Tragikus igazság

24.

Sziasztok!
Meghoztam a legújabb részt!
Jó olvasást! 😘🐾

Már lassan hat hónapja boldog vagyok. Már több mint három hónapja kérdezte meg Theo a kocsijában úton a suli felé, hogy lennék-e a barátnője és én nem gondolkoztam, rögtön igent is mondtam, majd az iskola parkolóban rengetegszer megismételtem egy öleléssel kísérve.
Azóta minden egyes napom meg van spékelve a boldogság kellemes, melegséggel eltöltő érzésével. Nagyon ritkán voltam szomorú, talán három vagy négy teljes napon keresztül, amikor is elmentünk egy hétre táborozni az osztállyal. Ez amolyan tanulmányi kirándulás volt, idáig rendben is van csak hogy a fiúkat és a lányokat is más-más tanár kísérte és a nap huszonnégy órájában külön voltunk. Hiába voltam Malia-val és Lidya-val egy szobában még ők sem tudtak felvidítani. Ezért már a második nap karikák voltak a szemeim alatt. Majd egy este kopogást hallottam az ajtónkon, az eper szőke hajú barátnőm kinyitotta és Theo majdhogy nem fellökte a vállával. Mihelyst oda ért hozzám azonnal a karjaiba zárt és a fejét a nyakhajlatomba temetve szippantotta be a tusfürdőm illatát. A karjai oly biztonságot és nyugalmat ígérnek, mint valami drog és én ennek a függőjévé váltam.
-Khm... akkor mi most hagyunk is titeket!
-Maradjatok csak!
Búgta a nyakamba Theo, választ adva Malia-nak. -Menjünk aludni?
-Igen! Elég fáradt vagyok, mostanában nem nagyon aludtam.
Gyorsan elhelyezkedtünk az ágyon a szokásos helyzetünkben, viszont most szorosabban ölelt mint szokott. Az álmok világa a héten először olyan sebességgel sújtott le, mint a fény.
Reggel arra keltem, hogy egy erős kar szorít magához és a hozzá tartozó srác lassú, nyugodt szívverését! Olyan aranyosan alszik, hogy nem tudom felébreszteni és muszáj bámulnom. Egy idő után a hasam elég hangosan, olyan hangokat adott ki mint amikor egy bálna énekelni kezd.
A fejemet a mellettem szuszogó farkas mellkasára vetettem amivel gondolom fel is ébresztettem, hisz elkezdte simogatni a hátam!
-Hallom éhes vagy!
-Neked is jó reggelt! Igen, de csak egy kicsit.
-Hallom! Mit szeretnél reggelizni?
-Nem tudom, valamit!
-Akkor meglepetés lesz!
-Addig pihenek még.
-Rendben nyuszkóm majd szólok ha kész a kaja! Csináljak a lányoknak is?
-Légy szíves!

Pár perc múlva mikor újra felébredtem azt hallgattam, hogy a lányok azon veszekednek, hogy ki csináljon reggelit. Inkább nem szólok nekik had veszekedjenek csak.
-Sziasztok! Zara vissza is aludt?
-Te meg még mindig itt vagy?
-Mindjárt megyek úgy hogy nem sokáig zavarlak már titeket. A reggeli a konyha asztalon van!
Hirtelen a nyakamnál elkezdett simogatni majd az arcomra tért át s utána a hajammal játszott.
-Nyuszkóm, kész a reggelid!
Egy kis csend után megint elkezdte. -Zara a reggelid már az asztalon.

Theo másnap és harmad nap is átjött este majd reggel készített reggelit és utána elment.
Sajnos csak ennyit lehettünk együtt, de már ennek is vége ugyanis már hazafelé tartunk! Itt legalább nem kell át szökni a másikhoz, mert a buszon az mellett ülünk akit mi választunk, ezt nem kell a tanárok orrára kötni.
-Min gondolkozol?
Érdeklődött a mellettem ülő farkas.
-Csak az elmúlt napokon.
Adtam meg a rövid és tömör választ.
-Na ezek borzalmas napok voltak!
-Miért?
-Mert egy hétig nélküled voltam és csak este meg reggel láthattalak egy keveset. De egész éjjel forgolódtam és inkább átmentem hozzád, mert nálatok volt az a valami ami segít az alvásban. Vagyis amire szükségem van a nap 24 órájában, de sajnos csak pár órát tölthettem vele ami segített túlélni ezt az egy hetet.
-S mi volt az dolog?
-Vagy inkább ki!
-Melyikük miatt jöttél? Lidya vagy esetleg...
-Jaj, Istenem! Légy szíves gondolkodj, s csak akkor szólalj meg ha tudod a választ!
-Rendben!
A válaszomat csak azért halhatta, mert vérfarkas különben olyan halkan mondtam, hogy még én is alig hallottam.
A szemeimből elkezdtek a könnyeim folyni és a szívem darabokra hullani.
A fejem az ablak felé fordítottam s a homlokom az üvegnek támasztottam így nem láthatta, hogy sírok.
Egyszer csak hirtelen egy kezet éreztem az arcomon amely kényszerített, hogy a gazdájuk felé fordítsam a fejem.
-Nyuszkóm, ezt most komoly el kell magyaráznom?
-Nem! Nem kell!
-Akkor mi a baj?
-Csak azt hittem, hogy valakinek fontos vagyok és szeret. De rohadt nagyot tévedtem. Most viszont leszállnék ha megengeded.
-Egy feltétellel!
-Mi lenne az?
-Otthon megbeszéljük!
-Én nem...
-Mondom, otthon megbeszéljük!
-Rendben!
Adtam meg a legrövidebb választ, ezzel lezártnak tekintve a témát.

Hazafelé egyikünk sem szólalt meg, csak néha nézett rám, gondolom, hogy még élek-e.
Mikor hazaértünk én egyenesen a szobánkba vetettem magam, hogy lezuhanyzok majd kialszom magam, de mondanom sem kell, hogy még a lépcsősor tetejére sem értem fel, de máris ott volt mögöttem.
-Tudod sokszor rühellem, hogy ezerszer jobb a látásod, a szaglásod nem is beszélve a hallásodról. Most már lassan kezdem azt hinni, hogy gondolatokat is tudsz olvasni.
-Sokszor engem is zavar, de az ezerszer jobban amikor nem tudlak megfejteni.
-Mit szeretnél tudni?
-Azt hiszem te szeretnél tudni valami ami felnyitja a szemed.
-Lehet!
-Akkor bele is vágok! Tudod mióta ismerlek azóta nem tudom távol tartani tőled magam és aznap mikor megkérdeztem, hogy lennél-e a barátnőm  és te meg igent mondtál akkor én voltam a legboldogabb ember a földön, és azóta ha nem vagy mellettem akkor egyszerűen elveszek. Ez az egy hét nélküled maga a pokol volt. Visszatért a régi Theo és még arra is gondoltam, hogyha széttépek valakit akkor könnyebb lesz. El is indultam. Nem tudtam merre megyek csak azt, hogy valahova ahol élhetek. Akkor kaptam észbe mikor az ajtótok előtt álltam és hallottam a szívverésed. Ezen az egy héten nagyon vágytam a vérre, meg a szenvedésre. Valakit megakartam ölni és ha te nem vagy ott akkor az a valaki már halott volna.
-És ha egyszer annyira feldühítelek, hogy meg támadsz esetleg megölsz?
-Zara, akár hányszor  mérges lettem, egyszer sem ütöttelek meg! Vagy rosszul emlékszem?
-Nem, de én félek!
-Baba, te félsz tőlem?