hangosan koppant a padlón minden egyes lépésnél. A sietettet járása még így is magabiztosságot tükrözött. 

- Fugaku-san! - hajtott fejet, majd megállt az asztalom előtt - Elnézést kérek a zavarásért és a hirtelen megjelenésemért, viszont van egy dolog amit látnia kell! - A sötétkék mintás szütyőjébe nyúlt és egy pendriveot halászott ki - Az eset után rögtön idesiettem, senki sem tud a létezésén rajtam kívül - tette hozzá.

Egy arcizmom sem rándult meg, nem értettem, hogy kinek a létezéséről hadovál itt nekem. Elvettem tőle az adathordozót és a laptopomon megnyitva a fájlt az ereimben megfagyott a vér.

- Az nem lehet! - többször visszajátszottam a felvételt.

Eredeti volt.

A halottnak hitt feleségemet láttam a képernyőn.

- A saját szememmel láttam őt, viszont elmenekült... - Nem tudtam Ino fecsegésére koncentrálni, egyre csak Mikoto arcát láttam magam előtt.

Nem halt meg...

Több mint tíz év telt az eset óta és az egyetlen hibát mit vétettem, ma kísért engem.

...

Mikoto amint megtudta, hogy állapotos a második gyermekünkkel, kijátszotta a Bűn városának minden csapdáját, mi több a klán embereit - beleértve engem is - átvert a ravaszságával. Elszökött tőlem és ezzel csorbát ejtett a hírnevemen. A becsületemet helyre kellett állítanom és ezt csak úgy tudtam megtenni, hogy megölöm őt.

Öt kemény évembe telt mire a nyomára tudtam akadni. Egészen Kalifornia partjáig kellett repülnöm, hogy levadásszam a feleségem. Megtaláltam a kunyhót, ahol meghúzták magukat. Sosem felejtem el, amikor először megpillantottam Sasukét a homokozóban és a sós tengeri levegőben Mikoto főztjének illata terjengett.

Pisztolyt rántottam elő és a gyerekre céloztam. 

A ravaszt viszont nem tudtam meghúzni.

Életemben először éreztem habozást. Így nézett volna ki ha egy normális család életét éljük. A gyerekek a homokozóban, Mikoto a háztartásról gondoskodik, míg én rendes férjként a munkában töltöm a nap nagy részét, majd fáradtan beesve élvezem a feleségem főztjét és a gyerekek zsivaját.

Elhessegettem a képtelen gondolatokat. Túl késő ezen már változtatni, mi mások vagyunk a többieknél. Nem adatott meg számunkra az unalmas hétköznapok luxusa.
Megacéloztam a szívem és lőni akartam, viszont ekkor jött ki a faházikóból Mikoto és tekintetünk találkozott. Rám kiáltott és anyatigrisként vetődött felém és próbálta kicsavarni a kezemből a pisztolyt. A dulakodás hangjára Sasuke is felénk nézett.

- FUSS, SASUKE! - sikította Mikoto - Anya nemsokára utánad megy! - biztatta tovább.

Sasuke habozott a meneküléssel, de végül lábai megeredtek és a ház mögötti domb felé vette az irányt.

- Nem hagyom! - ordítottam fejvesztve és sikerült lelöknöm a nőt magamról. Tized másodperc múlva a rohanó gyermek felé céloztam.

Elégtételt akartam venni. Azt akartam, hogy Mikoto ugyanazon a fájdalmon menjen keresztül, mint amin nekem kellett! Elveszíteni mi életünkben a legfontosabb. Neki a gyermek, nekem a hírnév.