A Bűn városa

20. fejezet

Sakura:

- Vége van - suttogta Sasuke.

A lábaimat elhagyta az erő, az ürességet a megkönnyebbülés váltotta fel. Haruno Hayato halott, többé nem árthat a családomnak.

Sasuke elengedett, arcomat a blúzom ujjába töröltem, de csak elmaszatoltam a vért. Vettem a bátorságot, először anya, majd Shouta szemébe néztem.

- Sakura - lábadt könnybe anya szeme, míg Shoutából is feltört a zokogás.

- NEE-CHAN! - bömbölte, majd felém rohant és átkarolta a derekamat - Megmentettél minket! - Leguggoltam hozzá, hogy visszaöleljem.

Nem érdemlem meg az angyali öcsémet. Nem a gyilkost látta bennem, hanem a megmentőjét. Talán még túl fiatal, hogy felfogja mit is tettem pontosan. Anya is sietve állt fel és futott felénk. Gyenge karjaival átölelt mindkettőnket, vékony teste reszketett az átélt izgalmaktól. Attól tartottam, hogy a szíve nem fogja elbírni ezt a sok stresszt, ezért próbáltam nyugalmat varázsolni erre a feszült légkörre.

- Minden rendben lesz! - erőltettem magamra egy mosolyt.

- Nem szívesen szakítom félbe a családi egyesülést, de az átjáró kezd kinyílni! - szólalt meg feszülten Jiraya.

Sasukéra pillantottam, aki a klónt vizsgálta át, majd Jiraya figyelmeztetésére felkarolta Narutot. A szőke nagyokat nyögött fájdalmában, a vérzés nem akart elállni. Látszott rajta, hogy nagyon rosszul van.

- Mennetek kell! - mértem fel a helyzetet és kiszabadítottam magam az ölelésből.

- Nee-chan... - Anya nagy levegőt vett, Shoutát karjainál fogva húzta maga után, míg Jiraya mutatta az utat.

- Várni fogunk rád, Sakura! - ezek voltak anya utolsó szavai mielőtt eltűntek volna a látóteremből.

Torkomat sírás marta, de a könnyeimnek nem adhattam még utat. Nekem még itt befejezetlen ügyem volt.

- Nekünk is le kellene lépnünk! - léptem Sasuke mellé. Az Uchiha a klónra tekintett, majd valami fura kézjelet formált és torkából tűzgolyó tört elő. Már másodszor lehettem tanúja ennek a természetfeletti képességének.

A klón teste égni kezdett. A mesterséges bőr elszenesedett, még az acélváz is megolvadt a magas hőmérséklettől. A bionikus kék vér mentem elpárolgott ereiből.
Semmi sem maradt belőle ami a tökéletességére utalt volna.
Csak egy rakás szeméthalom.

Az apám teste még arra sem volt méltó, hogy eltüntessük. Hadd lássák mily nevetséges halált halt az öreg. Hadd tudja az egész kerület, hogy Haruno Hayato örököse én lettem!
A Haruno név ezennel kihalt a nagy yakuza klánok nevei közül, hiszen minden örökségem a férjem klánjára száll pusztán a törvények miatt.
Csak azért mert lánynak születtem.
Igazából nem bántam. Amíg anyáékat a felszínen biztonságban tudhatom - nagyobb biztonságban mint itt - addig azt kezdenek a pénzzel és területtel amit akarnak.
A testem Uchiha Sasukéhoz tartozik egyes-egyedül, ha nyerészkedni akar ezen, akkor fogam összeszorítva engedelmeskedem neki.
Tartozom neki.
Én pedig minden tartozásom megadom.

Naruto egy közeli raktárba irányított minket, ahol meg tudtunk húzódni az új mutáns őrök elől.  A mennyezet szétnyílt és négy vagonnyi rakomány ereszkedett alá. Ajkaimra haraptam, remélem sikerül megbújniuk az egyik kocsin, ami ki fogja őket emelni a felszínre.

- Ne aggódj Sakura! Jiraya rengetegszer csinálta már ezt - próbált nyugtatni a szőke. Fél lábbal a sírban van és még így is engem próbál megnyugtatni.