Van még új a Nap alatt 1-2-3

62. fejezet ~ Labirintus

62. fejezet

Labirintus

Az elmúlt pár hét elég felkavaró volt Dávid számára, de akkora vihar, mint ami most tombolt a lelkében... hát ahhoz még nem élt át hasonlót.

A repülőn ülve volt egy kis ideje csak önmagára koncentrálni, zenét hallgatni és kizárni a külvilágot.

Ezt az utazást arra akarta szánni, hogy át tudja gondolni, mit szeretne pontosan ettől a kapcsolattól: maradjanak meg barátnak? Legyenek barátok némi extrával? Legyenek csak extrák – szeretők?

Szeretők. Ósdi szó, mégis úgy érezte, máshogy nem tudná leírni ezt az opciót. Nem működhetnének párként, igazi szerelmespárként, csak lopott csókok, lopott pillantások juthatnának nekik.

Újra meg újra megborzongott, amikor eszébe jutott a csók. Amadé csókja.

Dávid már jó pár lányt megcsókolt, de most ébredt rá, milyen igaz szeretettel, szerelemmel megcsókolni valakit. Például: Helga nagyon tetszett neki, és nagyon jó volt vele órákon át az ágyban fetrengve smárolni, de még sosem érezte magát annyira boldognak, mint amikor Amadé óvatos, puha szája az övéhez ért. Még sosem érezte magát annyira szeretve, amikor Amadé átkarolta, a hátát simogatta, a tincseit piszkálta.

Dávid tudta, hogy érzelmileg már nem tud menekülni a helyzetből: nem lépett ki azelőtt a kapcsolatból, hogy szerelembe esett volna, most már minden csak fájni fog neki.

Már most fáj.

Az, hogy menekülniük kellett. Az, hogy titokban, a sötétben tehették csak ezt meg. Az, hogy Amadé láthatóan mennyire reménykedik.

Ez a fájdalom mellett gyengédséget is ébresztett Dávidban, bár nem tudott nem gondolni arra, mi derült ki Amadéról. Ervin. A barátságuk hiánya.

Dávid sóhajtott. Tényleg meg kéne ezt beszélnie Amadéval, mert így csak tippelgetni tud, Amadé mikor érzett barátságot, és mikor... mikor kezdett el neki tetszeni Dávid.

Hirtelen úgy kezdett vigyorogni, mint egy tizenkétéves kisfiú, aki megtudja, hogy tetszik az osztály legszebb lányának.

Dávid az osztály, az iskola, a város legszebb, legkedvesebb, legviccesebb, legvonzóbb fiújának tetszett.

Aki sajnos lehet, hogy a város legkevésbé őszinte fiúja is.

Mindegy, nem számít.

Nem számít? De akkor mi számít?

Az, hogy szeretik egymást. Ez világos, a csók ezt a kérdést teljesen letisztázta – Amadé nem csak lefeküdni akart Dáviddal, Amadénak nem csak Dávid teste tetszett. A csókjuk tündérmesébe illően finom volt, túlfűtöttségtől és erotikától mentes.

Dávid ezt néha kicsit sajnálta, mert úgy érezte, igazán jól működnének Amadéval kicsit forróbb környezetben is.

Ettől a gondolattól elborította a pánik. Még mindig fogalma sincs, mit takar az a bizonyos forróbb környezet – persze, voltak elég konkrét elképzelései, de jóval kevesebb forrása volt informálódni arról, zárt ajtók mögött két fiú mit tud csinálni egészen pontosan, mint arról, hogy mit csinál egy fiú és egy lány.

Inkább kibámult a felhőkre, a szép, cuki, puhának tűnő bárányfelhőkre.

Szóval, összegezve: a teste mindenképp folytatni akarta azt, amit Amadéval elkezdtek. A szíve is. A szíve sajgott attól, hogy nem ült itt mellette Amadé, pedig oda akart bújni hozzá, a mellére akart dőlni, hallgatni akarta a szívének dobbanásait.