A Bűn városa

31. fejezet

Sakura:

Másnapra Sasuke összerántotta a bandáját és a titkos laborban válogattuk ki a használható klónokat. A tucatnyi klón közül viszont csak hat darab tűnt használhatónak, így a maradékot a fiúk nagy örömmel elpusztították. Kedvükre zúzhattak és tombolhattak, míg Karin a szuper labor tönkretételén kesergett.

Azt hittem, hogy bosszantó lesz velük együttműködni, de kifejezetten élveztem a társaságukat. Hiába mások ők, úgy kezelnek engem mintha ezer éve haverok lennénk. Legkönnyebben a csapat leghangosabb tagjaival jöttem ki, Suigetsuval és Narutoval hamar megtaláltam a közös hangot. Juugo inkább magának való volt, és nem bizonyult kifejezetten szociális típusúnak, így vele nem erőltettem a kommunikációt. Karin is egész normális, egészen addig, míg valahogy szóba nem kerül a szex.

Akkor egyszerűen nem lehet lelőni őt, és nagyon a szívén viseli a MI szexuális életünket, ami konkrétan egyenlő a nullával, de a csaj csak úgy ontja magából a jótanácsokat. Én nem akarok Sasukétól semmit, együttműködünk míg érdekeink közösek, aztán á dieut intünk egymásnak.

Egy mondvacsinált indokkal magára hagytam Karint, egy kis nyugalomra vágytam. Ahogy haladtam a folyosókon sikerült belebotlanom Sasukéba, ki épp egy zsákba húzta bele a klónomat. 

- Úgy érzem mintha engem rabolnátok el - jegyeztem meg miközben figyeltem, hogyan tuszkolja be a klón lábait.

- Egy kis segítség nem ártana, nehéz vagy - felelte somolyogva, én pedig teljesen kiakadtam ettől  kijelentésétől.

- Nem vagyok nehéz - morogtam az orrom alatt, hogy ő is hallja. Tettetett dühvel odasétáltam hozzá és a bal lábát próbáltam beljebb nyomni, de meg kellett vallanom, igaza volt az Uchihának. - Miből készült ez, platinából? - sipítottam magas hangon, ahogy nagy nehezen sikerült a zsák száját bezárni.

- Nem tudom, de biztos sokat kaszálnánk vele a mélytelepen - humorizált kedves párom. Én csak a szemeimet forgattam a kijelentésére. Tegnap este kibékültünk, miután Sasuke képes volt nyitni az irányomban és én is alább adtam a büszkeségemből. Kiderült nem is olyan rossz társaság ő, egész kulturáltan fogadta a tervemet és meg tudtuk beszélni a hátulütőket is. A csipkelődések viszont megmaradtak, de egyikünk sem kapta fel komolyabban a vizet.

Sasuke nem tudta hóna alá csapni a klónt, hanem mindkét karjára szükség volt a megemeléséhez. Az izmok és az erek eléggé kidagadtak a karján, bele se merek gondolni, hogy összesen hány kilót nyomhat az a szerencsétlen másolat. 

- Az apád emberei majd megveszhetnek, hogy miket szállíthatunk a zsákokban - sétáltam el mellette, hogy kinyissam neki az ajtót.

- Nagyon segítőkész vagy ma, történt valami? - pillantott rám laposan, de ajkain egy félmosoly játszott. Nem fair, hogy így átlátott rajtam.

- Csak Karin hozza a formáját - sóhajtottam megadóan. Sasuke léptei elhalkultak, így én is megálltam, hogy hátraforduljak. - Mi az? - kérdeztem zavartan, ugyanis a megmerevedett arckifejezése meglepett.

- Régóta ismerem Karint. Akarod, hogy leállítsam? - a költői kérdésére csak legyintettem. Le tudom én állítani egymagam is, nincs szükségem Sasuke segítségére. Mármint elég lovagias, hogy felajánlotta, de ehhez nem kell férfi mutáns erő.

- Szerintem boldogulok vele - hárítottam el a felajánlást, és szótlanul folytattuk tovább az utunkat kifelé.

- Nem foglak arra kényszeríteni, ha ezen aggódnál - bökte ki nagy nehezen a hátam mögül Sasuke. Az arcom elvörösödött és majdnem megbotlottam a saját lábamban, ahogy ezt meghallottam tőle. A helyzetemen a bevillanó nászéjszakánk képei sem segítettek.

- Tudom! - vágtam ki nagy hévvel az ajtót. Nem voltam rá dühös, csak hihetetlenül zavarba hozott a téma.

Szerencsémre Suigetsu épp kint volt, így nem kellett tovább erőltetnünk ezt az alapból is kínos beszélgetést. Beraktuk az utolsó klónt is az egyik csodajárgány hátsóülésére, majd visszafordultunk a laborba. Naruto épp a drótokkal bíbelődött, ahogy elhaladtunk mellette.

- Ránk ne robbantsd míg bent vagyunk! - szólt be neki Sasuke.

- Teme, százszor csináltam már ilyet, igazán megbízhatnál bennem... - Naruto keze megcsúszott, és a kattanástól egyszerre vert le minket a veríték. -Upszi... - nyögte egy idétlen vigyor kíséretében.

Sasuke a gyilkos szemeivel háromszor átdöfte Naruto testét.

- FUTÁS! - kiáltotta és rohant el elsőnek a szőke.

Én sem voltam rest és követtem az Uzumakit egészen két másodpercig a saját lábamon, majd Sasuke felkapott és villámsebességgel kiugrottunk a detonáció előtt még.
Végignéztem a csapaton, mindenki jelen volt kivéve Karint.

- Karin bent maradt! - sápadtam el a felismeréstől.

- Úristen, anya ki fog nyírni engem! - sápítozott a szőke.

- De előbb én! - ragadta meg vérben forgó szemekkel Suigetsu Naruto gallérját, akit ököllel verni kezdett.

Sasuke elég higgadtan kezelte a helyzetet, várakozóan tekintett az egykori épület helyére. A felcsapó lángokra vezettem én is a tekintetem, és vártam arra amire Sasuke várt. Több tonnányi beton omlott be, kizárt, hogy egy ilyet egy halandó túléljen.

A mutánsok viszont túlszárnyalják egy halandó túlélési esélyeit.

Hatalmas szemeket meresztettem, ahogy egy csattanást követően tüzes porfelhő zúdult az arcunkba. A tűzből Karin szinte sértetlen alakja tűnt elő.
A haja és ruhája kissé megégett, szemüvege eltört, de úgy nézett ki, hogy jó egészségnek örvend.

Sasukéval összenéztek, majd egy minden rendben van mosoly után Suigetsuék felé vette az irányt. Karin sem kímélte Narutot, de végül az egész csak nevetésbe torkollott.
Távolabb álltam tőlük, de egy kellemetlen érzés facsarni kezdte a szívemet. Villámként csapott belém a felismerés, hogy irigy vagyok rájuk. Az emberfeletti már-már istenszerű képességeik miatt kiröhögik a halált, nem igazán kell aggódniuk testi épségük miatt.

Lehetek bármennyire is talpraesett yakuza, erőben és gyorsaságban sosem fogom lepipálni őket. A kezdetektől fogva csak a gyűlöletet táplálták belém a mutánsok iránt, de kezdem úgy érezni, hogy nem is lenne olyan rossz közéjük tartozni. Sokkal egyszerűbb lenne Uchiha Fugaku tiszteletét kivívnom és a kijutási esélyeink is sokkal jobbak lennének.

Észre sem vettem, hogy kedves férjem mindvégig engem bámult.

- Te nem mész oda hozzájuk? - eszméltem fel végül, hogy bizony nem vagyok egyedül.

- Elég zajos társaság, innen is hallani mit beszélnek - válaszolta meg a szokásos nemtörődöm stílusában.

Hát persze, a kiváló érzékelésről sem kellene megfeledkeznem.

- Az előbb mire gondoltál? - kérdezte Sasuke váratlanul.

- Hogy jó lenne, ha én is mutáns lehetnék. Kevesebb nyűg lenne a védelmem - feleltem odanézés nélkül kissé álmatag hangon az igazságot. 

Sasuke az intimszférámba hatolt, kezével az állam alá nyúlt. Smaragdjaimat azonnal rabul ejtette az ébenfekete szempár.

- Ne akarj olyanná válni, mint mi - suttogta az ajkaimra - Mi mégiscsak szörnyetegek vagyunk - gyengén megráztam a fejem.

- Ti nem vagytok szörnyek - ellenkeztem - Sokkal emberségesebbek vagytok, mint azok akiket eddig ismertem. - Rögtön az apám jutott eszembe, de szerencsére ő már a múlté.

Szavaim hallatán átfutott egy gyenge mosoly az arcán, de a szemeiben láttam a vívódást a ki nem mondott igazságról.

- Mit titkolsz, Uchiha Sasuke? - tettem fel a nagy kérdést, a válaszra nem tudom, hogy valójában felkészültem-e.

Jó régen volt már, bocsánat, amiért elhanyagoltam ezt a sztorit, csak végre finálé közeli állapotban vagyok egy másik sztorimmal xD