Tragikus igazság

61.

Theo szemszöge:

-Túlságosan szeretem ahhoz, hogy hagyjam, hogy ismét olyanok történjenek vele, ami fájdalmat okozhat neki, vagy elveheti tőlem. Ezekért viszont rettenetesen gyűlölöm magam. Vagyis azért, mert szinte tönkreteszem. Bárki mellett boldog élete lehetne, de ő engem választott, pedig nem vagyok egy jó ember éppenséggel, senki szemében sem.
-De ő téged szeret, s nem mást. Ő látja benned a jót és nem csak tudja, de el is fogadja a múltad. Most komolyan!Melyik lány fogadja el és nem rohan el sikítva attól, hogy megölted a nővéredet és rajta kívül egy csomó embernek tönkretetted az életét?
-Kössz! Ha ezt nem vágod így hozzám anélkül is tudom, hogy ezeket tettem.
-De nem az a lényeg. Hanem a kérdésre adj választ.
-Hát Zara-n kívül nem hiszem, hogy van még ilyen ember.
-Pontosan! Ő szeret téged!
-Most rohadtul lánynak érzem magam egy ilyen beszélgetés után.
-

Légyszíves, be ne ismerd, hogy jól esett, hogy segítettem.
-Dehogy ismerem be. Annál azért büszkébb vagyok. Nem gondolod?
-Igazad van! De az utóbbit, írd fel egy falra, nehogy elfelejtsd, hogy valamiben igazat is adtam neked.
-Az még nem nagy csoda. Inkább az, ha én adok neked, mert a mai napig meg tudom számolni egy kezemen, hogy hányszor is adtam neked igazat.
-Sziasztok! Hozhatok valamit?
-Azt hittem eltévedtek a pincérek! De elgondolkodtam rajt, hogy lehet egy van csak itt.
-Elnézést! Ebédszüneten voltunk.
-Több mint húsz perce?
Kérdésem után odahajolt fülemhez és elkezdett suttogni nekem, amin persze velem szembe ülő vigyorgott is.
-Tudod, mást is lehet csinálni húsz perc alatt. Meg mutathathatom ha szeretnéd.
-Kössz! Inkább kihagyom és leadom a rendelést.
A csaj már szerencsére nem vigyorgott. Nagyon irritált, ahogy rám akart mászni, de szerencse a hasonló stílusomnak, egyszerűen lekoptattam, ami ilyenkor a legnagyobb áldás. Néha inkább átok.
-Akkor én elvitelre kérnék egy Latte Machiato és egy hosszú kávét két cukorral.
-Neked, szépfiú mit hozhatok?
-Egy epres shake-et, és egy multisat elvitelre.
-Te mióta iszol ilyet?
-Volt ki rászoktasson.
Mondta egy sejtelmes vigyorral.
-Ezektől a lányoktól teljesen meg kergülünk.
-Te már nem. Én fogok szépen apránként.
-Dehogy! Rajtad nincs sok minden mit meg változtathatna. Maximum jobban vigyázol magadra.
-Te viszont rendesen megváltoztál.
-Ezt egyszer már meg beszéltük. Most is csak annyit mondok, hogy valakiért megéri.
-Tudom! De néha még most is fura, hogy nem kell szét vernem a fejed.
-Mert szét tudnád?
-Törtem már be az orrod.
-Akkor csak hagytam magam. De egy rendes verekedésben, biztos alulmaradnál.
-Te csak hiszed.
Ekkor oldalra pillant és egy idióta vigyor ül ki a fejére, mint mikor kötekszik.
-Jön a kis barátnőd.
-Na. Már csak ő hiányzott az életemből.
-Meghoztam, a rendeléseket. Más valamit esetleg?
-Mi lenne ha itt ebédelnénk mind?
-De előtte akkor dobjuk le nekik az italokat.
Helyeseltem a velem szemben ülő ajánlatát.
-Akkor megtennéd, hogy kirakod ide a foglalt táblát?
-Hát nem is tudom igazából nem te....
-Nemsokára visszajövünk. Maximum egy óra.
-Rendben! De siessetek!
Amint elhagytuk az étetterm Liam-hez intéztem szavaim.
-Ne vigyorogj így, mert képen nyomlak.
-Te aztán kihasználod, hogy oda, meg vissza van érted.
-Miért ne tegyem? Foglaltam neked, a barátnődnek, s nem utolsó sorban Zara-nak és magamnak.
-Igazad van! De figyeld meg, hogy valamit fog érte cserébe kérni, s az nem egy kis simogatás.
-Majd ha kiérdemli.
Válaszoltam frappánsan, hisz tudja hogyan is értem.

-Az egyetlen s az utolsó aki nálad egy kis simogatást vagy többet kiérdemelhet az Mia.
Az út maradék talán két percében nem beszéltünk csak Liam-ékhez mentünk, mivel a két lány most ott filmezik. Mostanában nagyon jól meg vagyunk, eddig senki nem akart megölni senkit és négyönk közt is minden rendben. De van egy kis rossz gondolat a fejemben. Úgy érzem Zara kirakósából még hiányzik egy-két darab. Most inkább hagyom elúszni és majd vissza térek rá később. Nem szeretném elrontani senki jókedvét.
A házhoz érve leállítottam a kocsit, majd abból kiszállva elindultunk befelé.
-Ava! Megjöttünk!
-Liam. A konyhában van.
Mondtam barátomnak, aki inkább ordibál, mintsem figyelné a hangokat.
Bementünk a konyhába ahol az előbb említett lány tevékenykedett.
-Hol van?
-A szobánkban van.
Kicsit furcsállottam, de a kávéjával együtt felmentem hozzá az előbb említett helyiségbe. Bent megláttam az egyik babzsák fotelen ülve, maga elé merengve.
-Szia, Baba! Minden rendben?
Köszöntem neki. Fejét nem fordítva felém szólalt meg.
-Szia! Persze csak elgondolkodtam. Köszi a kávét.
-Gondoltam kelleni fog.
Nem szólt semmit, így felvetettem neki az ötletet az étteremmel kapcsolatosan.
-Nem megyünk el, így négyen enni?
-Nekem mindegy. Mehetünk, ha szeretnéd.
-Akkor gondolkozhatsz, hogy mit eszel.
Nem szólt semmit csak bólintott. Tényleg nem tudom mi lehet vele, de valami nem stimmel.
-Theo! Beszélhetnénk egy kicsit?
-Persze. Mivel kapcsolatban?
-Igazából a jövővel kapcsolatban.
-Tovább tanulásra gondolsz. Ugye?
-Igen. Vagyis hogy merre, hogyan, s miképp tervezted.
-Hát bevallom őszintén, tőled semmi képp sem távol. Az lenne a legjobb, ha egy suliba járhatnánk.
-De te a sport irányába húzódsz. Én meg..... én meg nem tudom. S arra gondoltam, hogy amelyik suliba mész, vagy annak a közelében néznék egy szakot amivel el is tudok helyezkedni.
-Ez nem egy rossz ötlet, de nem akarom, hogy csak azért dönts így, mert bent vagyok a képben.
-Nem csak azért! Hanem, mert nem tudom mit szeretnék a jövőben. Csak azt tudom, hogy veled szeretnék lenni.
-Akkor nézünk egyet, ahol nem csak sport van és akkor meg is vagyunk. Így megegyeztünk?
-Igen! Köszönöm!
-Szeretlek pici!
-Szeretlek Theo!
-Csajszi, jöttök már?
Jött be Ava szinte feltépve az ajtót.
-Persze! Akkor gyerünk, együnk!