Tragikus igazság

26.

Sziasztok!
Igaz, hogy kicsit későn, de itt az új rész!
Jó olvasást!😘🐾❤😻

A napjaim mostanra nyugodt életformát vettek fel, ami annak köszönhető, hogy egyetlen vérfarkas, kanima vagy egyéb más természetfeletti támadás elkerült minket. Soha nem gondoltam volna, hogy ez a rengeteg minden alig egy év alatt megtörténhet velem.
Theo mellet sokkal boldogabb vagyok. Úgy érzem mellette élek, valaki vagyok és a legfontosabb, hogy érzem azt, hogy szeret és ő engem szeret nem pedig egy lányt aki felszínes és nem érdekli mások véleménye. Tudjátok mit? Én is őt szeretem és nem azt aki állandóan gyilkol és leszarja mások véleményét, aki még a poklot is megjárta. Meg ismertem, mert közel engedett magához. Sebezhetővé vált és meg nyílt előttem.

Most épp kémián ülök és hallgatom Mr. Harris-t ahogy épp magyaráz a szénhidrogénekről. Theo elment Scott-ékkal felderíteni a terepet, mert a bátyámnak rossz előérzete támadt. A bátyám és a szeszéjei. Most az egész falka ennek az okát keresi kivéve engem.
Nem értem miért nem mehetek velük, hisz én is tudnék akkor segíteni, nem csak Stiles.
Gondolkodásomból a csengő hangja szakít ki, ami jelzi, hogy vége az utolsó órámnak is. Indulás a srácok után! Igen, utánuk megyek, mert segíteni szeretnék nekik bármit is keresnek. Csak úgy rohantam kifelé az iskolából, hogy segíthessek a falkának, de a telefonom csipogása megállított a nagy rohanásban.
^Nyuszkóm, menj haza!
Nem sokára én is ott leszek és ígérem mindent elmondok.
De zárd be az ajtókat meg az ablakokat.
Kérlek ha kopognak ne nyiss ajtót senkinek!
Vigyázz magadra, Szeretlek!😘^
Nem is gondolkodtam! Az utam hazafelé vezetett s amint beléptem a házba a bejérati ajtót duplán zártam a földszinten az összes ablakot becsuktam s a sötétítőket is elhúztam. Majd az emeleten is meg tettem ugyan ezeket. Bementem a szobánkba és az ágy tetejére kuporodtam. Nem mertem égve hagyni a lámpákat de abban a helységben ahol épp tartózkodom itt muszáj volt hisz nagyon beparáztam. Már nem tudom mióta ülök az ágyon amikor hirtelen hatalmas zajt hallottam. Mint amikor betörnek egy ablakot. Gondolat menetem végere egy srác lépett be a szobába, akinek a szemei ezüstösen világítottak s olyan hegyes fogai voltak mint egy cápának. Le másztam az ágyról és egyenesen a sarokba hátráltam. Nem is észleltem a külvilágot, csak mikor a srác holtan esett össze elöttem. A mellkasomon az a szorító érzés egyre erősödött míg végül a sötetség homálya magával nem ragadt.

Egy sötét helyen ébredtem, mikor a kezeim az arcomhoz vezettem volna valami meg gátolt benne. Az elöbb említett végtagjaim a székemhez voltak erősítve egy-egy bilincsel, ahogy a lábaim is.
Két fegyveres őr jött be meg egy nő!
A nő ellezdett nekem magyarázni meg kerdezősködöt, majd párszor nagyon erősen meg is ütött. Gondolom már meg unta így oda lepett egy géphez, majd valamit ütyködött rajta. Egyszercsak akkora fájdalmat éreztem, hogy azt hittem soha nem lesz vége. Jó párszor megnyomta azt a gombot, de én már a másodiknál sikítottam. Egy időután már nem volt hangom még energiám sem, s ha nem egy széken ültem volna most biztos a földön feküdnék ugyanis a sötetség újra karmai közé ragadott.

Mikor újra felébredtem ugyan abban az átkozott székben ültem, és még csak le sem vették rólam a bilincseket. Kezdek éhes lenni, de inkáb a kiutat kellene keresnem.

Hogy lehettem ennyire naiv?
Azt hittem szünetelhet a termeszet feletti tamadás erre ma otthon meg támad egy majd megmentenek tőle, de ez még nem elég. A megmentőm el is rabolt.
Mi lett volna ha Theo után megyek? Vagy ha nem is haza mentem volna hanem apához vagy anyához? Akkor még otthon lennek a falkában a szeretteimel és Theo-val? Vagy őket is elrabolták volna? Lehet, hogy ezek az emberek vagy mik ezek nem érkeztek volna időben és az a valami széttépi ott elöttem valamelyiküket?
Gondolat menetemet ugyan az a fájdalom hasította át mint ami tegnap az egész testemet rázta a fájdalomtól, majd a bizsergés vette át a hatalmat.
Megint beszélt hozzám, majd kiabált és a keze újra megtalálta azt az átkozott gombot. Ezt még jópárszor meg csinálta majd hagyott had szenvedjek. Ugyanis most a sötétség elkerült.

Már egy ideje itt vagyok, de nem tudom megmondani pontosan hol és mióta, ugyanis elvesztettem az időérzékemet.

Annyira félek, hogy a többieknek valami baja esett és, hogy soha a büdös életbe nem szabadulok.
Félek, hogy nem láthatom többé a falkát meg persze Theo-t.
Úgy köszönt el, hogy ^Szeretlek^ én meg meg csak vissza sem írtam neki, hogy én is szeretem. Sőt semmit nem reagáltam.
Vajon hiányzom nekik? Vagy észre sem vették hogy eltűntem.
Vajon Theo aggódik? Vagy az is lehet, hogy meg könnyebbülten veszi észre a távozásomat.
Jobb lenne már ezt az egész szart magam mögött hagyni. Tudom, hogy a halál nem megoldás semmire. De nekem már csak az az egy mentsváram maradt. Mindent magam mögött hagyhatnék, mindennek vége lenne és többet nem sérülhetnék.
Mindig is féltem hogy valaki fontosat elveszítek, aztán be is következett. A bátyám és az anyám, majd a legjobb barátom és a családja.
Most engem veszítenek el azok akiknek fontos vagyok.
Ha van ilyen!