Van még új a Nap alatt 1-2-3

4/1. fejezet ~ Legjobb csapatépítőprogram? Tanártüntetés!

Legjobb csapatépítőprogram? Tanártüntetés!

Takarókupacba burkolódzva kuporogtam az ágyban és gyertyafénynél próbáltam megtalálni a legtökéletesebb jelzőket Harangvölgyi Rita hajának színéhez – vörös, akárcsak a rézvezeték? Egyáltalán létezik olyan, hogy rézvezeték?

Az „Új Életem Nevezetes Első Napját" akartam egy versben megörökíteni, de a múzsa messzire elkerült.

A tollam végét rágcsáltam és a gyertya lángjába bámultam. Elképzeltem, hogy nem golyóstollat rágok, hanem lúdtollat, hogy pergamenre vetek szavakat, nem pedig egy füzetbe, és hogy köpeny borítja a hátamat, nem takarók. Hogy kintről nem az egyetlen égő utcalámpa világít be, hanem a csillagok és a Hold. Hogy azért gyertyát égetek, mert ebben a korban mindenkinél gyertya ég, és nem azért, mert a Nagyapa nem tudja fizetni az elviselhetetlenül magas számlákat.

A telefonom rezzenése rántott vissza a jelenbe, a huszonegyedik századba. Messenger üzenetem érkezett; megnyitottam az engedélykéréseket és láttam, hogy egy profilkép nélküli személy, bizonyos Pataky Dávid írt nekem.

A szívem nyomban a torkomba ugrott, de a gyertyalángba bámulva vettem pár nagy levegőt, hogy lenyugodjak.

Az online kommunikáció nem éppen az erősségem.

Nálam maradt a tollad – írta Dávid. Semmi köszönés, semmi elnézést a késői zavarásért. Semmi, csak a tény közlése. Az ajkamba harapva próbáltam kitalálni, mit lehetne erre válaszolni. Végül csak annyit írtam: Ó.

Majd visszaadom.

Köszi!

Három teljesen értelmetlen, fölösleges szó. De mégis Dáviddal beszéltem. Beszéltem. Nem, ezt túlzás beszélgetésnek nevezni.

Majd az angolszintfelmérőn – gépeltem. Nem küldtem el, még hozzáírtam, hogy: Ülünk ott is egymás mellett? De végül nem mertem elküldeni, bénán hangzott.

Ugráló pontocskák jelezték, hogy Dávid ír valamit, majd rögtön fel is bukkant egy új szövegbuborék:

Üljünk együtt megint, és majd utána visszaadom

Mondatvégi írásjel nélkül. Majd még egy üzenet, szintén abban a formában:

Tetszik a színe

Nekem meg a szemed színe, tört fel bennem a gondolat, és egy pillanatra felidéztem Dávid pillantását. Elgondolkoztam: a szeme nagyon feketének láttam, amikor a dolgozatot nézte, de fénylett, amikor nevetett és aranybarnának tűnt, amikor a napba nézett.

Megborzongtam és elhessegettem ezeket a képeket.

Megtarthatod – pötyögtem, és most végre el is küldtem. Dávid pár percig nem válaszolt, én pedig úgy harapdáltam az ajkam, hogy attól féltem, felhasad és sötétvörös vér ömlik a sárgás árnyalatú lapokra.

Utána mész a tanártüntetésre?

Hezitáltam, de végül igennel feleltem. Miért ne? Utoljára nagyjából két éve voltam tüntetéseken, akkor pedig többször is: Ervin elvitt az LMBTQ emberek jogaiért tüntetni, a tanárokért, és a meteorológusokért is – Ervin nagybátyját kirúgták a munkahelyéről egy meteorológiai tévedés miatt, én pedig akkoriban mindenhova követtem azt a fiút.

Azóta rossz élmények miatt nem mentem el egyre sem, de új élet, új iskola, új esélyek. A tüntetés meg remek csapatépítő lehet – összekapaszkodva nyomorogni a fullasztó tömeg kellős közepén –, és a Berzsenyibe is azért megyek, hogy tanuljak, azt pedig tanárok nélkül, ugyebár, nem lehet.