Van még új a Nap alatt 1-2-3

39. fejezet ~ Coraline és Zuko

39. fejezet

Coraline és Zuko

Annyira megtetszett a Coraline dalszövege, hogy teljesen rákattantam a számra. A szöveg egy része pedig annyira illett a Dávid iránti érzéseimhez, hogy muszáj volt külön lapra leírnom neki.

Úgy éreztem, mintha valami megváltozott volna közöttünk. Szorosabban kötődtem Dávidhoz: azáltal, hogy majdnem elvesztettem, ráébredtem, hogy nem tudnám őt elveszíteni. És ezt muszáj volt a tudtára adnom – főleg azután a borzalmas egy hét után, ami megdöbbentő módon legalább annyira megviselte őt, mint engem.

Összeszedtem a zsebpénzem azon részét, amit Erika nem nyúlt le a heti vacsora miatt, és bementem egy papírboltba, hogy vegyek Dávidnak egy kis füzetet. Vittem neki egy tollat a gyűjteményemből, hátha kedve lenne rajzolgatni vagy ilyesmi.

Dorián vitt be a kórházba; ruhákat és csomagokat hozott magával a testvéreinek és Ernának. Mariann-nak muszáj volt dolgoznia, így csak csokoládét és sok puszit küldött a gyermekeinek.

Dorián először Jászonhoz és Ernához tért be, én pedig Dávidhoz siettem.

Felpolcolt háttal feküdt az ágyon, a plafont bámulta és azzal szórakoztatta magát, hogy nyálbuborékokat fújt.

– Dávid! – kiáltottam, mire lepisszegett egy ápoló, aki egy törött lábú fiatalnak hozott enni.

– Amadé! – örült meg nekem Dávid. – Istenem, tudod, mennyire szörnyű itt lenni? Nem csinálhatok semmit, nem beszélhetek senkivel. Csak Petra jön be hozzám néha...

– Petra? – lepődtem meg, és letelepedtem Dávid mellé az ágyra.

– Azt mondta, ha ma csak minimálisan mozgok, akkor holnapután haza engednek és elmehetek jövőhéten a gólyatáborba is. Szóval, ha idehajolsz, megölellek, de nem dőlhetek előre, legfeljebb csak naaaaagyon lassan.

Megkönnyebbülten felnevettem, és oda hajoltam hozzá, hogy cuppanós puszit nyomjak az arcára. Elevennek tűnt, de a szeme alatt azért látványos sötét karikák húzódtak.

– Ehhez hozzá tudnék szokni – mosolygott rám Dávid.

– Jobban vagy? – kérdeztem, és megszorítottam a kezét. Ezek ujjai épek voltak, viszont a másik kezén zúzódás látszott, az alkarján pedig csúnya horzsolás húzódott.

– Fizikailag sokkal jobban érzem magam – mesélte Dávid. – A kaja szörnyű. A mosdó szintén. Annyira koszos, hogy le se tudom írni! Mentálisan meg... borzasztó, ami Jászonékkal történt. Bejött hozzám Jászon, azt mondta, Erna még alszik, azóta nem tudom, felébredt-e. Nincs jól. – Vett egy mély levegőt. – Petra viszont idejött hozzám, amikor meglátta a nevem, és beszélgetett velem. Sokat segített. Nem gondolnád, de nagyon ért az érzelmekhez! Mármint elméletben. Gyakorlatban szerintem kevésbé megy neki, de...

Nem is tudtam, melyik részre reagáljak először. Dávid úgy fecsegett, mintha órák óta meg se szólalt volna. Gondolom, így is történt.

– Petra ápolónőként dolgozik, nem is tudtad, mi? Azt mondta, nyári kiegészítő munka, amit egy barátnője ajánlott neki. Valami Rézinek a tesója. Sajna az ő nevét elfelejtettem, a Rézi név viszont olyan különleges volt, hogy megmaradt.

– Hű – mondtam. Dávid fáradtan sóhajtott. – Nem is tudom, mi lett a világgal, Amadé. Egyik pillanatban még rohanok neked füzetet venni, aztán meg... itt vagyok.

– Dávid...

– Nem is értem, hogy történt. Hogy min múlt, érted? Az utolsó pillanatban ugrottam egyet, az autó is lökött rajtam egyet, miközben kicsúszott a vizes aszfalt miatt... és ha a másik irányba csúszik a kocsi, akkor én... – Dávid nyelt egy nagyot, láttam a kitörni készülő könnyeket megcsillanni a szemében.