Van még új a Nap alatt 1-2-3

38. fejezet ~ Elválaszthatatlanul

38. fejezet

Elválaszthatatlanul

Egész éjjel olvastam, hallgattam az esőcseppek kopogását az ablakon. Nem bírtam aludni, így muszáj volt valaminek elvonnia a figyelmemet: az Éhezők Viadalához nyúltam, mert a kegyetlensége, az érzelmi hullámvasútja kiragadott a Dávid-krízisemből. Egész éjszakára enyém volt a lakás, mindenki valahol máshol kóválygott, amit egyáltalán nem bántam.

Azt hiszem, én egyedül szeretek a legjobban szenvedni – ha már „muszáj".

/*/

Dorián nem tudta volna megmondani, hánykor ért haza. Olyan szürke volt az ég, és egész nap lógott az eső lába; hajnal, dél, de akár este is lehetett.

Az anyja az asztalnál ült, bort kortyolt és valami rendelt ebédet eszegetett.

– Szia, anyu! – köszönt neki Dorián, és cuppanós puszit nyomott a nő arcára. – Csodás napunk van, nemde?

– Nahát, akkor igazam volt! – csodálkozott Mariann. Dorián leült mellé.

– Hm?

– Pont úgy nézel ki, mint aki egy csodás éjszakát töltött el egy jóképű férfival.

Dorián rejtélyesnek szánt mosollyal a vállát vonogatta, ahogy arra a bizonyos jóképű férfira gondolt. Sose hitte volna, hogy Ervin ilyen romantikus tud lenni! Teljesen levette a lábáról. Illatgyertyák, mosolyok, simítások és amiket a fülébe suttogott...

– Jesszusom, ennyi mindent nem akarok tudni – fintorgott az anyja. – Túl nyitott a mosolyod, édes kicsi fiam.

– Bocsi – nevetett Dorián. Élvezte, hogy pár méterrel a talaj fölött lebeg Ervin (vagy talán inkább a füstölőktől kábító levegőjű lakása) miatt.

Lopott egy kis sültkrumplit az anyja tányérjáról, és leült mellé. Mielőtt beszélgetésbe elegyedhettek volna, megjelent Jászon.

– Ó. Azt hittem, Ernáék jöttek meg.

– Lehet, hogy még válogatnak. Nem tudják eldönteni, hogy a rózsaszín és a lila orchideát vegyék meg – vont vállat Dorián. Jászon aggodalmas tekintettel harapdálta a száját. Leült melléjük, és ő is lopott egy sültkrumplit.

– Nyugodtan vehettek magatoknak is ebédet – jegyezte meg Mariann.

– Szokott írni SMS-t – mondta dünnyögve Jászon. Úgy nézett ki, mint egy bánatos kiskutya.

– Lehet, hogy a kezdő-nőcsábász Dávid elvonja a figyelmét – vigyorgott rá Dorián. Jászon nagyon csúnyán pillantott rá.

– Pocsék a humorod.

– Tudod, hogy szeretlek!

Jászon pislogott. Dorián nem szokott ilyesmiket mondani.

– Mhmhmhm – dünnyögte Jászon, és rosszkedvűen bámult maga elé. Kirakta a telefonját az asztalra. Némaság telepedett rájuk: Jászon mogorvasága miatt a többieknek se volt kedve beszélni, csöndben várták Erna hívását.

Nemsokára jött is hívás – de nem Ernától.

/*/

Annyit vártam Dávidra, hogy még kétszer is kiolvashattam volna az Éhezők Viadalát. Egy idő után elő is vettem, hogy fellapozzam a legjobb részeket, amíg vissza nem adom Dávidnak. Ha egyáltalán megtisztelne a jelenlétével.

Az utolsó SMS-ben azt írta, kicsit késik, de ez már nem kicsi késés volt. Reméltem, hogy nem Ernával csinál valamit. De csak nem!