Tragikus igazság

7.

Sziasztok!

Meg hoztam a következő részt ki javítva!

Ha minden jól megy akkor ma még hozom a 8. részt is.

Reggel szintén az ébresztő órámra keltem amit sikeresen levertem a pici éjjeli szekrényemről. Így már a földről kiabált.
A fejemet beletemettem a párnámba, hátha akkor megszűnik a hang. A legmegdöbbentőbb, hogy el is hallgatott.
Szerintem még mindig alszok, mert mikor felemeltem a fejem egy fekete nadrágban, szürke pólóban és egy fekete kapucnis felsőben állt ott.
-Jó reggelt! Hasadra süt a nap!
-Nem is igaz, mert be vagyok takarózva!
El sem hiszem. Leszedte rólam a takarót!
-Most már igen.
-Akkor mond meg neki, hogy legyen oly kedves és cseréljen helyet a holdal még pár óra erejéig.
-Sajnos ez lehetetlen, mert tudja, hogy ma iskolában a helyed.
-Ma az ágyban a helyem, hogy aludjak.
-Rendben!
Ekkor leült az ágyam szélére és elkezdet csiklandozni. A nevetéstől alig bírtam meg szólalni. Így csak próbáltam a kezeit távol tartani a hasamtól kevés sikerrel.
Tíz perc elteltével kidőltünk mind a ketten. Én még néha-néha felnevettem s közben a könnyeimet törölgettem. E cselekvések közepette fejem át helyeztem a mellkasára és át öleltem. Hirtelen helyzet változásomat csak egy mosollyal kísérte. Na meg persze azzal, hogy jobb keze a derekamon míg a bal a hátamon foglalt helyet. A szemhéjam egyre nehezebb lett míg végül le nem csukódott. Arra keltem hogy valaki a hajamat és az arcomat simogatja és én ezt egy pici morgással díjaztam.
-Jó reggel, megint!
-Bealudtunk?
-Pontosan!
-De akkor miért simogatsz még mindig ahelyett, hogy elrendeznél.
-Ez nekem jobban tetszik. De igazad van! Na kelj fel és rendezd el magad a sulihoz!
-Értetem kapitány!
Gyorsan felkeltem elő kaptam pár ruhadarabot és berohantam a fürdőbe. Ott elvégeztem a napi rutinomat majd vissza mentem a szobámba, hogy össze dobáljam a könyveimet és a füzeteimet. De Theo nem volt ott, ezért le robogtam a konyhába ahol meg is találtam éppen az elkészült szendvicseket pakolta el nekem. Minek nekem az apám ha van egy ilyen barátom?
Tényleg jó ha vannak az embernek barátai akik megértik és szeretik.
-A kávéd az asztalon van.
Oda néztem a konyha asztalra és ott volt a bögrém és benne a szokásos fekete folyadék. -Úgy csináltam ahogy szereted. Kávé, tej nélkül és két cukorral, hogy még ma felébredj.
A végét már úgy mondta hogy a konyhapultnak dőlve engem figyelt.
-Honnan tudtad?
-Meg vannak a forrásaim.
-Felhívtad...
-Nem. Már eléggé ismerlek. Órákon is figyellek. És képzeld azt is észre vettem, hogyha ideges vagy akkor a hajadat többször át fésülöd az ujjaiddal és amikor közben levegőt veszel akkor mozog az orrod mint a nyusziknak.
Nekem ennyi is elégvolt és az arcom jobban hasonlított egy érett paradicsomra mint a saját színemre.
-Köszönöm a kávét! De jobb ha megyünk.
-Most már mindegy az első óráról így is lecsúsztunk.
-Nem baj! Ez a reggel jobb volt mint akármilyen matekóra.
-Szerintem is, de nem szeretném ha meg húznának belőle. Ugyanis ebből én sem tudlak korrepetálni.
-Négyes vagy belőle. Egy bomba se tudna lejjebb taszítani. Én meg maradok azon a rohadt hármason.
-A lényeg, hogy görbüljön.
-Te könnyen beszélsz, hisz te egy amolyan minta diák lehetnél.
-Most már tényleg induljunk, mert nem csak a tanárok, hanem még a bátyád is leszedi a fejed.
-És te büntetlenül megúsznád?
-Nem, engem is ugyanúgy leszidnának de az nem érdekel.

A suliba érkezésünkig csendben voltunk és csak a matek terem előtt néztünk össze.
-Jó reggelt! Elnézést a késésért, de...
-Nem érdekel! Üljenek a helyükre.
Nem értem, hogy miért nem tudja végig hallgatni Theot. Mondjuk azt sem tudom milyen kifogást találna arra, hogy az utolsó öt percre estünk be. -Négy óra büntetés. És nem iskola után!
Ki csengetés után rögtön oda mentem Theo-hoz.
-Ne haragudj! Nem akartam, hogy ez legyen. Miattam kell fel kelned hamarabb. Tényleg nagyon sajnálom.
-Nyuszi! Ne te kérj bocsánatot, hisz az én hibám az egész. De nézd a jó oldalát. Többet lehetünk együtt.
-Igazad van, de milyen büntetés az amikor hajnali négy órára be kell érni a suliba?
-Biztos nincs jobb dolga korán reggel, vagy pedig menekül a férje elől!
Hiába ordibáltak le minket és hiába rendeltek be négy órára a suliba mi akkor is nevettünk.
-Miri, ez nem vicces! Miért lógtál a suliból. Kényszerített?
-Mi, dehogy! Mi a bajod?
-Ő a bajom. Te nem ilyen vagy, miért lógtál?
-Tudod előfordul az emberekkel, hogy esetleg elalszanak.
-Látom hazudni is tudsz.
-Nem hazudok. Tényleg elaludtam és Theo volt oly kedves és eljött értem.
-Tudom, hogy hazudsz. Hallom a szív verésed.
-Miri, jobb lenne ha elmondanád az i...
-De hányszor mondjam el, hogy nem hazudok!
A mondatom befejeztével elrohantam onnan, hisz nem maradhatok ott ahol nem kívánatos személy vagyok és még nem is hisznek nekem. Nem is tudtam, hogy merre megyek, de mikor odaértem akkor teljesen meg könnyebbültem. Hisz kit nem nyugtat meg a csend és a régi könyvek illata? Helyet foglaltam hátul az egyik ablak alatt mikor egy ajtó nyitódását majd csukódását hallottam meg amire felkaptam a fejem.
-Szia!
Köszöntem sírástól rekedtes hangomon.