A Bűn városa

42. fejezet

Naruto:

- Még egy centi - suttogtam száraz torokkal, mire Hinata egy apró biccentéssel jóváhagyta a dolgot.

- Na-Na-ruto- sama - halkult el a végére, szemét pironkodva lesütötte. A zavarom a lányéval egyenlő mértékű volt, hisz tudtam mi előtt állunk. 

- Jól vagy? - kérdeztem aggódva - Bármikor abbahagyhatjuk - ajánlottam fel, de mindketten tudtuk, ha már ilyen messzire eljutottunk, nem szabad már a cél előtt megszakítani a folyamatot, hisz akkor minden erőfeszítés kárba vész.

-Jól vagyok - pillantott fel hirtelen jött elhatározással - Folytassuk!

Újabb egy centit haladtam előre. Már csak tíz van hátra.

A fülemben csengett a lány heves szívdobogása, ha így folytatjuk el fog ájulni. Hinata arca még vörösebbé vált és az én arcom is lángba borult. Mindenki azt mondja, hogy ösztönösen tudni fogom mit kell csinálni mikor eljön az idő, de ennél nagyobbat szerintem nem is tévedhettek volna.

Itt van egymással szemben két gátlásait le nem vetkőző ember tíz centire egymástól a nappaliban, kik azon dolgoznak, hogy a holnapi alakítás tökéletes legyen. Egyelőre azon vagyunk, hogy Hinata ne ájuljon a jelenlétemben, aztán majd még rátérünk a legnehezebb részére a csókra is.

Hinata lehunyta a szemét és kezével próbálta leszorítani a mellkasát. A heves zihálása viszont nem csitult.
A következő pillanatban a lány hirtelen mozdult és áthidalta a kettőnk közötti távolságot. Ajkait az enyémhez szorította, de mivel annyira váratlanul ért a dolog, az első csók fogak összekoccanásába torkollott.

- Ouch - jajdultam fel, Hinata pedig elájult. Kezem gyorsan a derekára tettem és magamhoz szorítva tartottam meg a testsúlyát.

- Gomen - nyöszörögte a mellkasomba alig egy perc eszméletlenség után.

- Kezdetnek maradjunk csak így, jó? - Hinata felnézett rám, én meg le az arcára.

Viszont többet láttam az ő vöröslő arcánál. A kivágott dekoltázsú blúza révén kicsit mélyebb betekintést nyerhettem oda, amit eddig csak magazinok oldalán láthattam.
Meg kell hagyni élőben sokkal szebb látvány és mennyivel jobb érzés is, főleg ha az idomok a testemhez simulnak...

Azt hiszem most kell lelőni a gondolataimat, hisz a vérem már nem a fejembe áramlott, hanem lefele.

Megköszörültem a torkomat és tekintetem inkább a mennyezet felé fordítottam.

- A-azt hiszem m-megszoktam az é-érzést - suttogta Hinata öt perc mozdulatlan ölelkezés után - Próbáljuk meg újra! - Lehunyta a szemét és azokkal az édes ajkakkal csücsöríteni kezdett.

Nagyon aranyos látványt nyújtott, amitől elmosolyodtam.

Ahogy közelebb hajoltam hozzá, ujjaimat végighúztam az ajkain.

- N-Naruto-sama - sóhajtotta Hinata és ajkai résnyire elnyíltak.

Valami átkapcsolódott bennem ennek hatására. Birtokolni akartam őt. Megvettem őt, így én rendelkezem felette és jogom van úgy használni, ahogy szeretném!
Hirtelen csak a vágyaim kiélésének eszközeként lebegett előttem az arca. 

Már csak néhány centi választott el, amikor megláttam a tükörképünket. Szemeim vörösen izzottak.

Undorodva ugrottam el Hinatától és dühösen becsaptam magam mögött az ajtót. Bezárkóztam a fürdőbe és hideg vizet engedtem magamra.

- A francba! - sziszegtem magamban és behúztam a csempébe egyet, mely szilánkosra törött. Néhány szilánk az öklömbe fúródott, de nem foglalkoztatott a fájdalom.

A démon már a legnyugodtabb pillanataimba is beférkőzik. Hányingerem támadt a gondolataimtól, melyet a démon a sajátomként próbált beállítani.

- Hinata nem tárgy! - ismételtem el magamnak, majd lecsúsztam a csempén és elzártam a zuhanyt.

- Naruto-sama minden rendben? - kopogott be Hinata aggódva.

- Most hagyj magamra! - kiáltottam ki.

Hallottam a lány távolodó lépteit, majd a következő pillanatban az ajtó betört. Most először láttam Hinata különleges szemtechnikáját aktiválva. Még sosem szegült ellen a parancsomnak, egészen eddig a pillanatig.

- Mondtam, hogy hagyj magamra! - mordultam rá idegesen. Miért most kell a lázadó korszakát élnie?

A lány feloldotta a szemtechnikáját és az ajtóból figyelt.

- Valami rosszat tettem, Naruto-sama?

- Mondtam, már hogy a samát hagyd el - sóhajtottam ingerülten - Nem akarok kárt tenni benned, ezért ne közelíts!

Néhány másodpercig félszegen állt az ajtóban, majd tett egy lépést.

- Naruto...-kun soha nem tudna bántani. Akit én ismerek Naruto-kun nagyon kedves és figyelmes másokkal, mindig másokat helyez maga elé - elkeseredetten meredtem magam elé.

- Nem tudod mi lakozik bennem és milyen gondolataim voltak...

- Pontosan tudom - jött a halk felelet, én szkeptikusan emeltem fel rá a tekintetem - Láttam a démont és éreztem a vágyat.

- Akkor miért közelítesz mégis felém? Nem félsz, hogy esetleg megerőszakollak vagy halálra karmollak?

- Nem félek - válaszolta szokatlan magabiztossággal és léptei addig nem álltak meg, míg el nem ért engem - Naruto-kun oldalán akarok maradni mindörökké - guggolt le, hogy tekintetünk egy magasságban legyen.

- Ebben a világban semmi sem tart örökké. A hála elvakít téged. - Hevesen megrázta a fejét, sötét tincsei csak úgy repültek oda-vissza.

- Én nemcsak színlelni akarom a szerepet. Én... tényleg...őszintén... támogatni akarom Naruto-kunt.

- Hinata...te...? - akadt el a lélegzetem a feltételezésre. Annyira hihetetlenül hangzott, hogy ebbe még bele gondolni sem mertem.

- Szeretlek - vallotta be végül, arca újra lángvörös lett a vallomástól. Nemcsak az övé, hanem az enyém is.

A vallomás annyira ledöbbentett, hogy a zuhanyzó üvegén keresztül láttam, hogy a szemem újra normális színben pompázott.

Most már értelmet nyert bennem, hogy amikor eljön az idő tudni fogom mit kell tenni.

Ösztönösen a lány arcához nyúltam és egy forró csók erejéig összeforrtak ajkaink. Hinata szeret engem, én viszont azt sem tudom hányadán állok vele. A csók hatására a gyomromban mintha pillangók szárnyai verdestek volna és ráadásul a szívem is hevesen kalimpált.

Még sosem voltam szerelmes, így azt sem tudom milyen érzés szeretni valakit.

Azt viszont tudom milyen szeretve lenni...

Kicsit rövid lett, de most csak ennyire volt időm. Kedden drukkoljatok, forgalmi vizsgát teszek! 😆