Van még új a Nap alatt 1-2-3

74. fejezet ~ A világ legrosszabb meglepetésbulija

74. fejezet

A világ legrosszabb meglepetésbulija

Egész nap a reggel járt Dávid eszében.

Korán ébresztette Amadét, hogy még indulás előtt oda tudjon adni neki egy kis ajándékot (egy általa festett könyvjelzőt), amit a fiú félálomban ugyan, de meglehetősen hevesen köszönt meg.

Dávid épp matekon ült, és egyszerűen nem bírta nem felidézni azokat a hajnali félhomályban eltöltött mámoros pillanatokat. Igaz, korábban kerültek már párszor „forró helyzetbe", de ennyire forró helyzet még nem esett meg, esküdni mert volna rá.

Talán az ébredés utáni percek varázsa miatt, talán a tegnap este édes bensőségessége volt a gyújtópont, de úgy csókolóztak, mintha minden pillanat az utolsó lett volna a világvége előtt.

Dávid nem igazán mert belegondolni abba, hogyha nem szólal meg az ébresztője, mik történtek volna még – Amadéról már így is majdnem teljesen lecsúszott a nadrágja, mire rájöttek, hogy iskolába kellene menniük.

Tesin még rosszabbra fordult a helyzet. Az öltöző mindig is rizikós terep volt Dávid számára, most viszont még inkább. Tegnap este nyugodtan simogathatta és nézhette Amadé felsőtestét, de a fiúk közt csak és kizárólag a padlót bámulhatta. Majdnem el is esett, miközben vette át a nadrágját.

A legnagyobb nehézséget abban, hogy elfelejtse a reggeli történéseket, nem más okozta, mint Amadé. Akiből még mindig úgy áradt a forróság, ha Dávid megközelítette, mintha hősugárzóvá változott volna.

Mintha Dávid egy olasz tengerparton állt volna a tűző nap alatt, önkéntelenül is le akarta dobni a ruháit, hogy megmártózzon valami hidegben.

Amadé pillantása volt a szikrázó nap, Dávid pedig a jégkrém, ami nyomban olvadni kezdett.

Bizarrabbnál bizarrabb képeket vetített maga elé, hogy lehűtse magát, mert azért mégis emberek között volt egész nap. Látta, hogy Amadé is feszélyezve érzi magát, és hogy ő is szívesebben lenne máshol.

Amikor egymás mellé ültek órán, minden pillanat maga volt a kín – futón összeérő térdük, könyökük próbára tette mindkettőjük tűrőképességét.

Igazából Dávid rettenetesen idegesítette saját magát – hogy a teste és az agya nem képes együttműködni. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha az agya helyesel a teste vágyaira, és elmondja, mit kellene tennie. Ehelyett csak vörös vészriadóba kezdett, akárhányszor Dávid elképzelte, hogy az ébresztő rikoltása ellenére egy kicsit mégis lejjebb húzza Amadé nadrágját.

Szinte felüdülés volt Villel beszélnie, amíg Amadé kiment elszívni egy cigit. Időpontokat egyeztettek, úgy tanácskoztak, mint két összeesküvő. Megbeszélték, hogy bár sajnos Petra és Tüske Dani valami matekos program miatt nem tudnak jönni, azért többen el fognak tudni jönni. Dávid igyekezett csak kedves embereket elhívni Amadé születésnapjára, de már kezdte bánni, hogy nemcsak egy két fős rendezvényt szervezett a szobájába.

Aztán emlékeztette magát, hogy Amadénak mégiscsak vannak barátai rajta kívül, akikkel ugyanúgy kell ünnepelnie, mint vele, a legjobb barátjával és... szerelmével. Párjával. Elvörösödött, ahogy gondolatban a megfelelő szót kereste. Lettek volna ötletei, de még nem tudta, hivatalosan kijelenthetiá-e bármelyiket.

Majd megbeszéli Amadéval.

/*/

Mielőtt elindultunk volna a koncertecskére, Dávid feljött hozzám. Jó pár óránk volt hátra az indulásig, amit szerettünk volna a lehető leghatékonyabban kihasználni. Csak hát nem igazán sikerült.