Van még új a Nap alatt 1-2-3

23. fejezet ~ Bizalmi kérdések #1

23. fejezet

Bizalmi kérdések #1

Néha pozitívum is tud lenni, hogy a nővéremet ritkán érdekli, mikor érek haza. Dávidnál ébredtem, és ez annyira feldobott, hogy úgy éreztem, semmi nem tudja elrontani a jókedvem. Dudorászva mentem haza, mosolyogtam az emberekre, a kutyákra és a lámpaoszlopokra is. Ugrabugrálni lett volna kedvem, hangosan nevetni – azt képzeltem, Dávid mégsem olyan biztosan hetero, és azért zavarja a nyakamon a nyom, mert féltékenykedik Vilre.

A vidámságom egészen addig kitartott, amíg a lakásba toppanva össze nem találkoztam Jamesszel. Erről rögtön eszembe jutott, mit olvastam tegnap Sofiáról, és a bárgyú vigyor szinte azonnal lelohadt az arcomról.

– Hát Sof merre? – kérdeztem, miközben lerúgtam a cipőmet. James fel se nézett a gitárjából:

– A szobádban.

Nagyszerű.

Benyitottam, a lány az ágyamban feküdt és hangjegyeket firkált egy füzetbe. A frusztráció kisöpörte belőlem a szerelmetes boldogságot.

– Sofia! – szólítottam meg, és azt hiszem, kihallotta a hangomból, hogy feszült vagyok. – Szeretnék veled beszélni.

– De jó! – ült fel, és elmosolyodott, de a szája sarka idegesen megrándult. – Én is pont beszélni akartam veled. Kezdhetem én?

– Mi? – kérdeztem vissza. Eddig gyűjtögettem a gondolataimat, hogy mit mondjak neki, de ez összezavart.

Sofia felállt, és lassan közelített felém. Nem tudtam, mit akar, gyanakodva figyeltem a lépteit.

– Érzem, hogy valami változik – mondta lehalkítva a hangját, a tekintete elkapta az enyémet és nem engedte. Éreztem, hogy a bűvkörébe kerülök, ami egyfelől nem tetszett, mert még a Dávid iránti rózsaszín ködben lebegtem, amiből nem akartam kikerülni, másfelől meg tetszett a dolog, mert kinek ne tetszene, ha Sofia puha vadmacskaléptekkel közelítene felé, a pillantásával sötét és mocskos dolgokat üzenne, az ajka elnyílna, hogy forró ígéretek szökjenek ki rajta...

– Hol változik? Mi változik? – A hangom bosszantóan rekedten szólt. A pillantásom elszakítottam az övétől, de azonnal magára vonta a figyelmem a hasán tekergőző kígyó, ami szinte követelte, hogy megérintsem.

– Köztünk – hangzott a felelet. Sofia megállt előttem, a tenyerét a mellkasomra simította.

– Ó-hó. Sofia. Ezt ne.

– Miért ne? – kérdezte. Oldalra biccentette a fejét, szépívű nyakát körülölelték göndörödő tincsei. Hirtelen rám tört a vágy, hogy csókot hintsek a bőrére, amitől mérges lettem: elárulom magam! Ám önmagam figyelmeztetése aligha ért valamit, ugyanis hiába toltam el magamtól Sofia kezét, az visszatért, ezúttal az arcomat simította.

– Mert nekem más tetszik... – próbálkoztam.

– Nekem is.

– ...és beszélni akarok veled...

Sofia még közelebb simult hozzám. A mellkasunk összeért, a térdét az enyémhez nyomta. Szent isten. Alig kaptam levegőt, a kezem bizsergett és szinte önmagától szökött a lány derekára.

– Van köztünk egy feszültség – magyarázta Sofia elmélyítve a hangját –, és ez a feszültség egy idő után... nem hagyható figyelmen kívül. Hidd el, én már csak tudom. És én úgy hiszem, te is tudod.

– Sof – sóhajtottam –, kérlek, te gaz csábító, ne csináld...

– Gaz csábító? – Sofia elmosolyodott, és közelebb hajolt, forró lélegzetét a nyakamon éreztem.