Tragikus igazság

36.

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt!
Remélem tetszeni fog nektek.
Jó olvasást és további szép napot!

Theo több hónapja elment. Vagyis lelépett. Egyik nap arra ébredtem,hogy teljesen egyedül vagyok és egy levelet találtam a kis éjjeli szekrényen, amelyben ezek a sorok voltak olvashatók:

Szerelmem!❤

Tudod, hogy te vagy az életem, hogy jobban szeretlek bárkinél. Te vagy a legszebb dolog az életemben ami meg történt. Soha nem gondoltam volna, hogy lesz valaki aki miatt képes leszek meg változni.
Sajnálom, hogy el hagylak, de ezt muszáj meg lépnem ahhoz, hogy biztonságban tudjalak és ha ez megtörtént hazajövök hozzád és örökké együtt leszünk. Ígérem!
Nagyon szeretlek ezt ne feledd!

Theo❤

Minden egyes nap elolvastam a levelet és minden egyes nap sírtam is utána, egy ideig vártam rá aztán bele nyugodtam, hogy soha többet nem látom a gyönyörű kék szemét, nem érzem az illatát. Volt hogy a tusfürdőjével fürödtem és a cuccaiba járkáltam itthon, de már vége.
Theo egyik barátja itt volt velem minden egyes rossz és jó pillanatomban. Felszedett a földről és azt hittem szeretem, de bevallom tévedtem,mert nem tudom elfeledni őt.
Minden egyes nap felhívott valaki és nem szólt bele soha. Mindig úgy éreztem, mintha ő lett volna a vonal túl oldalán, de el szomorít a tudat, hogy még csak nem is keres.
Willel egyre szorosabb a kapcsolatunk vagyis most már a barátom egy ideje. Tudja, hogy még Theo-t szeretem, de azt mondta,hogy majd meg fog változni és őt fogom szeretni. Bevallom én kételkedem benne, hisz Theo illata, érintése még a hangja is meg dobogtatta a szívem. Mellette biztonságban éreztem magam, de Will mellett ez nincs meg. Minden egyes éjszaka vele álmodom és könnyes szemmel ébredek.
Reggel arra ébredtem,hogy egyedül vagyok így lerobogtam a konyhába, ahol meg is találtam a keresett személyt.
-Jó reggelt!
-Jó reggelt! Hát te?
-Gondoltam csinálok reggelit a barátnőmnek!
-Óh, köszönöm!
-Mi a baj?
-Beszélni szeretnék veled.
-Jól sejtem hogy rólunk lesz szó?
Válasz helyett csak bólintottam.
-Rendben! Mondjad.
-Én szeretnék egy kis szünetet.
-Meg kérdezném, hogy miért de szerintem tudom rá a választ. Ő van a dologban?
-Tudod a választ.
-Nem, úgy hogy légy szíves mond el.
-Will, tudod,hogy még mindig Theo-t szeretem és nem is fogom tudni elfelejteni.
-Persze, hogy nem tudod ha nem is próbálkozol.
-Én próbáltam vagy százszor de nem ment, akkor mond meg, hogy mégis mit tegyek!
-Próbáld többször!
-És hogy? Mit tegyek még?
-Gyere hozzám feleségül.
-Will, ez nem ilyen egyszerű!
-Persze, hogy nem egyszerű ha lebonyolítod!
-Szerinted úgy el tudom felejteni, hogy hozzád megyek?!
-Miért szereted, hisz lassan egy éve elment, itt hagyott?!
-Nem tudom, értsd meg! Nem tudom, elfelejteni, és lehet nem is akarom!
A mondat utolsó felét szinte suttogtam, de szerencsétlenségemre meg hallotta.
-Így már értem! Miért nem így kezdted?
-Nem értesz te semmit!
Azzal ott hagytam s felrohantam a szobámba. Neki álltam össze pakolni amikor konkrétan feltépte az ajtót és vészjóslóan kezdett közeledni. Majd a nyakamnál fogva a falhoz nyomott.
-Remélem soha többet nem látlak és a boldogságot is elfelejtheted egy életre. Soha nem leszel boldog Raeken-nel, mert itt hagyott és nem jön vissza, mert soha nem is szeretett. De ha mégis visszajönne én gondoskodok róla, hogy olyan boldogtalanok legyetek, még külön is.
Mikor elengedett sírva a földre rogytam és reménykedtem, hogy ott abban a pillanatban meg halok és akkor mindenki élheti az életét ahogy eddig. Vagy még boldogabban. Én úgy is csak tönkre teszek mindent és mindenkit.
Will össze szedte a cuccait vagyis a pár ruháját ami itt volt és elment haza. Be mentem abba a szobába ahol boldog voltam és eszembe jutottak az emlékek, az összes! Az első találkozásunktól, az első kézfogáson, a első ölelésen, az első együtt alvásunkon, az első csókunkon, a szép szavain amiket suttogott , az illatán és a gyönyörű íriszein keresztül egészen az utolsó esténkig, amikor is utoljára éreztem az illatát, utoljára hallottam a hangját, utoljára láttam a gyönyörű kék szemeit, utoljára ölelt át és utoljára adott csókot.
Soha nem fogom tudni elfelejteni, de a szívem azt súgja, hogy nem is szabad, még ha belehalok akkor sem. Senki kedvéért sem.

Pár hónapja még sírtam utána hogy mennyire hiányzik. Nehogy azt higgyjétek hogy már nem.
Rájöttem valamire. Sokan azt mondják, hogy az idő begyógyítja a sebeket. De ez nem igaz! Csak meg tanít vele együtt élni és mar nem is fáj annyira, mert beletörődtél, hogy ettől soha nem fogsz meg szabadulni. Meg billogoztak egy életre akár egy marhát. De én nem bánom! Ahogy az eddigi éveket sem, mert ha nem így lett volna minden akkor soha nem ismertem volna meg őt és lehet hogy már halott lennék. Hisz annyiszor meg mentette az életem. Meg azért hagyott el, hogy engem védjen és biztonságban tudjon. Csak hogy nem tudta hogy én csak mellette vagyok biztonságban. A boldogság is elkerül messziről azóta és csak a szomorúság meg a magány maradt nekem az emlékeimmel meg spékelve.
Még mindig van hogy vele álmodom, sőt van hogy látom is egy pillanatra. Olykor-olykor kicsordul egy-egy könnycsepp ezek hatására, de már nem tudok sírni!