Van még új a Nap alatt 1-2-3

55. fejezet ~ Hiba

55. fejezet

Hiba

A hétvégének nyugalmasan kellett volna telnie. Dávid tucatnyi illatgyertyát égetett el alig harmincóra alatt, mindent igyekezett megtenni azért, hogy megoldja a problémáit.

Próbálta kitörölni az agyát, kisöpörni onnan az összes meleg-gondolatot. Péntek este a Tüske Daniékkal való sörözés helyett besötétített a szobájában, leült az ágya közepére és összeszorított szemmel meditált. Belégzés, kilégzés, semmire gondolás. Nyugalom.

Miután elég higgadtnak érezte magát, végigpörgetett néhány képet Amadéról. Egészen addig jól bírta a nézegetést, amíg egy olyan képhez nem ért, ahol Amadé édesdeden aludt. Ott megdobbant a szíve. Aztán következett egy olyan, ahol Amadé inge alig volt begombolva. Aztán egy, ahol úgy néz a kamerába, hogy...

Dávid teste bizseregni kezdett.

Hiába égett az illatgyertya, hiába volt olyan nyugodt az imént, most megint idegesítő vágy zubogott végig a testén.

Az ölébe vette a laptopját, és megnyitotta a böngészőben az inkognitólapot. Először csak a Youtube-on keresgélt videóklipeket, ahol szép énekesnők táncoltak, de még utána is csak Amadéra bírt gondolni.

Fújtatott, és kiment a fürdőbe megmosni az arcát, majd visszatért a laptophoz. Nagy levegőt vett, majd elhatározta magát, és megnyitott néhány felnőttfilmes oldalt.

Reménykedett benne, hogy a meztelen nők látványa visszakattintja a rendes kerékvágásba az agyát, de egyáltalán nem ez történt. Ugyanis meztelen férfiak is megjelentek a képernyőn, amik egészen rémisztő hatással voltak Dávidra.

Hezitálás nélkül lecsapta a laptopját, és rohant vissza a fürdőbe, letépte magáról a ruháit és beállt a hideg zuhany alá. Próbálta kitalálni, mit kellene tennie, mit tehetne önmaga és a vágyai ellen – de végül nagy sokára arra jutott, hogy ezzel ő semmit nem tud kezdeni most egyelőre.

Egyedül annyit tehet, hogy próbál nem gondolni rá és nem görcsölni rajta. Ez nyilván nehéz úgy, ha az ember mindig mindent túlgondol és mindig mindenen szorong, de mást tényleg nem tud csinálni.

Előbb-utóbb úgyis elmúlnak ezek a dolgok: egyszer nagyjából egy hónapig halálosan szerelmes volt egy lányba, de aztán nem sokkal később teljesen kihűltek az érzései. Helgával is ez történt, csak kicsit lassabban és nagyobb csalódással.

Talán majd Amadéval meg a fiúkkal is elmúlik ez a dolog.

Legalábbis nagyon remélte.

/*/

Rosszkedvűen gömbölyödtem össze a fotelben. Nem arról volt szó, hogy különösebben aggódtam volna nagyapáért – mindig kivágja magát a kellemetlen helyzetekből –, de mégis nyugtalanná tett a hír, amit Erikától kaptam.

Szerettem volna felhívni Dávidot, hogy kicsit beszélgessek vele. Tudtam, hogy attól jobban érezném magam, de nem akartam rátelepedni, nem akartam megfojtani a közelségemmel.

A telefon alig félméterre volt tőlem, mágnesként vonzott magához.

Erika a konyhában tett-vett, egy koszos, elnyűtt pizsamát viselt, a haja kócos kontyban lógott a hátára. Nem tűnt aggodalmasnak, csak idegesnek. Mintha pusztán bosszantaná, hogy nagyapa megint összeveszett valami campaniai klánnal.

– Ne szuszogj már itt! – förmedt rám egyszer csak, mire összerezzentem.

– Mi?

– Idegesít a lélegzésed. Nem akarsz bemenni a szobádba?