A Bűn városa

29. fejezet

Sakura:

Komolyan képes volt bezárni a szobába! Uchiha Sasuke nemcsak végigvonszolt a város háztetőin, hanem a hálómig a vállán lógtam, mint egy zsák krumpli. Ledobott az ágyra, mire felocsúdtam már kattant is a zár. Szerencsére vagy szerencsétlenségemre ő az ajtó másik végén volt. Még nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó vagy rossz. Ha itt lett volna megbeszélhettük volna szemtől szembe a dolgokat, de az is tuti biztos, hogy nem éreztem volna komfortosan magam a közelében. Így meg főhet a saját levében és én pedig értékes órákat fogok elvesztegetni, amit információszerzéssel is el tudnék tölteni.
És még azt mondják, hogy mi nők működünk bonyolultan...

Ahelyett, hogy gyerekesen az ajtón dörömböltem volna, inkább visszafeküdtem az ágyra és a plafont kezdtem bámulni. Közben a nap eseményei zajlottak le előttem és azon kattogtam, miként fogom összehozni a Hyuugákhoz való behatolást. Ha még az Uchihák sem tudtak a tökéletes védelmen áttörni, akkor nekem mégis mi esélyem lenne?
Fugaku előtt hatalmas volt az önbizalmam, a gyengeség legkisebb jelét nem mutathattam ki.

Száznyolcvan fokos fordulatot vettem és fejem a párnába süllyesztettem. Most aztán törhetem magam a tökéletes megoldáson. Meg kell szereznem azt a vacak gyémántot, hogy Fugakut rákényszerítsük az elfogadásomra, mindezt úgy, hogy nincsenek szuper képességeim. A gyógyító véremet leszámítva...

Az a bizonyos kapcsoló kattant a fejemben. Kiugrottam az ágyból és dörömbölni kezdtem, hogy Sasuke engedjen ki. A mutánsirtó szerrel lenne esélyem bejutni közéjük és jó párat eltenni láb alól. Meg aztán ki tudja mit találnék még apám laborjában a saját klónjaimon kívül?

- Sasuke! - kiabáltam izgatottan - Tudom, hogy vigyem végbe a küldetést, de ehhez ki kellene engedned - húztam el a mézes madzagot előtte.

Semmi reakció.

- SASUKEEE - próbáltam újra, de továbbra sem kaptam választ. Fülelni kezdtem, de túl nagy csend volt a házban.

Most komolyan itt hagyott egyedül?! Pedig csak negyed órája hagyott magamra. Puffogva lecsúsztam az ajtólap mentén, hátam megtámasztottam rajta. A következő pillanatban kivágódott az ajtó, még a zár kattanását sem érkeztem felfogni. Mivel a súlyom jelentős részét az ajtó tartotta meg, így törzsem megismerkedett a padló keménységével.

- Ezt szándékosan csináltad, ugye? - sziszegtem dühösen, ő pedig nem értette az élt a hangomban. Azt meg pláne, hogy miért fetrengek a földön - Mindegy! - pattantam fel és már nyitottam is a szám, hogy rázúdítsam a fantasztikus ötletemet.

Azonban ő megelőzött, arcomba egy lapot tolt és megnyikkanni sem tudtam meglepetésemben.

- Mi ez? - vettem közelebbről szemügyre, majd kézbe véve hangosan olvasni kezdtem. - Együttműködésünk feltételei... - hangom végén motyogássá halkult. Magamban áfutottam a pontokba szedett szabályokat, legalábbis az első felét.

Feltétel nélküli parancskövetés, nulla visszabeszélés, barátai előtt nem alázhatom meg...
Hogy az a...
Na jó, erre most nincs időm.

- Jó később elolvasom - hajítottam magam mögé a papírt - Fontos dologról kell beszélnünk! - Ő azonban röptében elkapta a buta kis szabályait tartalmazó dokumentumot.

- Addig nem távozhatsz, míg ezt nem fújod kívülről és nem tartod magad ehhez itt! - mutatott a lapra.

Megforgattam a szemeimet.

- Nem tudom mióta tartasz szemmel Uchiha Sasuke, de tudhatnád, hogy nem igazán vagyok szabálykövető típus. Nem vagyok egy hűséges kutya, ki füttyszóra engedelmeskedik a gazdijának - mondtam meg az őszinte véleményem - Megvan a saját véleményem és akaratom is.