Sakura:
Az idilli hangulat azonnal szertefoszlott Izumi részéről, ahogy Itachi mögött mi is megjelentünk a lakosztályukon. Unottan pislantott felém, majd mégiscsak beljebb invitált minket. Az étkezőben elterülő hatalmas nyolcfős asztalnál foglaltunk helyet. Itachi megsimította a lány vállát, majd egy pohár vizet rakott elé.
- Akkor gondolom nem sikerült kideríteni, miért lettünk kalitkába zárva - kezdett bele Izumi.
- Nem. A Yamanaka lány mondhatott valami érdekeset, azóta az öreg szinte ki van fordulva magából - vázolta fel Itachi.
- És ti tényleg nem tudtok semmit - fanyalgott ránk Izumi.
- Egy dolgot azonban biztosra tudunk - hajolt közelebb Sasuke - Ismeritek Narutot és hát... volt egy nem túl okos lépése. Az árverésen felszabadított egy örömlánynak szánt teremtést. Már az első pillanattól kezdve éreztem, hogy nem is annyira ártatlan, mint amilyennek vallja magát. A csaj kontaktlencsét viselt és amint lekerült róla, a szemeiből egyértelműen kiderült, hogy melyik klánhoz is tartozik. Ő Hyuuga Hiyashi elsőszülöttje, akit eldobott magától mert nem ment át a próbán.
Izumi a szájához kapta a kezét, míg Itachi karba tett kézzel hallgatta öccsét.
- Naruto akkor magának követelheti a Hyuugák vagyonát, ami alaposan átírná az erőviszonyokat - csatlakoztam be én is a beszélgetésbe.
Muszáj ebbe az irányba terelnünk őket. A hazugság mindig akkor a leghihetőbb, ha igazságot is csempészünk bele.
- De ez még nem indokolná, hogy - akart ellenkezni Izumi, de aztán magától összerakta a szálakat - Valójában titeket akart itt tartani, mi meg felügyelünk rátok, míg Fugaku-san elrendezi az új Hyuuga örököst.
- És ez rendben van a részedről? - szegezte azonnal a kérdést Itachi Sasukénak - Narutoval nagyon régóta összejártok.
Sasuke flegmán megrántotta a vállát.
- A kapcsolataimat addig tartom melegen, míg hasznom van belőle - felelte hidegen.
Szerepet játszunk, de ez mégis szíven ütött. Mi van ha a velem való kapcsolata is csak egy szerepjátékra épül?
Igyekeztem lehiggadni, nem most van itt az ideje, hogy ezt megvitassam magammal.
Izumi Itachira nézett és mintha engedélyre várt. Az idősebb Uchiha bólintott.
- A kísérleteink befejeződtek Sakura vérével kapcsolatban. - Már nyitottam volna a számat, hogy mégis ők honnan szereztek "termékmintát", de aztán egy hang sem jött ki a számon. Szerintem semmi újat nem tudnak már a véremmel mondani.
Antidótumként szolgál az apám saját fejlesztésű mérge ellen és extrém nagy dózisban képes vagyok az elfajosodást gátolni.
- Sakura a véred képes a mutánsokat megszabadítani a képességeiktől - Tágra nyíltak a szemeim a döbbenettől. Sasukét is sokként érte ez az információ.
Ez azt jelenti, hogy képes vagyok a mutánsokat emberré tenni.
- Fugaku tud róla? - kérdeztem és a gyomrom akaratlanul is görcsbe ugrott.
Izumi a fejét rázta.
- Addig jó, míg nem tud róla - mondta ki Itachi a gondolataimat. Ha tudna róla már rég egy laborban tengethetném mindennapjaimat.
Vajon Ino tudott erről vagy most tudja meg épp Shikamarun keresztül?
- De eddig ezt miért nem használta fel az apám a harcai során? - töprengtem hangosan.
- A válasz nagyon egyszerű. Nem tudta. Évek óta tömött mindenféle vitaminnal mondott dolgokkal, ami ugye azt a célt szolgálta, hogy a véred mindennek ellenálljon. Egy biológiai fegyvert akart fejleszteni az apád és te véredből készítették volna az ellenszert. Azonban az öreg sokkal többet hozott ki belőled, mint bármelyikünk is gondolta volna - magyarázta Itachi
Még egy kiváló indok, hogy miért is húzzam el innen mihamarabb a csíkot. Nem akarom, hogy a testemből mindenhonnan csövek lógjanak ki, miközben a véremet literszámra veszik ki belőlem.
- Nem vagy meglepve - szólalt meg Izumi.
- Annyi szarság után, már nem igazán hat meg a dolog - vontam meg a vállam - Nincsenek világmegváltó terveim, és ami itt elhangzott szerintem maradjon is a szoba falai között.
Tisztában voltam vele, hogy Izumi bármikor képes lenne eladni ezt az infót Fugakunak, csakhogy jó színben tetszelegjen a klánfő előtt.
- Szóval Itachi egy heted van kitalálni, hogy mit akarsz tenni velem, hacsak nem a jelenlegi klánfőre szeretnéd átsózni a döntést.
Itachi megfontoltan meredt maga elé, szinte én magam is hallottam az eszmefuttatását.
- Megmentetted Sasuke életét, ennyivel tartozom neked. Nem foglak átadni az apánknak. - Izumi arca egy maszk volt, de a tekintetéből ki tudtam olvasni, hogy nem tetszik neki ez a döntés - Azonban szükségünk lenne egy kicsivel több mintára - állt fel és a mögötte levő fiókból elővett egy komplett vérvételes csomagot.
Három csövet pakolt ki az asztalra és pillanatok alatt berendezkedett a vérvételhez. Itachi felé fordultam a székkel, és egy pillanatig elképzeltem őt nővérke ruhában. A képet gyorsan el kellett tüntetnem a fejemből, nagyon furán jött volna ki, ha hangosan elröhögöm magam. Sasuke tekintetét a hátamon éreztem.
- Csináld! - húztam fel a ruhám ujját és a karom felé tartottam. Lefertőtlenítette, majd egy apró szúrás után sebtiben megtöltötte a három fiolát.
Még egy kis gézlapot is kaptam a sebemre. Nem először csinált ilyet az biztos.
Itachi aztán egy bizalmasával elküldette a vért a laborba és a férfit, kit Shisuinak hívnak megbízta, hogy figyeltesse az apját a karanténunk alatt. Megegyeztünk, hogyha bármelyik fél valamilyen kulcsfontosságú nyomra bukkan, akkor beavatjuk a másikat. Miután végeztünk a saját lakosztályunk felé vettük az irányt. Jóval egyszerűbb mint Itachiéké, de a célnak tökéletesen megfelel.
Nem beszélhetünk nyíltan, de tudom mi járt Sasuke fejében. A vérem lehet a megoldás Fugaku megöléséhez. Már csak meg kell várnunk, hogy a laborban kifejlesszék a szert és mi ellopjuk.
Ha szerencsém van, akkor Inonak már van is egy fiolája a véremmel és tálcán nyújtja át a szert.
Leültem az ágy szélére és az árnyékomat vizslattam, míg Sasuke a szobákat kutatta át hangrögzítő után. Ha nincs szerencsém, akkor...
Elfanyalodtam az árnyékomat bámulva.
Bementem a fürdőbe és magamra zártam az ajtót.
Mondanom sem kell, hogy mennyire bizarr élmény volt, ahogy az árnyékomból kezek nyúltak fel és szintén megcsapoltak három ampullával.
- Itachi finomabb volt - morogtam az árnykéznek. Szerencsére nem torolta meg a beszólásomat.
Amilyen gyorsan jöttek az árnykezek olyan gyorsan el is tűntek az ampullával együtt. Elég rémisztő belegondolni, hogy Shikamaru képes lenne akár álmában is megfojtani az embert. Már ha felkapcsolt villany mellett alszik persze.
Lemostam a vért a karomról és kijöttem a fürdőből. Sasuke pont most végzett az átfésüléssel.
A levegőbe szimatolt, majd furcsán nézett rám.
- Te vérzel - jelentette ki.
- Semmi extra - letéptem egy papírtörlőt és a vérzés helyére szorítottam.
Sasuke megnyugodott hisz abba a hitbe ringattam, hogy csak újra vérezni kezdett a szúrás helye.
Nem pedig egy újabb szúrás helye az...
...
Fel sem tűnt, hogy két hónapja volt utoljára rész belőle 😂
YOU ARE READING
A Bűn városa
FanfictionKonoha mélyén egy sötét titok rejlik. A bűzös csatornafedők alatt nemcsak szennyvíz folyik, hanem egy komplett város húzódik a patkányürülékes alagutak alatt. A Bűn városaként elhíresült városban mindennapos tevékenységnek számít a gyilkolás, az erő...
