Tragikus igazság

59.

Theo Raeken szemszöge:

A telefon csörgésemre ébredtem a kórház egyik legkényelmetlenebb székén. Miért is? Mert Zara még mindig bent fekszik. Ezt egyenlőre hanyagoljuk. Liam hívott, mert valamit mondani szeretne. Persze minél előbb szeretné úgyhogy inkább úgy döntöttem, hogy jöjjön be.
Meg is tette.
-Szia! Mit szeretnél?
-Csá! van egy kis probléma amit úgy gondoltam, hogy elkellene mondanom, de viszont nem tudhatja meg senki, hogy én elárultam. Különben nagyon  elgyepálnak vagy csak szimplán helyben hagynak. A .....
-Liam, a lényeget!
-Eddig érted?
-Persze! Miért ne érteném?
-Scott meg akarja keresni az igazi húgát.
-Hogy mit akar?
-Kerestette már és kiderült, hogy még él és ezért meg akarja keresni. Gondolom azért majd haza is hozná be mutatni a szülőknek. De egyenlőre nem tudom. Csak ezt.
- Tudod mit? Nem csinálok belőle hábrút hanem inkább maradj a bizalmasa és szedj ki belőle több információt az igazi húgáról.
-Mit tervezel?
-Még nem tudom pontosan. De ha szülő csere történt akkor biztos, hogy nem hagyom, hogy el szakítsanak a nyuszkómtól.
-Szerintem ő sem engedné. De biztos szeretné tudni, hogy miért és hogyan történt ez vele. Hogy kerülhetett a McCall családhoz és hogy......
-Miért pont most történik ez és miért pont velem?
-Baby!
Szólítottam meg, a hirtelen eszembe jutó becenévvel.
-Ne, kérlek! Te tudtad?
-Mi? Dehogy! Hogy feltételezhetsz rólam ilyet? Ha tudom akkor elmondom. 
-Liam....
-Tényleg nem tudta, de ne aggódj mi itt vagyunk neked. Theo pedig imád a szó szoros értelmében és ilyet biztos nem hallgatna el előled.
Egy kicsit szarul esett, hogy megerősítést kért a bétától és nem hitt szavaimban.
-Sajnálom, de most már tényleg nem tudom mi van és azt sem, hogy ki is vagyok valójában.
-Semmi baj, picim! Azt, hogy honnan jössz azt senki egyenlőre, de abban száz százalékig biztos vagyok, hogy te az enyém vagy és te az vagy aki. Nem attól vagy valaki, hogy tudod, honnan származol, hanem a tetteid tesznek azzá a valakivé, aki most vagy. És nem szeretném, hogy meg változz csak ezért, ha szeretnéd tudni honnan jössz, ígérem segítek meg találni, de arra ne kérj, hogy had csináld egyedül, mert ilyenben nem hagylak magadra.
-Köszönöm!
Csak ennyit mondott, de tudom, hogy sokat jelentett neki az amit mondtam. Láttam a szemein, hogy mennyire elveszettnek érzi magát, hát még akkor milyen elveszett lenne, ha tudná mire készül Scott. Egyenlőre nem mondom el neki, még várok vele. Nem tehetem ezt vele, nem tehetem még jobban tönkre, hisz tudom, hogy reagálna. Ahhoz túlságosan szeretem.

Ma engedik ki Zarat a kórházból. Az igazi szüleiről semmit nem tudok, de McCall valódi húgáról annál többet. A csaj egy nagyon gazdag családban nőtt fel. Nagyon jó sportoló és még okos is. Liam szerint nagyon szép, amit én sem tagadok, de számomra csak egy szép lány aztán ennyi.
A nővérem és Ava rengeteget voltak bent és az utóbbinak nagyon örültem. Egy keveset mesélt, hogy általános iskolában, meg a gimi első éveiben milyen is volt Zamira.
"-Általánosban egy életvidám lány volt, de hétről-hétre tűnt el belőle a tűz. Mindig is vissza akart jönni a bátyjához és az anyukájához. Aztán felsőben volt egy srác, aki azzal csúfolta, hogy nincs anyja. Olyanokat vágott a fejéhez, hogy még neki is útban volt és ezért dobta el vagy pl., hogy senkinek sem kellene egy ilyen ronda, mihaszna lány."
Ahogy újra lejátszom a fejemben úgy kezd forrni bennem a düh. Hogy semmit nem tehetek a régi sérelmei ellen.
Amióta Ava be jár, többet tudok meg Zamira múltjáról és azóta kezd össze melegedni Liam-mel. Az utóbbi, fél az újabb kapcsolattól, hátha úgy jár, mint Hayden-el. Szegényt, a csajszi el hagyta egy másikért, aki ráadásul született alfa. Hát, mit ne mondjak, tud válogatni, de jó az ízlése azért.
Szerencsére ma már el hagyhatja a kórházat a saját felelősségére, vagyis inkább az enyémre. Akár így, akár úgy, de kizárólagosan az én felelősségemre jön ki. Nem fogom engedni, hogy a nevelő anyjánál legyen, vagyis Melissa-nál. Soha nem bíztam benne annyira, hogy rá bízzam, de teljes mértékben egyikükben sem.
-Na, kész vagyok! Te, be tudtál pakolni mindent?
-Igen! Azt hiszem!
-Mi a baj? Nagyon elgondolkodtál. Jól vagy?
-Persze! Minden rendben, csak el bámultam.
-De biztos? Valamiért ezt nehéz elhinnem.
Két kezem közé fogtam arcát, belenéztem azokba a gyönyörű íriszekbe és válaszoltam kérdésére.
-Persze, hogy minden rendben van kicsim. Csak mostanság sok dolog történt és sok mindenről kell beszélnünk.
-Akkor ez a gond. Nem tudod, hogy mondd el nekem amit meg tudtál.
Kissé felnevettem, az igazán és megöleltem. Jó szorosan, de azért mégis óvatosan.
-Kár, hogy ilyen nagyon ismersz.
Ő csak édesen felnevetett mondatomon és ha lehet még szorosabban ölelt.
-Szeretlek, Theo!
Én ahelyett, hogy kimondtam volna azt a bizonyos szót inkább megcsókoltam. Úgy gondolom van olyan helyzet amikor a szavak helyett cselekednünk kell, mert van amit szavakkal nem tudsz kifejezni. Van hogy csak az érzést tudnád elmondani, de a cselekedetekkel azt is, hogy milyen mértékkel is érzel az iránt a személy iránt aki veled szemben van, akire gondolsz.

Sziasztok!
Megjött egy új rész.
További szép napot!