A Bűn városa

1. fejezet

Sakura:

A Bűn városának legmagasabb épületének tetején hasaltam, tekintetem percek óta folyamatosan a céltávcső keresztmetszetére függesztettem. A pontos távolság 1020,54 méter a célpontom és a fegyverem csöve között.
Meghúztam a ravaszt.
A lövés egy lélegzetvételnyi idővel később áthatolt az áldozatom koponyáján és arccal előre bukott a bűzös csatorna vizébe. Elraktam a mesterlövész puskám, majd a tetőkön ugrálva hagytam el a helyszínt.
Tökéletes munkát végeztem, az apám elégedett lesz a teljesítményemmel.

A Harunok búvóhelyére érve a klán tagjai meghajoltak előttem.

- Hol van? – vetettem foghegyről a kérdést az egyik férfihez. Nincs kedvem az egész kuplerájt átkutatni az apám miatt.

- A VIP-szobában, Sakura-sama – felelte a férfi, majd folytatta magyarázatot – Most talán nem a legalkalmasabb – gonosz vigyorra húzódott a szám, miközben faképnél hagytam őt.

Nem érdekel mikor alkalmas neki és mikor nem. Én most végeztem, és már nagyon szeretnék a dolgomra menni. Feltrappoltam az emeletre, a szobákból félreértelmezhetetlen hangok szűrődtek ki. Lábbal berúgtam a VIP-szoba ajtaját, ahol egy magas, jól öltözött középkorú férfivel tárgyalt.

- Végeztem! – közöltem mindenféle köszönés nélkül.

- Látom – feleli az apám, miközben a halántékát masszírozta. A pökhendi viselkedésem mindig fejfájást váltott ki belőle. Nagyon helyes, szenvedjen az a szörnyeteg! – Elnézését kérem a lányom viselkedése miatt, majd este elbeszélgetünk a jó modorról – közölte az apám az ügyfelének, miközben levegőnek nézett engem.

- Hagyja Hayato-san, talán jobb is így, ha hallja Sakura-san is. Végül is, mégiscsak róla van szó – nem titkoltam, hogy felkeltette az érdeklődésem – Foglaljon helyet! – húzódott sokat sejtető mosolyra a szája.

Lazán levetettem magam egy üres székre, az apám pedig türtőztette magát.

- Van egy fiam, Fuyuki-kun. A Higuchi és Haruno klán évek óta szoros viszonyt ápol egymással, mint tudod – persze, hogy tudtam. Alapos kiképzést kaptam a szövetségeseinkről és az ellenségeinkről. A gyomrom görcsbe rándult, támadt egy nagyon rossz előérzetem.

Hiába a Bűn városa ez, ahol a fenti világ törvényei nem érhettek el, itt is megvoltak a saját szabályaink.

A yakuzák törvényei szerint éltünk.

Elértem a kort. Az apám nyilván elad a legkecsegtetőbb befektetőjének, hogy még szorosabb kapcsolatot ápoljon a szövetségesével. Igyekeztem, hogy a fintor legkisebb jele se mutatkozzon az arcomon.

- Az apáddal közösen úgy döntöttünk, hogy a barátságunk szoros jeleként te és a fiam össze fogtok házasodni – szokás szerint mindent az ősök döntenek el, ebbe pedig beleszólásunk nincsen. A barátság szótól egyenesen hánynom kellene.

- Már alig várom, hogy megismerjem Fuyuki-sant – ejtettem ki rezignáltan – Mikor lesz az esküvő? – kérdeztem csak úgy mellékesen.

- Holnap este! – csapta össze tenyerét a Higuchi klán feje örömében. Bár én is tudnék ilyen őszintén örülni. Kérdőn néztem apámra.

- Ezt mikor akartad volna közölni? – bevetettem a gyilkos pillantásom felé.

- Talán reggel? Akkor kevésbé vagy harapós kedvedben – középső ujjamat mutattam felé, majd elegánsan távoztam a teremből. Becsaptam az ajtót, de még hallottam az apámat.