Tragikus igazság

12.

Sziasztok meghoztam a következő részt!
Jó olvasást!❤

-9 éves lehettem amikor az iskolából hazafelé inkább a hosszabbik úton jöttem és le ültem egy fa mellé. Egyszer csak észre vettem, hogy három furcsa alak közeledik felém. Felálltam és elindultam hazafelé, kicsit gyorsabb tempóba. Én hülye engedtem a kíváncsiságomnak és megálltam.
Ekkor kerültem velük kapcsolatba. Több hónapon keresztül ez a kapcsolat nem változott, míg egyszer fel ajánlották, hogy segítenek nekem ha én is segítek nekik. Így be vezettek a kísérleteikbe.
Az első lépés az volt, hogy öljem meg a nővéremet. Az év leghidegebb időszaka volt. Ki csalogattam egy folyóhoz, a lába eltört és kitéptem a szívét. Ő meg bele esett a jéghideg folyóba és még a mai napig hallom ahogy segítséget kér tőlem. Gondoskodtam róla, hogy a szíve tovább életben maradjon a hideg időjárásban. Majd átültették a szervet, ezután elvégeztek még pár vizsgálatot és elkezdődött a paranormális átváltozásom. Egy vérfarkas és prérifarkas keveréke lettem és a képességeiket gyorsan ki tanultam. Ahogy egyre idősebb lettem belemerültem a természet feletti világba és mindent meg tudtam miközben az orvosokat szolgáltam és mindent elvettem amit akartam.
Nem voltam megelégedve magammal és alfa akartam lenni. Ez alatt anyámék azt hitték, hogy én is meghaltam Tara-val együtt és elköltöztek Bacon Hills-ből. Engem még a kísérlet előtt elvittek a rém doktorok.
Egyszer meg hallottam, hogy eléggé kétségbe estek és eljönnek ide Bacon Hills-be, hogy új kísérleteket hajtsanak végre. Meg hallottam az Igaz Alfa történetét és kíváncsi voltam ki az. Ezért tértem vissza, meg persze azért, hogy megöljem és enyém legyen az ereje. Egyszer sikerült is megölnöm, de az egészet elkapkodtam és nem tudtam elvenni az erejét! A falka legyőzte az utolsó Chimera-t és engem leküldtek a nővéremhez a föld alá, vagyis a pokolba. De szükségük volt rám és vissza hoztak. Röviden ennyi.
-Volt még pár dolog, amit nem mondtál el. Igaz?
-Igen, de azokról nem szeretnék beszélni. El gondolkodtató, hogy miért de meg tettem.
-Tényleg megölted Scott-ot?
-Igen, de nem egyedül. Meg babonáztam Liamet, aki meg sebezte annyira, hogy le gyengüljön és ekkor jöttem én.
-Akkor te nem vérfarkas vagy, hanem egy Chimera?
-Igen.
-Meg ölted a nővéredet?
-Igen.
-És te végig manipuláltál mindenkit, akkor...
Hirtelen az arcomat két hatalmas tenyere közé fogta s végig a szemembe nézve mondta.
-Igen, de annak már vége. Régen csináltam, mielőtt le küldtek volna a nővéremhez. Ott az erőm nagy részét elvesztettem. De így vissza gondolva nem bántam meg semmit, mert félek akkor nem ez lenne.
-Mitől félsz?
-Attól, hogy akkor most nem is ismernélek.
-De ismersz és itt vagyok melletted. Köszönöm, hogy elmondtad.
-Én köszönöm, hogy így fogtad fel és nem kezdesz el ordibálni meg csapkodni és burogatni.
Gyorsan megöleltem amit viszonzott is, de egy valamit nem értek. Mi van a szüleivel? Úgy meg kérdezném, de nem merem, mert szokásomhoz híven most is félek. -Min gondolkozol?
-Semmin, csak lenne egy kérdésem és nem merem meg kérdezni.
-Nem, neked rengeteg kérdésed van csak egyenlőre még csak ez az egy fogalmazódott meg benned. De had halljam.
-Mi van a szüleiddel?
-Nem tudok róluk semmit, de ők még mindig azt hiszik, hogy halott vagyok.
-Nem szeretnél velük beszélni?
-Nem tudom. Szerintem jó ez így, ahogy van.
-Tudod mit, inkább hagyjuk ezt.
-Rendben. Vedd fel a telefonod.
Felkaptam a telefonom és Deaton nevét írta ki. Gyorsan felvettem és köszöntöttem. Pár perc múlva le is tettem.
-Mi történt?
-Mivel a mai nap során szinte egész nap ki voltam ütve így el szeretné mondani, hogy mi is vagyok valójában.
-Szerintem én tudom.
-Tényleg?
Beszélgetésünket a csengő szakította félbe.
-Jövök!
-Szia! Mit kerestek itt? Kérdezte Theo a bátyámékat
-Miri, emlékszel még arra a házra ahol sikítottál majd elájultál?
Érdeklődött Scott.
-Persze, de miért?
-Mert most halt meg az egész család!
Közölte rezzenéstelen arccal Stiles.
-Theo, én nem tudok várni holnapig, menjünk most.
-Rendben. Ti nézzetek el a házhoz, mert nekünk dolgunk van.
-Na de hova mentek?
-Deaton-höz az állatklinikára.
Válaszoltam kérdésükre.
Az út teljesen csendben telt, csak mikor leállt a motor akkor törtem meg a csendet.
-Theo, én félek.
- Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Rendben?
Válasz helyett csak bólogattam.
Mikor beléptünk nem volt ott senki. -Nincs itt senki. Nem hallok szív verést.
-Akkor most mit csinálunk?
-Meg keressük!
Elkezdtük átnézni a rendelőt, de nem találtunk senkit. Egyszer csak egy hangot hallottam. Az ajtócsengőét. Elindultam felé és mikor meg láttam az ott álló vadászokat le merevedtem. De sikerült futásnak erednem, csak alig pár méter után elkaptak. Sajnos kiabálni sem tudtam. Theo hol vagy? Egy zsákot húztak a fejemre, hogy ne lássak semmit, de szerencsére hallani hallottam.
-Vigyétek el! A gyenge pontja már megvan. Most már csak elő kell csalogatnunk.
-Szerintem, nem kell csalogatni. Elég csak meg tudnia, hogy nálunk van.
-Igazad van, de előtte el játszadozunk vele.
Egy injekcióstűt szúrt a nyakamba, majd minden elsötétült.
Mikor felébredtem egy sötét, hideg szobában találtam magam. Egy pléd volt rám terítve  és a szobában semmi más nem volt. Nem tudom meddig ülhettem ott de az ajtó szép lassan kinyílt.
-Hát végre felébredtél. Már azt hittük, hogy meghaltál.
-Meddig nem voltam magamnál?
-Két napig.
-Mit akartok tőlem?
-Tőled semmit. Csak a barátodtól.
-De mégis mit?
-Nem vagyunk elég erősek és meg kell, hogy öljön valakit. De most sokat mondtam úgyhogy én most megyek. Jó legyél.
Több napon keresztül ez ment. Bejött beszélt majd kiment. Teljesen elvesztettem az idő érzékemet.
Annyira hiányzik az egész falka, de leginkább Theo.
Vajon most mit csinálhat?