Van még új a Nap alatt 1-2-3

28. fejezet ~ Minden jó, ha a vége jó - bár ez a nap még nem ért véget

28. fejezet

Minden jó, ha a vége jó - bár ez a nap még nem ért véget

Dávid félt attól, hogy rosszat csinált – Amadé egész buszúton szűkszavú volt, és savanyú képpel meredt maga elé. A beszélgetés Dávid és Ervin között hol felélénkült, hol ellaposodott, mindenesetre elég hamar kiderült: ők ketten nincsenek egy hullámhosszon.

– Minden oké, babácska? – Dávid megsimogatta a körme hegyével Amadé térdét. A fiú most épp kifelé bámult a busz ablakán, szinte rátapadt a jármű falára, míg a mellette ülő Ervin kényelmesen terpeszkedett az ülésen.

Mivel Amadé nem reagált, Dávid még egyszer feltette a kérdést, és hogy jobban felhívja magára a fiú figyelmét, rásimította a tenyerét a másik térdére. Erre Amadé összerezzent, és a pillantását bágyadtan Dávidra emelte.

– Sötétszürke az ég. Esni fog az eső.

– Madárjós – bökte oldalba barátját Ervin. Amadé szúrósan nézett rá, aztán folytatta az ablakon való kibámulását. Dávid keze még mindig a lábára simult, de kezdett kínos lenni a szituáció, mert Amadé nem vett tudomást az érintésről.

– Ne is törődj vele – nyugtatta Ervin Dávidot, miután leszálltak a buszról és megálltak a villamosmegállóban. Amadé kicsit arrébb álldogált, és a menetrendet fixírozta, mintha attól hamarabb jönne a villamos. – Amadé néha úgy viselkedik, mint egy havibajos lány.

– Attól még, hogy két méterrel arrébb állok, nem süketültem meg – jegyezte meg az említett. Hűvös hangját Dávid nem tudta hova tenni, de összeszorult a torka, és már biztos volt benne, hogy valami nagyon rosszat csinált.

Ervin csak némán nevetett a fiún.

– Látod? Mondtam! – tátogta Dávidnak, aki mosolyt erőltetett az arcára. Nekidőlt a megálló koszos üvegfalának, hirtelen fáradtság tört rá. Miért nem képes előre gondolkozni? Miért csinál részegen mindig valami hülyeséget?

Úgy tűnt, nem vált be a villamos szuggerálása, mert Amadé pár perc után megunta, hogy a táblánál duzzogjon, és odament a semmiségekről beszélgető Dávidhoz és Ervinhez. Ha Dávid őszinte akart lenni, Amadé inkább őhozzá ment oda: háttal maradt Ervinnek, úgy támasztotta Dávid vállának a homlokát; nem bújt hozzá, a testük csak súrolta a másikét, de Dávidban így is felébredt a védelmező ösztön és laza mozdulattal közelebb húzta magához kis barátját.

Jólesett neki Amadé közeledése – bár az elmúlt napokban könnyebben nyitott a fizikai kontaktusra, Dávid emlékezett rá, hogy az utazása előtt minden apró érintésre összerezzent és mennyire látszott, hogy furán érzi magát tőle, és ő, akinek az alapvető szeretetnyelve volt a másik ölelgetése, mennyire igyekezett visszafogni magát.

Úristen. Fájdalmas gondolat nyilallt belé: Amadé addig szokott rá minderre, amíg ő külföldön volt! Valaki rászoktatta! Megint eszébe jutott, ahogy Amadé Vilhez bújt azon a bulin...

Amikor Amadé átkarolta a derekát, Dávid egy kicsit behunyta a szemét és átengedte magát a pillanatnak: nem számít, ki szoktatta rá, most itt van Amadé, itt van vele, őt öleli, hátat fordítva a régi legjobb barátjának.

Dávid egyik legrosszabb tulajdonsága a versengésre való hajlam volt, de hiába próbált nem gondolni erre, azért kicsit elöntötte a büszkeség: ő nyert.

Ezután nem sokat beszéltek, némán várták a villamost. Ervin még egy cigarettára rágyújtott, és megfejthetetlen pillantásokkal illette őket, látszott, hogy alig bírja visszafojtani a mosolyát.