Tragikus igazság

44.

A reggelt nagy bosszankodással kezdtem, ugyanis a bolond bátyámnak van egy még bolondabb legjobb barátja. Ki sem találnátok, hogy ki az a hiperaktív hülye gyerek. Hoppá, most lepleztem le. Na mindegy!
Korán reggel az a fantasztikus ötlete támadt,hogy ^milyen jó lenne úgy felébreszteni őket, hogy egy vödör jéghideg vizet rájuk öntök^.
Aham! Tényleg fantasztikus volt! Értékelem, de legközelebb inkább kihagynám. Vagy az lenne a legjobb ha egyáltalán nem is lenne legközelebb.
Én ettől a hirtelen cselekedettől egy kisebb sokkot kaptam, de Theo tökéletesen volt. Azon kívül, hogy egy picit kiakarta nyírni drága barátunkat.
-Stilinski! Hogy az a..... Ha elkaplak kitépem a gigádat!
A fenyegetés után vissza jött a szobaajtóból mellém és megölelgetett. -Jól vagy?
-Persze csak kicsit hirtelen jött.
-Tudom, de nyugi majd vissza kapja. Most menj zuhanyozz le aztán készülődj a suliba. Addig.... tudod mit hagyjuk. Csak menj s szedd rendbe magad.
Mielőtt magamra hagyott volna egy puszit nyomott a számra majd kiment.
Kivettem a szekrényből egy fekete csőfarmert, egy szürke pólóval ezután elvonultam a fürdőbe.
Egy jóleső zuhany után felöltöztem, majd levonultam a konyhába ahol csak egyetlen egy személyt találtam.
-Végeztem!
-Indulok! Jah de lenne egy kérésem. A kocsi csomagtartóját hagyjad. Ne nyisd ki!
-Értettem!
Nem tudom miért de, van egy olyan tippem hogy drága barátunk oda teleportálódott és egy kicsit segített neki.
Mire Theo leért végeztem a szendvicsekkel s a reggeli kávém elkészítésével.
-Indulhatunk?
-Persze, de hogy-hogy felraktad a csomagtartó tetejét?
-Majd meg tudod a sulinál, mert lehet lebeszélnél erről a baromságról.
-Akkor szerintem nem is kérdezek semmit.
-Jól teszed!
A suliba érve a srácok rögtön odajöttek hozzánk de kicsit hiányosan voltak.
-Mia, nem láttad...
A kérdésre a válasz most bújt ki a csomagtartóból, melynek ajtaját barátom fogta, nehogy lecsapja.
-Kit is kerestek?
Kérdeztem érdeklődést szimulálva.
Egyikük sem válaszolt csak néztek minket, majd egy fejrázással lezártnak tekintették a dolgot.

A nap folyamán nem történt semmi érdekfeszítő kivétel az utolsó óránkon, amely a közgaz volt.
Szeretem ezt az órát és a tanár is jó fej, csak egy gond van vele. Állandóan ordibál. Gondolom tudjátok, hogy kiről van szó. Ki ne tudná a kissé kelekótya lacrosse-csapat edzőjét. Mr Finstock.
az óra már nagyban ment amikor a telefonom hangos zenélésbe kezdett. Persze, hogy akkor hívnak, amikor elfelejtem lenémítani a készüléket.
-McCall! A telefont le kell némítani! Még nem olvasta az iskola házi rendjét?
-Elnézést edzőbá!
-Menjen vegye fel!
Kissé furcsállottam, de szófogadóan kimentem a teremből és fogadtam a hívást. 
Vagyis, fogadtam volna, ha nem teszi le. Mivel ismeretlen volt, nem tudtam vissza hívni. Ha valami fontos dolgot akar akkor újra fog hívni.
Vissza érve a terembe, a helyemre ültem, majd meg éreztem egy meleg kezet az enyémen. A tulaj felé néztem aki szemeivel azt sugallta, hogy minden rendben lesz.
Öt perc volt kicsengetésig, amikor Mr. Stilinski lépett be a terembe pár halk kopogás után.
-Jó napot, tudok segíteni?
-Jó napot! Zamira McCall-t szeretném kikérni az egész hétre.
-Szabad tudnom mi történt?
-Elnézést, de először a kisasszonnyal szeretném közölni a dolgokat.
-Csak természetesen!
A szívem a torkomban dobogott és el sem tudtam képzelni, hogy miért kereshet engem a sherif.
-Édesapád eléggé megsérült. Találat érte és még a kocsival ütközött is aminek az lett a következménye, hogy beleborult az árokba és most műtik a kórházban. Egyenlőre semmi mást nem tudok róla, de ha szeretnéd be tudlak hozzá vinni.
-Akkor menjünk, minél előbb bent szeretnék lenni mellette.
Így is lett. El indultunk, de  a kórházhoz félúton jutott eszembe, hogy minden cuccom a suliban hagytam. Írni akartam Theo-nak de a telefonom is ott maradt a padom jobb szélén.
Az épülethez érve rögtön felsétáltunk a műtőhöz miután a recepciós közölte, hogy a műtét még mindig tart. A szoba előtt lévő székeken foglaltunk helyet amikor kilépett a doki.
-Hogy van doktor úr?
-A műtét sikeres volt, de az úriember most kómában van. Biztosra vesszük, hogy nem sokára felébred. Addig is tessék nyugodtnak maradni és nem fel zaklatni a beteget. Ennek érdekében csak öt percre látogatható meg.
-Köszönjük!
-Ha valami gond lenne, akkor a nővérhívó gombot szíveskedjen megnyomni és már jön is valaki.
-Rendben. Akkor én most be is megyek.
Az ajtón belépve megláttam egy csomó gépre kötve és a feje teljesen be volt kötve a homlokánál.
-Jaj, apa! Miért ültél így kocsiba? Miért nem tudtál valakit felhívni? Ott vannak a munka társaid, az egész sherif hivatal, a srácok közül valaki de még Theo is elment volna érted, ha hívsz. De nem! A makacsságod győzött és ez most hova vezetett? Látod? Tudom, hogy nem szereted elfogadni senkitől sem a segítséget, de tudni kell, hogy hol van a tűrés határ. Remélem most már rájöttél. Tudod, mindig is felnéztem rád annak ellenére, hogy hónapokig magamra hagytál, mert tudtam, hogy értünk dolgozol, hogy meg tudjunk élni. De néha jobb lett volna ha csak ott vagy mellettem és beszélgetünk, vagy csak hallgatjuk a másik légzését. De nem volt ilyen. Emlékszel amikor elmentünk kettesben sátorozni? Aznap nagyon boldog voltam, hogy végre tíz percnél többet áldozol rám. Mindvégig boldog voltam. Még akkor is amikor a kórházba szállítottak, mert megharapott egy farkas. Tudod akkor miért, mert akkor éreztelek magamhoz igazán közel, azóta, hogy ... szóval az autó baleset óta. 
Észre sem vettem, hogy a könnyeim utat törtek maguknak, csak amikor egy hatalmas kéz az arcomat kezdte simogatni és hüvelyk ujjával a könnyeimet törölgette.