Tragikus igazság

13.

Sziasztok meg hoztam az új részt!
Jó olvasást!❤

Már egy ideje ébren vagyok, de mozdulni alig bírok. Nincs semmi energiám. Hiába alszok még fáradtabbnak érzem magam, hisz nem kapok se kaját se vizet. Ezek nélkül már nem maradok sokáig életben.
Nem értem hol van a fogva tartóm, hisz ebben az időben itt szokott ülni velem szembe és mondja a magáét. A másik amelyiket csak kétszer láttam az egy elvetemült állat. Van egy sokkolója és előszeretettel használja rajtam, de a kését is meg mutatta, csak azt még nem vette használatba. Egész eddig.
-Jó reggelt! Már kezdtem aggódni, hogy esetleg nem éred meg a reggelt. Tudod miért? Mert valamit még nem tettem meg. Azt hiszem...
Ekkor belépett a másik fogva tartóm és meghozta az örömhírt számomra. Egy darabig nem is tudtam, hogy mekkora hír.
-Gyere, látogatóink érkeztek!
Eszre vettem rajta azt a kárörvendő mosolyt melyet már egypárszor láttam, majd elhagyta e szobát. Felálltam azzal a szándékkal, hogy oda megyek az ajtóhoz, de nem jött össze, mert hirtelen elsötétedett minden.
Arra tértem magamhoz, hogy a folyosón dulakodás van. Pár lövést is lehet hallani, ennek következtében pár üvöltést is. Az ajtót hirtelen betörték és megláttam azt a személyt akire az egész fogságom alatt gondoltam.
-Zara! Jól vagy?
Rohant oda hozzám és két keze közé fogta az arcom és így mustrált végig ezután egy ölelésbe vont, ami oly erős volt mintha soha nem akarna elereszteni. De sajnos ennek is vége lett. -Ki viszlek innen.
-Theo, nem szabadott volna ide jönnöd ez egy csapda.
-Most nem számít csak az, hogy jól vagy és ki viszünk innen.
-Nem egyedül jöttél?
Nagyon meg nyugodtam, hogy ezt tudom, hisz így nincs veszélyben annyira.
-Idáig igen, de valamikor Scott vagy Stiles rájött és most itt az egész falka. De most már menjünk innen.
Megfogta a kezem és elkezdett maga után húzni. Annyira rohant Theo, hogy egy idő után már nem bírtam és meg kellett állnunk, miattam.
-Ne haragudj, de nem bírom tovább.
-Akkor gyere.
E két szó után felkapott menyasszony pózba és így futott velem végig a folyosókon melyek a ház alatt fekszenek. Én időközben elvesztettem az eszméletem.
Mikor felébredtem a kórházban találtam magam és egy meleg kéz szorongatta az enyémeket. Teljesen még nem voltam magamnál, de egy nevet ismételgettem. Méghozzá azt az egy nevet, melynek viselőjét szeretném e-pillanatban látni.
-Theo, Theo...
-Itt vagyok Zara! Hogy érzed magad?
-Jól vagyok, csak még kell egy kis idő. Mi történt a...
-Azzal a kettővel? Megöltem őket.
-És a többiekkel mi lett?
-Scott-ék elintézték. Én csak azzal a kettővel végeztem.
-Te nem?
-Nem lett bajom. Az orvos azt mondta, hogy ezalatt az öt nap alatt semmilyen élelmiszer nem jutott a szervezetedbe így erős vitamin és vashiányod van.
-Mennyi gyógyszert írt fel?
-Nem írt fel. Mondtam neki, hogy majd kikezellek.
-Köszönöm Dr.Raeken!
-A következő kérdésedre a válasz, még ma kiengednek saját felelősségre. Vagyis az enyémre, ha még nálam szeretnél lakni.
-Hát, Dr.Raeken, nagyon nagy felelősséget igénylő beteget kapott.
-Nem baj, legalább nem unatkozok egész nap.
Kicsit meg mosolyogtam a válaszát, de nagyobb figyelmet nem tulajdonítottam neki. Inkább azon gondolkoztam, hogy hogyan mondhatnám el neki az érzéseimet anélkül, hogy kiakadna vagy esetleg sikítva elmenekülne. -Ha hazaértünk beszélni szeretnék veled.
-Mi a baj? Történt valami?
-Nem, nyugi nincs semmi olyan.
Beszélgetésünket két kopogás zavarta meg. Majd az ajtó nyitódása.
-Jó napot! Jobban érzi magát?
-Igen már jobban.
-Rendben akkor ahogy megbeszéltük Mr.Raeken-nel a dolgokat azonnal haza is engedjük.
-Köszönöm!
Párórával később már kívülről néztük a kórházat. Annyira örülök, hogy kiengedtek, most végre meg tudhatom, hogy mi is vagyok valójában. Hazafelé tartottunk, mikor Theo telefonja csörögni kezdett.
Elég gyorsan lerendezte és ahogy elnézem nem nagyon tetszett neki amit a készülék másik feléről mondtak.
-Meg kérdezhetem, hogy mi történt?
-Az egyikük még él. Nem értem, hogy lehetséges, hisz mind a kettőnek kitéptem a torkát és még át is döftem a gyomrukat.
-Akkor most mi lesz?
-Nem mehetsz nélkülem sehova, mert ha valami történik veled, akkor azt nem bocsájtanám meg magamnak.
-Komolyan?
-Igen! Mikor aznap nem találtalak sehol, annyira bepánikoltam, hogy átváltoztam teljesen és nem tudtam vissza változni. Egy darabig tudtam követni a nyomodat, de mivel egy furgonnal elszállítottak így már elvesztettem a nyomot. Rögtön az erdőbe futottam, hisz egy fekete farkas elég feltűnő a városban. Három napig az erdőben rejtőzködtem s mikor Scott-ék megtaláltak, akkor ők segítettek vissza változni és a nyomodra bukkanni.
-Köszönöm!
-Ne köszönd, csak maradj a közelembe, hogy vigyázni tudjak rád! Rendben?
Mivel már a ház előtt parkoltunk ezért volt bátorságom megölelni. Így még balesetet sem okoztunk.
Ez az ölelés elég hosszúra nyúlott így ideje volt elszakadnunk.
Mikor beléptünk a házba Theo hirtelen maga mögé rántott.
-Mi történt?
-Van itt valaki. Gyere szorosan mögöttem és ne maradj le!
A karmait kiengedte és lefogadom a szemei is sárgán ragyogtak. Szépen lassan elindult előttem fel az emeletre s a szobája felé vette az irányt. A kilincset lenyomta és belépett a szobába úgy, hogy azt a személyt én is lássam aki betört a házba. Amikor megláttam ki áll ott azt sem tudtam, hogy ez tényleg megtörténik, ez a valóság vagy csak álmodom. Ugyanis meghalt. Láttam. Ott voltam. Ott ültem mellette.
-Te meghaltál!