Tragikus igazság

37.

Sziasztok!
Meghoztam a beígért részt, remélem elnyeri tetszéseteket!
Jó olvasást!😘😻🐾

Theo Raeken szemszöge:

Már egy éve, hogy itt hagytam egy darabot az életemből.
De nem tudtam elöbb vissza jönni, mert akkor veszélybe sodortam volna őt és azt soha nem bocsájtanám meg magamnak. Amikor vissza tértem az volt az első, hogy a régi házamhoz mentem és észre vettem, hogy nyitva van az ablak a szobámban. Tudtam, hogy ott van. Be másztam hozzá és láttam hogy milyen békésen alszik ráadásul a kedvenc felsőmben. Szegényem rengeteget fogyott a szemei alatt még igy is észre tudtam venni a hatalmas karikákat. De még mindig gyönyörű. Meg simogattam az arcát majd nyomtam rá egy puszit, éreztem a szokásos tusfürdöjének illatát, meg az érzelmeit is. Szomorúság, fájdalom és a remény, ez a három dominált. Nagyon meg bántam,  hogy elhagytam, de ha nem teszem talán akkor már halottak lennénk. De akkor is együtt. Most már gondolom semmi esélyem rá, de ha bele is halok megvédem és ha van egy kis remény akkor vissza szerzem.
Hirtelen elkezdett nyöszörögni, majd miközben fordult elmotyogott egy mondatot, amely meg dobogtatta a szívem s ez nem más volt mint ^Theo, ne hagyj el szeretlek, kérlek maradj!^ ha ébren lenne és ezt mondaná nekem egy percet sem tétováznék és viszajönnék hozzá.
Minden egyes nap követtem akár hova ment. De a személyes terét azért meg hagytam. Egy valami nyugtatott, hogy éjszaka mellette lehetek és bármikor meg védhetem, mert vissza tértem. Csak egy a gond! Nem sokáig fogom bírni a mosolya, az ölelése és a csókja nélkül és nem tudom, hogy reagálna, hogyha egyszer csak betoppannék az életébe újra.
Mára egy talalkozót beszelt meg Scott a falkával a házukban. Remélem, hogy ő is ott lesz és akkor láthatom a reakcióját, láthatom a gyönyörű kék szemeit a gyönyörű barna haját, ahogy azt a szép arcát körbe öleli.
-Theo, figyelsz te rám?!
-Ne haragudj Scott! Mit is mondtál?
-Azt, hogy elmegyek a húgomhoz, le jelentkezek nála és szólok, hogy jöjjön a falka gyűlésre. Nem jössz?
-Ne haragudj, de nem merek! Nem tudom mit szólna hozzám és félek, hogy már mással van. Azt viszont nem tudnám elviselni! Csak ha boldog.
Most hazudtam az alfámnak. Vagyis nem hazudtam, lehet van valakije csak még nem tudok róla. De ha így van akkor én vissza repülök Európába, hogy elfelejthessem és ne kelljen látnom, mert akkor biztos, hogy szét tépem a srácot.
-Rendben! De ha felőled kérdez akkor nem fogok neki hazudni. Így is pipa a családra. Nem akarom, hogy rám is meg haragudjon!
-Értem.
A francba! Biztos, hogy kérdezni fog és akkor elmondja neki, hogy nem tudok oda menni, mert nem merem látni. Nem hiszem el! Ezt elbasztam! Mint sok más dolgot.
Mindjárt kezdődik a gyűlés de Scott és Zara sehol sincs. Remélem nem esett bajuk. De megis olyan rossz elő érzetem van. Mi van ha elrabolták a babámat, vagy meg támadták esetleg megölték? Nem ez lehetetlen!
Gondolataimból a telefonom csörgése szakított ki. Mit akarhat? Lehet hogy most közli, hogy meghalt? Nem inkább felveszem!
-Mi történt?
****
-Máris ott vagyok!
A félórás utat tízperc alatt tettem meg és vagy tíz szabályt megszegtem köztük átmentem pár piroson, a zebráknál nem lassítottam, ott is mentem ahol nem szabadott volna és tilosban parkoltam. A folyosón végig rohantam a recepcióig ott eligazitottak a műtőig ahol meg találtam Scott-ot.
-Mi történt? Mondj már valamit!
Kezdtem el egyre jobban aggódni es a hangom a mondat végére már majdnem kiabálásba ment át.
-Nem! Majd te meg nézed!
Mondta halál nyugodtan.
-Ezt hogy érted?
-Ha túl éli akkor majd meg tudod.
-Annyira rossz a helyzet?
Nem vártam választ és nem is kaptam. Életem leghosszabb két órája volt, amikor egyszer csak az ütemes csipogást egy hosszú sípszó váltotta fel.
A szívem háromszor gyorsabban kezdett verni a levegőt szinte kapkodtam de a tüdőmig nem jutott el.
-Melyikben van?
-A 305-ösben!
A fülemmel arra a szobára figyeltem és ott szerencsére az ismerős és ütemes csipogás volt hallható na meg az orvosok hangja.
-Ha fülelsz csak rosszabb.
Próbaltam elterelni a figyelmem de máshogy nem ment csak úgy, hogy járkáltam.
Újabb hoszzú két órán vagyunk túl , de közben megjöttek a többiek is, akiknek Scott írt egy SMS-t. A műtő ajtaja egyszer csak kinyitódott. Az orvoson lehetett látni, hogy nagyon meg könnyebbült és a nyugalmat is.
-Nagyon nehéz műtét volt, de szerencsére túl élte a kisasszony. Amikor felébred nagyon erős fájdalmai lesznek de ez normális. Most pedig átszállítjuk a kórtermébe ahol egyenlőre csak egyesével és kevés ideig lehet látogatni. Egy dologra viszont szeretnem önöket kérni. Minden este maradjon bent vele valaki. A legjobb az egy számára nagyon fontos személy lenne aki mellett biztonságban érezheti magát. Biztos rengeteg stressz érhette az elmúlt hónapokban akár egy évben, mert a kisasszony kórosan sovány, így rettentő nehéz volt megmenteni az életét. Ha kérdésük esetleg óhajuk vagy panaszuk van nagyon szívesen szolgálatukra állok.
Melissa felre vonult az orvossal gondolom beszélgetni addig mi azon agyaltunk, hogy ki és milyen sorrendben megy be a szobába.
-Én bent maradok!
-Nem apa, szerintem Theo-nak kellene. Hisz emlekszel milyen boldog volt mellette és amikor mondtad neki, hogy Theo egy gyilkos és nincs mellette biztonságba ő mit válaszolt, tudod? Azt, hogy ő csak Theo mellett érzi magát biztonságban. Szóval erről nem nyitok vitát. Ő marad és kész!
Bevallom jól estek Scott szavai, de félek, hogy mit reagálna majd rám.
Hagytam apát és fiát beszélgetni és benyitottam abba a szobába ami őt rejtette előlem és amikor megláttam egyszerre éreztem boldogságot vegyítve a mérhetetlen fájdalommal.

Tudom, hogy kései órában érkezik, de igyekeztem betartani az ígéretem és egyben nem elkapkodni a részt!
További szép estét és szép álmokat!😘😻🐾