-Nem tőled félek, hanem attól, hogy elhagysz és hogy igazuk lesz a többieknek miszerint te csak egy gyilkos vagy és nincsenek érzéseid. Félek, hogy nem vagyok neked elég jó és elhagysz valakiért aki szép és okos is. Félek, hogy ami köztünk volt az csak egy álom volt. És ha az is remélem nem ébredek fel, de én már nem tudom mit gondoljak erről az egész természetfeletti életről.
Két ujját az állam alá tette így késztetve arra, hogy a szemébe nézzek.
-Figyelj rám! Engem nem érdekel, hogy ki mit mond és nem is figyelek rá. De egy valami jobban érdekel mint a saját életem.
Az pedig te vagy! Soha nem engedem, hogy valaki ártson neked és azt sem fogom engedni, hogy ez az egész termeszet feletti dolog kettőnk közé álljon. Csak egy feltétellel engedlek el, ha megbizonyosodtam arról, hogy neked az a legjobb és rohadtul nem érdekel egyik barátnőd sem, mert ha nekem ők kellenének akkor most nem veled lennék hanem valaki mással.
Egyik hatalmas kezével megfogta az én apró csuklómat és a mellkasára helyezte, ahol megéreztem hevesen dobogó szívét. -Érzed ezt?
Én csak egy apró bólintással adtam tudtára, a pozitív választ.
-Erre csak te vagy képes! Te vagy az első és az utolsó gondolatom reggel amikor felkelek és este amikor lefekszem. Annál jobb érzés nincs mikor itt vagy mellettem a karjaimban és legszívesebben soha nem engednélek el. Esküszöm úgy érzem, hogy minden egyes nappal, nem is, minden egyes pillanattal egyre jobban beléd szeretek és igaz, hogy sokszor úgy érzem az egész világ ellenünk van, de tudom, hogy ha mi elégerősek vagyunk akkor ezt is letudjuk küzdeni. Csak, hogy tudd, számomra te vagy a legokosabb és a legszebb, soha nem cserélnélek le senkire sem.
Már azt hittem befejezte, de nem, csak egy kis szünetet tartott. De most halkabbra vette és nem beszélt oly nagy lendülettel mint eddig. A homlokát az enyémnek támasztott és így folytatta.
Emlékszem mikor megkértél, hogy hagyjam abba a gyilkolást. Le is álltam vele, mert féltem ha folytatom akkor elveszítelek és abba beleőrülnék, és ne beszélj múlt időbe rólunk, mert még most is itt vagyok neked. Tudom, hogy szükséged van rám és te is tudod, hogy szükségem van rád!
Észre sem vettem, hogy az arcom tiszta nedves a könnyektől csak amikor Theo letörölt pár kósza könnycseppet.
-Utállak!
-Az megesik! De én megsúgok valamit.
Odahajolt a fülemhez és egyetlen egy szót mondott, amitől a szívem hatalmas vágtába indult. Már csak az illatát megéreztem akkor felfordult velem a világ de ez az egy szó mégis úgy hatott rám mintha... Nem is tudom semmihez sem hasonlítani, csak azt tudom, hogy nagyon ritkán mondja és így is gondolja. Tudom, hisz érzem, és már bebizonyította, hogy mit érez, nem is egyszer. Én meg még mindig kételkedek benne néha. Vagyis az érzéseiben, mondván, hogy egy ilyen sráchoz egy tökéletes lány kell, de Theo kitartott mellettem, elviselte a hisztijeimet és még sok más egyébbel bebizonyította nekem az érzéseit. De amint kimondta azt a szót, hogy SZERETLEK még levegőt is elfelejtettem venni. Bárcsak meg ragadhattunk volna abban a percben de sajnos ez lehetetlen a továbbiakban ez az egy szó járt a fejemben és teljesen lefagyva néztem az előttem álló farkas égszínkék szemeibe. -Baba, minden rendben van?
Nézett rám kétségbe esett szemekkel.
-Igen, csak ledöbbentem azokon amiket mondtál. Esküszöm ilyen szépet még senki sem mondott nekem soha eddig.
-Pedig csak az igazat mondtam, mi lett volna ha túlszárnyalom magam?
Egy kis csend után benyögtem azt az egy szót amit muszáj volt kimondanom különben a mellkasomon a nyomás csak addig erősödne míg bele nem halok.
-Theo, én is SZERETLEK!
Egy darabig csak a szemembe nézett majd az ő kék íriszei az enyémek és a szám közt cikáztak s egyre jobban közeledett.
Az orrunk épphogy összeért de ő megállt, gondolom időt hagy arra, hogy sikítva elmeneküljek, de hülye lennék megtenni.
A pólóját megfogtam a hasánál és kezdtem jobban remegni, ha Theo nem fog át a derekamnál fogva s nem von magához közelebb biztos összeesek. Talán pár másodperc telhetett el aztán hirtelen eltűnt köztünk az a kicsi távolság. Ajkait az enyémek ellen nyomta és azt hittem ott a karjai közt kapok szívrohamot.
Csókja nem volt követelőző sem erőszakos. Óvatos, gyengéd és érzelem dús volt. Nagyon reméltem, hogy soha nem ér véget de a levegőhiány ennek is véget vetett. Miután elváltunk homlokát az enyémnek döntötte.
-Szeretlek, nagyon szeretlek, mindennél jobban szeretlek!
Nevetve elismételtem azt, hogy ÉN IS SZERETLEK!
Ezek után a kemény szavak után újra megcsókolt majd újra és újra.
-Szeretlek Zamira McCall!
-Szeretlek Theo Raeken!Íme itt van ez a rész is sajnálom, hogy ilyen rövid lett, meg azt is hogy egy kicsit túlzásba vittem az érzelmeket.
De azért remélem tetszett! 😘😻🐾Puszi, jók legyetek és hagyjatok magatok után nyomot! 😘🎄🐾❤
BINABASA MO ANG
Tragikus igazság
FantasyZamira McCall: Egy hónapja ért véget az életem. 7 éves koromban a szüleim elváltak én apámmal tartottam, a bátyám meg anyámmal maradt. Az életem fenekestül felfordult mikor az apámmal elmentünk az erdőbe sátorozni. Mindenki úgy tudja, még az apám is...