Van még új a Nap alatt 1-2-3

73. fejezet ~ Első lebukás

73. fejezet

Első lebukás

Mivel Amadé már szerdán is kicsit rosszkedvűnek tűnt, Dávid csütörtök reggel megkérte, hogy egy megállóval előbb szálljanak le, sétáljanak kicsit suli előtt. Meg akarta kérdezni, mi bántja, segíteni szeretett volna neki.

Ám sajnos nem igazán sikerült beszélgetniük, mert egyszer csak rájuk kiáltott valaki: Vil volt az.

– Hé, fiúk! Mi újság?

Dávid leblokkolt, és ezért nem válaszolt, Amadé meg csak a vállát húzta fel.

– Semmi. Nem akarok suliba menni. Nincs kedvem az élethez – sorolta nyomottan.

– De hát mindjárt tizenhat leszel! – pörgött Vil, és jóformán ráugrott a fiúra.

– Juhú – dünnyögte Amadé. Dávid ösztönösen a keze után nyúlt, és megszorította, de csak egy halvány mosoly villant fel a barátja arcán, és az is csak rövid időre.

– Lehet egy kérdésem, srácok? – szólalt meg Vil.

– Persze – mondta Dávid, de rögtön megbánta. – Hogy érted ezt? Mit akarsz kérdezni?

– Nem kérdezhetek? – kérdezett vissza Vil. Dávid oldalra biccentette a fejét.

– Mondd csak – mondta Amadé faarccal. – De egyébként a válasz valószínűleg igen lesz a kérdésedre.

– Tudod, mi a kérdésem? – lepődött meg Vil. Dávidnak kezdett kiszáradni a torka, úgyhogy krákogott kicsit, de a témát nem sikerült ennyivel átvarázsolnia mondjuk a torokfájásra.

– Sejtem – bólintott Amadé. – Szóval igen, együtt vagyunk.

Dávid azt hitte, rosszul hall.

– Amadé!

– Mi van? Vil tudta, hogy igen.

– Vil?!

Dávid előtt kezdett elsötétülni a világ, olyan erősen tört rá a pánik. Szerencsére Amadé átkarolta, hogy megtartsa – de attól még nagyon ideges volt rá.

– Ja, feltételeztem, hogy van valami – bólogatott Vil, a szája széles vigyorra görbült.

– De honnan? – tudakolta Dávid, a hangja rekedten szólt. Nagyon remélte, hogy nem az elmúlt másfél hétből feltételezte Vil. Eddig azt hitte, jól titkolják, de ezek szerint mégsem...?

– Hát ott kezdtem el nagyon gyanakodni, amikor négyesben töltöttünk egy estét Adriánnal – hangzott Vil válasza.

– Miért? – nyögte Dávid. Amadé megpaskolta a vállát.

– Miért? – ingatta a fejét Vil. – Egész este egymáson csüngtetek!

Dávid nyöszörögni kezdett.

– Aztán, mielőtt elutaztál volna... láttalak titeket a biliárdasztalnál. Meg mindkettőtökkel beszéltem, és...

– Ne is folytasd! – rimánkodott Dávid. Amadé sóhajtott egyet, és egy padhoz vezette, hogy leülhessen.

– Kicsim, nyugi már! Vilt nem zavarja a dolog.

– Miért zavarna? – Vil leguggolt Dávid elé, és a combjára támaszkodott. – Én örülök, ha végre boldogok vagytok.

– De Ádám...

A két fiú egyszerre válaszolt:

– Ádám kicsit idióta – mondta Vil kedvesen.