Tragikus igazság

21.

Sziasztok!
Meg hoztam egy újabb részt!

-Jó reggelt!
Köszöntöttem a konyhában szorgoskodó farkast.
-Neked is!
-Látom tevékenykedtél.
-Direkt be takartalak, a hajadat ki szedtem az arcodból és még be is sötétítettem a szobát, hogy sokáig aludj. De ahogy látom nem jött be. Legközelebb bezárom az ajtót is!
-Miért akartad, hogy sokáig aludjak?
-Mert én akartalak fel ébreszteni.
Mondta teljesen nyugodt és amolyan "ez természetes" hang nemmel.
-Köszönöm! Ha szeretnéd fel megyek és ...
-Nem kell, köszi. Az már nem lenne ugyan olyan.
-Ígérem meg lepődök!
-Nem kell. Most már itt maradsz és ezt megesszük.
Nem sokáig tartott a reggeli. Amint végeztünk, mind a ketten felöltöztünk, majd le jöttünk a nappaliba és el foglaltuk a kanapét.
-Mit szeretnél csinálni?
Érdeklődött hirtelen a mellettem ülő.
-Olvasni!
Ekkor felállt s oda ment a könyvespolchoz, le emelt egy könyvet és vissza jött. Ezt a könyvet már nagyon rég elakartam olvasni, csak nem találtam sehol.
Már neki álltam olvasni és az első oldal után eszembe jutott valami. -És te mit fogsz csinálni?
-Azt amit ilyenkor szoktam, nézem ahogy olvasol!
-Ha téged ez boldoggá tesz!
Folytattam az olvasást nem tudom, hogy mi történhetett, de egyszer csak gyengének éreztem magam, a fejem fájni kezdett, majd égni a szemem.
-Minden rendben?
-Aham.
Mikor fel néztem rá látszott, hogy nem boldog s hogy aggódik.
-Gyere ide!
Gyorsan az ölébe másztam és átöleltem.
-Nem fázol?
-Nem csak fáradtnak érzem magam.
Válaszoltam szinte már félálomban. Majd el is nyomott az álom.
Már este lehet mikor felkeltem.
-Jobban érzed magad?
-Egy kicsit! Elmegyek lefürdök aztán vissza fekszem.
-Rendben.
Elmentem fürdeni, ami nem ment olyan hamar mint képzeltem. Mikor beértem a szobámba egy kicsit meg lepődtem.
-Aggódtam érted!
Befejezte a mászkálást átölelt és folytatta mondandóját. -Hoztam fel neked egy kis kaját,
-Köszönöm, de nem kellett volna!
-De kell valamit enned. S a gyümölcsök egészségesek.
-Ezért csináltál nekem gyümölcs salátát?
-Igen! Addig nekiállsz, míg én lefürdök!
Úgy tettem ahogy kérte de még negyedénél sem jártam, de már ott ült mellettem Theo.
-Ezt hogy csinálod?
-Mit?
-Hogy lehet ilyen gyorsan lefürdeni?
-Ez titok.
-Mi?
-Ez az én kis titkom.
-Rendben de akkor egyél velem.
Gyorsan ki vett a tányérkámból egy áfonyát és el is tüntette. -Ha a vérfarkasok ilyen keveset esznek akkor én ...
-Nem, nem! Bármit megeszek amiben nem szerepel a saláta szó.
-Akkor csinálunk neked olyat, gyere.
Meg fogtam a kezét és elkezdtem volna húzni, de ő nem mozdult így kénytelen voltam elő venni a "Most mi van" fejemet.
-Amíg aludtál addig ettem egy szendvicset és most nem vagyok éhes.
-Az csak egy szendvics és te ha megeszel egy családi méretű kaját akkor is éhes vagy.
-Komolyan így gondolod?
Válasz helyett csak szaporán bólogattam.
-Akkor jól ismersz!
-Tudom! Gyere!
-Rendben!
Amint leértünk nekem eszembe jutott, hogy esetleg mit csinálhatnék. Készítek hasábburgonyát sült hússal. Elkezdtem a krumplit hámozni, mikor egy kezet éreztem a derekamon, majd a tulajdonosa az állát a vállamra helyezte.
-Ebből mi lesz?
-Nem mondom meg. Úgy is rá fogsz jönni.
-Segítek, ha elmondod.
-Akkor nem mostanában fogsz meg mozdulni.
-Engem nem zavar.
A burgonyával végeztem teljesen, már csak a húst kell előszednem, mert azt meg teljesen el is felejtettem.
Amint felolvadt bele tettem egy tepsibe, meg fűszereztem és kisütöttem. A krumplit teljesen fel is szeltem és feltettem főzni.
Miután a főtt zöldséget leszűrtem bele pakoltam egy jénai tálba majd egy kis olajat öntöttem rá és meg cseréltem a hússal.

Vacsora után nem mentünk el újra fogat mosni, mert én eléggé kidőltem. Theo közölte, hogy most már muszáj maradnom. Én meg nem is válaszoltam rá csak elmosolyodtam.

Reggel arra ébredtem, hogy az ágy másik fele besüppedt. Szemeim kinyitottam, hogy végig mustrálhassam a mellettem fekvő farkast.
-Jó reggelt, nyuszi!
-Jó reggel!
-Öltözz át és lassan indulunk.
-Rendben, de ...
-Tudod a suli már hiányolt!
Amint meg hallottam azt a bizonyos szót már teljesen leesett minden. Gyorsan össze készülődtem el végeztem a reggeli teendőimet, köztük meg ittam a kávémat majd indultunk is. Az egész út csendben telt, csak mikor beértünk a parkolóba akkor fogott el egy rossz érzés. A bűntudat.
-Hogy mondjuk el Scott-nak?
-Nem tudom! De biztos vagyok benne, hogy nem fog neki tetszeni és azt te is tudod, hogy miért.
-Igen, tudom!
-Nyugi, nem hagyom, hogy bántódásod essen.
Ez volt az utolsó mondatunk, amelyet a kocsiban váltottunk. Mikor kiszálltunk Theo összekulcsolta ujjainkat és így mentünk a többiekhez. Szerencsére nem vették észre, hogy közeledünk így azt sem láthatták, hogy hogyan. Félek elmondani a bátyámnak. Tudom, hogy ellenezné, ki tudja mit tenne Theo-val és ha letagad ezentúl mindenhol. Nekem így is-úgy is  lőttek, szóval azt hiszem meg kell próbálnom. Hirtelen egy busz állt meg az udvaron. A Devenford kisbusza.
Hirtelen egy kezet éreztem a derekam körül s a testhez tartozó hang meg szólalt.
-Ezek szerint ma lesz az a meccs.
-Baj van?
-Ma szuper hold lesz és így nem szerencsés játszanunk. Ilyenkor nagyon nehéz kontroll alatt tartani magunkat.
-Megoldjátok!
Reményeim szerint egy meg vadult vérfarkas sem fog rohangálni és embereket szét tépni. Különben hatalmas bajban lennénk és azt sem akarom, hogy valaki meg sérüljön. Aminek viszont rohadt nagy esélye van.

Itt a délután! A tanórákon igazából nem nagyon figyeltem, csak meg írtunk pár dolgozatot és a tanár mondta tovább az anyagot.
Mindenki átöltözött már, de a meccs előtt a fiúk át beszélik a "hadi tervet".
Elkezdődött a meccs! Rengetegen vannak itt és pont most van ez a szuper hold, amikor a farkasok erősebbek mint amúgy.
Kicsit aggódok. Lehet  túlságosan is, ugyanis elfogott a szédülés. Szóltam Malia-nak, hogy elmegyek mosdóba. Így is tettem, de amit vagy akit ott láttam azt el akarom felejteni. Megint itt van!