Tragikus igazság

4.

Ím itt a negyedik rész!
Jó olvasást!

Sajnálatos módon nem volt alkalmam beszélni Theo-val a múltkori eset óta és ez nagyon bosszant. Van hozzá egy csomó kérdésem és válaszokat szeretnék, de nem tudom hogyan kérdezzek rá. Meg amúgy sem vagyok biztos néhány dologban, ezért inkább még várok vele.
Ma lesz telihold és Lídya egy bulit szervez azért, hogy meg ünnepeljük a visszatérésemet, de nekem nem nagyon tetszik az ötlet. Ezen a napon mindig furcsa hangokat hallok, néha beszélnek hozzám, valamikor azt hallom, hogy valaki sikít. Változó. Ilyenkor nagyon félek.
-------------------------------------------------
-------------------------------------------------
3 órával később.

Már készen vagyok csak annyi kell, hogy a bátyám el vigyen. Gondolataim éppen vissza kanyarodtak volna a múltkori esethez, de a csengő elűzte őket a fejemből.
-Szia! Már vártalak.
-Indulhatunk?
Nem sokkal később oda értünk a buli helyszínére. Amint beértem egy furcsa érzés kerített hatalmába, de nem tudtam mi lehet az! Nem táncoltam senkivel csak nézegelődtem és alkohol mentes italok közül válogattam.
Az idő egyre közelíti az éjfélt s én egyre jobban félek. Hirtelen elkapott a hányinger és úgy éreztem, hogy valami fojtogat.
-Jól vagy?
-Nem! Ki kell mennem levegőzni!
Próbáltam érthetően mondani.
-Ki kísérjelek?
-Köszi, de maradj csak!
El indultam a kijárat felé de egy kéz vissza rántott. Szerencsére magassarkú volt rajtam így rá tudtam venni, hogy elengedjen. Mostanában nem nagyon fogja használni a lábát.
-Nem bírod a tömeget?
Szólalt meg hirtelen a hátam mögött egy hang, amelytől kicsit megijedtem, bár tudtamm, hogy semmi bajom nem lehet.
-Nem nagyon. S te miért itt kint vagy, nem pedig bent?
-Kell egy kis levegő.
Nem nagyon láthatta a sötétben de egy bólintással adtam tudtára, hogy értettem. -Akarsz sétálni?
-Nem, mert Lídya ezt a bulit számomra rendezte s nem szeretném megbántani.
-Kiket ismersz közülük?
-Csak a bátyámékat.
-Akkor meg miért szeretnél olyan helyen lenni ahol alig ismersz valakit?
-Hogy ne bántsam meg az egyik barátnőmet.
-Túl, jószívű vagy.
-Mia, baj van?
Hallottam meg az előbb említett barátnőm hangját.
-Nincs baj, csak ki jött levegőzni!
-Theo, te mit keresel itt?
-Az engedélyeddel elrabolnám.
-És ha azt mondom, hogy NEM?!
-Theo, tűnj el innen!
Hallottam meg ezúttal bátyám hangját.
-Vigyázz magadra!
El indult az erdő felé és tempóján egyre csak gyorsított.
-Ne!
De már eltűnt s nem halhatta! El indultam abba az irányba amerre az ment akire most lenne a legnagyobb szükségem.
-Hova mész?
-Meg kell keresnem.
-Nem hagyom, hogy bántson. Azt felejtsd el!
-De, nem akar bántani!
-Felejtsd el, ő nem hozzád való! Ő egy gyilkos!
A sírás kerülget de muszáj tartanom magam, meg kell keresnem s hagynom kell, hogy elraboljon.
-Meg keresem.

Az idő érzékemet elvesztetem s egyre hűvösebb van, de muszáj meg találnom. Meg kell keresnem. Hirtelen hangokat hallottam az egyik bokorból. Egy srác volt! Nem egy átlagos srác hatalmas fogai voltak sárgás szemei s egyenesen felém jött. Ahogy lassan hátráltam valamiben elestem s hirtelen ki jött egy apró sikoly is!
Egy darabig ott állt míg el nem rugaszkodott s egyenesen rám ugrott volna ha valaki nem teríti le egy ugrással.
Egy darabig nem tudtam mi történik s meg sem tudtam mozdulni. De mikor rá jöttem, hogy ki az majdnem rosszul lettem.
-Jól vagy?
Mélyen a szemeibe néztem s láttam, hogy aggódik, ahogy a hangján is érezhető volt.
-Köszönöm!
Nem tartogattam tovább kiengedtem a könnyeimet s mikor megölelt biztonságban éreztem magam.
Pár perce sétálunk az erdőben mikor meghallottam egy ág reccsenést! Hirtelen megálltam s közelebb léptem megmentőmhöz. Egy vörös szempárt láttam először s ha lehet akkor még közelebb húzódtam. Rázott a hideg s egyszerre volt melegem.
-Engedd el a húgom!
-Ha rajtatok múlott volna már halott lenne.
Nem értettem miért beszél többesszámba s ezt észre is vette.
-Itt az egész falka.
Súgta nekem.
-Elmondtad már neki?
Egy kis csönd után újra megszólalt a bátyám. -Persze, hogy nem.
-Arra készültem, de ti közbe vágtatok.
-Miri, gyere haza.
Kért Stiles.
Erre nem tudok mit mondani. Hisz nem szeretnék velük menni, de Theo terhére sem szeretnék lenni. -Kérlek!
-Maradhatsz ha szeretnél!
Elengedtem Theot s ő is levette kezét a derekamról, láttam a szemében, hogy aggódik és a csalódottságot. Lassan elindultam gyermekkori barátomhoz, Stileshoz.
-Tudtam, hogy haza jössz!
Láttam rajta egy boldog mosolyt s most borzalmasan éreztem magam azért, mert elveszem a kedvét.
-Sajnálom, de maradok Theo-val. Beszélnünk kell.