Tragikus igazság

23.

Már napok óta át jár hozzánk Tara ugyanis meg kértem rá, mert tartok tőle, hogy Theo esetleg meg keresné Jack-et és meg ölné. Nem szeretném őt is elveszteni és neki még itt van a nővére is aki vissza tért a halálból.
Így nem engedhetem, hogy kockáztassa az életét miattam aki igazából senkije vagyis elvileg a barátnője, de nem engedhetem, hogy miattam meg is ölesse magát!
-Nyuszkó! Történt valami?
Lóbálta meg szemem előtt a kezeit Theo.
-Nem! Dehogy csak gondolkoztam.
-Na és meg tudhatom?
-Igen! Igazából azon, hogy fontos vagy nekem és nem akarlak elveszíteni.
-Ezért kértél erre a badarságra?
-Igen! Meg persze azt sem tudom, hogy mi van velünk.
-Ígérem egy ujjal sem érek hozzá, de ha csak a közeledbe mer menni akkor már nem fog érdekelni ez a kérésed és ott helyben szét tépem. S utána majd ráérek nem megölni senkit!
-Mivel vehetnélek rá, hogy ne bántsd?
-Semmivel!
-Rendben! De akkor lenne egy kérésem.
-Mi lenne az?
-Gyere vissza épségben!
Már éreztem, hogy lassan a könnyeim utat törnek maguknak!
-Ajj, te lány!
Amint ki mondta már a karjai közt voltam és olyan erősen öleltem ahogy csak tudtam!

Pár óra múlva már Tara-val ülünk az ágyon és a tévét bámuljuk. Valami akció filmet nézünk de én nem nagyon koncentráltam, mert azon agyaltam, hogy Theo hol marad ilyen sokáig. Vagy esetleg meg sérülhetett vagy a legrosszabb meg is halhatott. S ez mind miattam hiszen engem akart meg védeni. Ajj! Olyan bűntudatom van. Egyszer csak arra kapom fel a fejem, hogy egy szőke nő mondja be a híradóba, hogy találtak egy fiatal srácot akit állattámadás ért s a sérüléseiben el is pusztult. Meg elvileg a srácot hagyták elvérezni, miután kitépték a torkát és gyomor tájon is felnyitották és szét szaggatták. Belső szervei össze vissza hevernek körülötte.
Amint vége lett a rendkívüli híradónak azonnal szinte felugrottam és az ajtó felé rohantam. Legalább egyikünknek van annyi esze, hogy a késő délutáni órákban, mikor már sötétedik, halál idegesen és tele aggodalommal meg félelemmel nem mehetek ki. S erre az idősebbik Raeken figyelmeztetett is.
Egészen késő estig mást nem csináltam mint, hogy egy vízelvezető árkot sétáltam a padlóba és a körmeimet rágtam! Mikor a bejárati ajtó kinyílt hirtelen megálltam s egy darabig csak néztem az előttem lévő srácot, majd oda rohantam hozzá és a nyakába ugrottam.
-Most már nem kell félned.
-Köszönöm! Jól vagy, nem esett bajod?
-Tökéletesen, hisz már azzal a lánnyal vagyok akit szeretek és bármit megtennék érte.
Válaszolta egy kisfiús mosollyal az arcán!
S a meg hatódottságtól, na meg persze a meg könnyebbüléstől könnyek gyűltek a szemembe de még mindig alig akartam elengedni!
Tara is itt maradt éjszakára és be kell vallanom nem is rossz társaság a nővére. Sőt lehet, hogy még barátnők is lehetnénk.
Reggel arra keltem, hogy valaki az arcomat puszilgatja így inkább nem is mozgolódtam.
-Boldog hétfőt!
-Köszönöm! Mennyi az idő?
-Épp annyi, hogy meg tudj reggelizni, fel tudj öltözni és már indulhatunk is.
-Értettem.
A reggeli nagyon finom volt! A szokásos reggeli kávém és három nutellás palacsinta, amiből egyet elé toltam, hogy egye meg, mert nekem már nem kell.

Már a kocsiban ültünk úton az iskola felé s jól tudom, hogy szeretne valamit mondani, hisz állandóan rám néz majd az útra s néha annyira szorítja a kormányt, hogy az ujjai kissé elfehérednek.
-Mit szeretnél kérdezni?
-Nem várhat míg hazaérünk?
-Nem, mert addigra kormányod sem lesz és meg is bolondulsz.
Válaszomra csak egy kicsit, de felnevetett.
-Rendben!
Egy kis csend után újra folytatta. -Félek, hogy mit válaszolsz.
-Mire?
-A kérdésemre.
-Hát gondoltam fel tehetnéd s akkor meg tudnád a választ is.
Megint egy rövidke kis csend telepedett közénk mi meg egyre csak közelítettünk a suli felé. Majd egyszer csak meg törte.
-Lennél a barátnőm?
Olyannyira meg lepődtem, legszívesebben a nyakába ugranék és ölelgetném, de nem. Így a suliba beértünk mindenféle közlekedési baleset nélkül s amint kiszálltunk én a nyakába ugrottam s úgy mondtam el még hatvanszor azt az egy szót, hogy 'Igen'.
A többiekhez kézen fogva mentünk oda ami nálunk nem nagy jelenség, hisz gondolom ehhez már hozzá szoktak ennyi idő alatt.
-Történt valami hugi?
-Nem, miért?
-Mert úgy dobog a szíved mintha le futottad volna a maratont.
-Ha azt lefutnám szerintem már itt a földön feküdnék és kapkodnám a levegőt. Vagy már az első öt méternél is ezt csinálnám.
Válaszom hallatán mindenkiből kitört a nevetés és végre nem velünk foglalkoztak. Mondjuk eddig is azt hitték, hogy együtt vagyunk, úgyhogy nem fog semmi sem változni azon kívül, hogy most már tényleg Theo Raeken a barátom. Elmélkedésemből a csengő szakít ki ami jelzi, hogy ideje indulni az első óráinkra. Ami per pillanat a kémia lesz, Mr. Harris-el.
Az egész nap olyan gyorsan elment lehet azért, mert csak közös óráink voltak Theoval.
Ez a mai nap szinte eseménytelenül telt csak a reggelem volt teli izgalommal, de viszont a boldogságom egész nap kitartott.