Tragikus igazság

33.

Sziasztok!
Íme egy normális rész!
Ugyanis az előző az csak valami kirohanás volt, vagy mi! Szerintem ezon egy GPS nem tud eligazodni szóval ez egy amolyan kárpótlás!
További szép estét és jó olvasást!😻🐾😍

Zamira McCall szemszöge:

A reggeli nap sugarai erősen törtek be a szobába és gyengén simogatták a bőröm. Az illatok nagyon ismerősek így arra tudok következtetni, hogy otthon vagyok. Azaz Theo-nál! Hol máshol lehetnék?
Akkor szerzek a tartózkodási helyemről teljes bizonyságot, amikor egy kissebb és lagy koppanást érzek a mellettem álló éjjeli szekrényen, majd egy kéz az ujjaira kezdi csavargatni a hajamat és ezt egyetlen egy személy csinálja. A szemeimet kinyitva egy gyönyörű kék szempárral találom szembe magam, majd amikor egy jó reggelt puszit ad a füszeres illat is körülleng és most jövök rá, hogy ez a hely ez a srác jelenti számomra az otthont és hogy mennyire is hiányzott nekem.
-Jó reggelt szerelmem! Ki aludtad magad?
-Jobb nem is lehetne! Igen!
Mondtam a reggeli rekedtes és a még kómás hangomon.
-Hoztam egy kis reggelit. Rengeteg gyümölcsöt kell enned, mert vitamin hiányod van és kellenek az immunrendszeredhez és még nem szeretnélek elveszíteni.
-Igen is kapitány!
A kezemmel még szalutáltam is miközben felültem az ágyon és a hátamat a támlájának támasztottam.
-Tessék csak! Edd meg mindet!
-Kérlek egyél velem!
-Nem lehet, most nem!
-De Theo, ez rengeteg és tudod ha hirtelen sokat eszek akkor milyen gyomor fájdalmaim lesznek.
-Rendben életem! De csakis ezért!
Hála az égnek elfeleztük, vagyis majdnem. A banánból meg a barackból nem kapott.
A nap tovabbi részében is nagyon figyelt rám Theo, de néha annyira kiakasztott,hogy figyel hogy az már fáj! Tudom, hogy csak félt, de azert ez túlzás! Vagy nem?
Félek, hogy amikor engem véd esetleg valami baja eshet. Lehet miattam fog meg halni. Azt soha nem élném túl.

Már egy hete itthon vagyok és eddig semmi természet feletti nem történt, de nem szeretném elkiabálni, mert hátha úgy járunk mint a múltkor, amikor hianyoltam a támadásokat erre egyszerre kettő is érkezett. Néhány családi perpatvar mellett elég békes volt minden.
Anyám és apám állandóan veszekednek valamin és most már kezdem egyre jobban úgy érezni,hogy valamit eltitkolnak előlem. De mikor erre rá kérdeztem csak leintettek és a fejemhez vágták,hogy ehhez semmi közöm. Közben meg tudom és érzem,hogy rólam van szó! Kérdeztem már Theo-t,hogy tud-e valamit, de ő letagadtam. Elvileg nincs semmi fontos a veszekedni valójukban amely rám tartozna.
De egy valami ennél mégis csak jobban bánt! Az pedig az, hogy kereken egy éve vagyunk együtt Theo-val és ő még csak annyit sem mondott, hogy ^Boldog évfordulót^ vagy valami hasonlót. Pedig milyen boldogan ébredtem.
Gondolat menetemből egy hang ébreszt fel.
-Nyuszkóm!
-Igen? Baj van?
Kérdeztem aggódó tekintettel,hisz úgy nézett rám mint aki fél vagy megijedt. Ez pedig nála nagyon rosz jel.
-Ma este falka gyűlés lesz el jönnél velem?
-Persze!
-Köszi életem! Addig elmegyek elrendezek pár dolgot.
-Rendben, de vigyázz magadra.
-Ezt inkább nekem kellene mondanom, neked!
Amint kilépett azon az ajtón én legszívesebben sírtam volna,hogy elfelejt egy ilyen fontos alkalmat. Vagy lehet, hogy csak nekem fontos?
A délelött további részét és a délutánt filmezéssel töltöttem, egészen addig mig Theo be nem lépett anyámmal az oldalán.
-Szia! Csak egy családi össze jövetelt szerettem volna tartani, mert van egy fontos meg beszélni valónk, amit nem tudok már tovább tartogatni magamban!
-Rendben, amíg várunk a többiekre addig kérsz valamit?
-Nem maradj csak, mert meg is jöttek.
Igaz, abban a pillanatban lépett be apu és a bátyám azon az ajtón ahol az elöb az anyám, majd helyet is foglaltak. A batyám mellém a szüleink meg egymás mellé ültek.
-Szóval én, amikor 18 éve télen meg indult nálam a szülés akkor én... akkor én egy halott csecsemőt hoztam a világra és nem tudták meg menteni.
Anyám válla má reszketett a sírástól miközben mind a négyen úgy néztük, mintha szellemet látnánk. Az en szemeim is meg teltek könnyel amiket nem tudtam sokáig vissza tartani.
-De hát Mia itt van! Ezek szerint valahogy újra élesztették vagy...
És itt elhalgatott Scott is.
-Nem drágám, Mia nem az én lányom. Ő nem a húgod!
Ez nem lehet igaz, lehet ez valami áprilisi tréfa? Dehát még csak tél eleje van. 18 éven át hazudtak nekem az életemről és arról aki vagyok. Ezt nem vártam volna. Nem csak hátba szúrtak hanem meg is forgatták bennem a kést.
Apu is könnyes szemmel bámul előre felé! A bátyám meg valamit magyaráz anyámnak. Nem hallom, ahhoz túl nagy a sokk és a fülemben pumpáló vér is nehezíti a hallást! Egyre jobban dübörög a fejem és a szemeim előtt egy kisseb ködfátyol kezd húzódni. Egészen addig míg meg nem kegyelmez és teljesen fátyolossá nem válnak a szemeim. A szám bizsereg és a tüdőm ég. A szédülés és az orr vérzés sem marad el. A vállaim razogatása és a fejem ide oda dölöngélésére sem vagyok kézes reagálni, még akkor sem, mikor Theo az arcomat simogatja és gondolom beszél hozzám. Egyszer csak valami hirtelen ötlettől fogva felálltam, de ez rossz ötlet volt, mert azon nyomban elhagyott az erőm és mielött a sötétség magával ragadt volna éreztem a barátom illatát és gondolom ő kapott el, hogy ne verjem be a fejem.