Tragikus igazság

40.

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt!
Remélem tetszik!
Jó olvasást! 😻🐾😙

Pár napja ki engedtek a kórházból bizonyos feltételekkel, amelyeket a magam módján be is tartanék de van valaki, aki egy percre sem veszít szem elől, aki egészségesebbnél-egészségesebb ételekkel és italokkal lát el. Nem, a víz tele van baktériummal így inkább meg veszi a gyümölcsöt és ki facsarja a levét, amit én is meg tudnék csinálni, de ő le rendezte azzal, hogy beteg vagyok és pihennem kell. Tudom, hogy csak vigyázni szeretne rám, de egy kicsit sok ez így. Vagy csak szerintem?
A mai napra van időpontom, Theo szerint időpontunk az orvoshoz, hogy meg vizsgáljon vagyis kontrollra megyünk délelött tizenegy órára. Én annyira nem örülök, hogy velem jön, mert tudom milyen, nehezen fogja hagyni hogy a doki elött levegyem vagy csak felhúzzam a pólóm, tudom, hisz ismerem milyen féltékeny tud lenni. Szeretem ezt az oldalát, meg azt amikor félt, de néha túlzásba viszi.
-Nyuszkóm, min gondolkodtál? Baj van?
-Nincs semmi, komoly, csak néhány apróság. De nem számít.
Annyira kétségbeesetten kérdezte, így nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak.
-Rendben, de akkor öltözz, mert elkésünk.
-Igyekszem!
Amint felöltöztem, berontottam a fürdőbe, hogy szemügyre vehessem magam. Miután végeztem lerobogtam a konyhába meg reggeliztem majd a kocsiba bepattanva elindultunk a kórházba.
-Mia!
Épp a recepció elött haladtunk el amikor egy jól ismert női hang utánunk kiabált. Mikor hátra fordultam teljesen biztos voltam benne, hogy Melissa az, na nem mintha a hangjáról nem ismertem volna fel az anyámat, de reménykedtem benne, hogy nem ő az.
-Mit szeretnél?
-Kérlek, csak beszélgessünk!
-Most is azt csináljuk!
-Kicsim!
-Nem! Most nem érek rá,mennem kell majd még lájuk egymást.
Azzol ott is hagytam a szívem fájt, hogy ilyeneket mondtam neki, de muszájnak éreztem.
-Mi lenne, ha meg hallgatnád őket miután a doki meg vizsgál?
-Nem tudom! Nem lehetne, hogy te is ott legyél velem?
-Meg oldjuk! Rendben?
Választ nem adva a karjaiba borulva öleltem át szorosan.
Hogy rá miért nem haragszok? Neki miért bocsájtottam meg íly könnyedén?
Hát mert egyszerűen meg fogalmazva: Szeretem!
Nem tudok rá haragudni és ennek az az árka,hogy bármit is tesz mindig meg bocsájtom, de mindig megfelelő magyarázatot is szolgáltatott nekem. A legtöbb ilyen abból árad, hogy féltékenykedik, túlságosan félt mindentől és persze ezt ki magyarázza ezekkel a mondatokkal csak mindig hozzáfűzi azt a bizonyos nyolc betűs szót. Hogy miért hiszek neki?
Egyszerű! Ha hazudik akkor nem a szemembe mondja. S bárhogy próbálkozik én észre veszem rajta amikór nem az igazat mondja. Nem kellenek a farkas fülek meg az orr, hogy észre vegyem.
Nagyon ritka ha ki mondja azt a szót, de akkor tudom, hogy igaz, mert a homloká az enyémnek dönti és a jég kék szemeivek ez enyémekbe néz és látom a szemében azt a bizonyos csillogást.
Bevallom nekem bűn tudatom van egy kicsit, mert azt eddig nem nagyon mondtam, hogy ^Szeretlek^ csak azt, hogy ^Én is^ és ez valamilyen mértékben fájdalmas.
Annyira elmelyedtem a gondolataimba hogy eszre sem vettem hogy már az orvosiban vagyok, csak amikor Theo a vállaimra téve kezeit húzott magához.
-Minden rendben lesz! Tudom, hogy már teljesen egészséges vagy és ebédre azt eszel majd amit csak szeretnél, de csak is egészségeset.
-Amit már nem kell túlzásba vinnem. Szóval az mellett ehetek egészségtelen dolgokat is.
-Akkor meg vizsgálhatom, a kisasszonyt?
-Jó, napot! Hogy-hogy ön?
-A dokit a hétre kiírták!
-Akkor tökélletes, mert az a csávó kissé sokat bámulta Zara-t.
Theo elöbbi mondatán csak jó ízűen felnevettünk,persze ő nem.
Miután meg vizsgált elmondta, hogy szépen helyre lett hozva a vitamin hiányom és már nem vagyok annyira vékony mint mikor ki kerültem a kórházból. De Mr. Dunbar azt mondta, hogy egy kicsit még esetleg szedhetnék fel, mert úgy jobban el tudná viselni a szervezetem az idő változást és a betegségek is jobban elkerülnének.
-Majd meg látjuk mit tehetünk az ügy érdekében.
Mondta a barátom egy huncut félmosollyal kísérve mondatát.
-Hát jó lenne, ha már célba vennétek a boldogságot, mert az eddig hátra hagyott heteitek azok mind televoltak természet felettivel és halálközeli élményekkel. Úgyhogy próbáljátok kerülni a bajt.
-Meg próbáljuk! De tudja a természet feletti sosem szünetel.
-Ez igaz, de próbáljatok meg ki maradni belőle.
-Rendben!
Mondtam kissé elgondolkozva.
-Esetleg vacsorára átjöhetnétek. Ha nincs más programotok.
-Köszönjük a meg hívást, akkor ma este nyolc?
-Igen a szokásos időben. De te már úgy is tudod.
-Lehet egy fontos kérésem?
-Persze mondjad csak.
-Nem most, majd inkább négy szemközt.
-Rendben, akkor majd találkozunk, te meg szedd össze magad és egyél rendesen.
-Ha tudná mennyit eszek akkor nem mondana ilyet.
Mondatom befejeztével elköszöntünk, majd beültünk az autóba és egy ismerős utcába keveredtünk,ami nem haza vezetett, hanem a McCall házhoz.
-Lesz egy fontos gyűlés, amelyet neked is végig kell hallgatnod. Vagyis nem, de én szeretném ha tudnád.
-Valami baj van?
-Nem tudom! Még semmit sem tudok.
-De ugye nem hagysz el megint?
A lámpáknál pirosat kaptunk így felém fordulva a meg fogta a kezem és a szemembe nézet.
-Soha nem vétenék még egyszer akkora hibát mint egy éve. Az volt életem legnagyobb hibája.
Egyetlen egy könnycsepp megint leszaladt az arcomon, amelyet Theo letörölt, de több nem is volt
-Köszönöm.
Amint a házhoz értünk,ki pattantunk majd be mentünk a nappaliba és megláttam ahogy az asztalon fekszik átszúrt hassal.