Van még új a Nap alatt 1-2-3

16. fejezet ~ A 21. század Ulpius Tamása

A 21. század Ulpius Tamása

Nincs is annál kellemetlenebb, mint amikor a jelenlegi szerelmed felébreszt a hívásával, amikor épp a volt szerelmed ágyában alszol.

Még otthon, a zuhany alatt is kirázott a hideg ettől a kettősségtől. Na jó, igazából lényegében végig borzongtam – és nemcsak azért, mert hideg víz folyt a csapból.

Arról álmodtam, hogy Dávidot csókolom, de az ébredés után nagyjából húsz perc múlva viszont már Ervint csókoltam. Az úgy volt, hogy Dávid hívása után kapkodva készülődtem össze, remegett a kezem, amikor a cipőfűzőmet kötöttem. Ervin az ajtófélfának támaszkodva nézett le rám, éreztem magamon hűvös tekintetét.

Kinyitotta az ajtót, a folyosóra bekúszó szellőtől fellélegeztem.

– Nem fogsz visszajönni az este – mondta Ervin. Nem kérdezte, kijelentő módot használt, én pedig felálltam és kissé hátra döntve a fejem felé fordítottam az arcomat.

– Nem fogok.

Ekkor még volt egy kis esély arra, hogy tényleg betartsam a szavam.

Aztán Ervin lehajolt, hogy megcsókoljon. Megállt a szája a szám fölött, hogy eldönthessem én, akarom-e a csókját. A testem akarta. A szívem kevésbé, de a testemnek nem tudtam ellent mondani, így én érintettem össze az ajkainkat. Egyszerű csók volt, nem sikerült elmélyítenünk: megszédültem. Hogy az éjszakától vagy az érzésektől, nem tudtam. Igyekeztem mielőbb hazamenekülni.

Erika valószínűleg otthon lehetett, de nem tudtam megbizonyosodni efelől. Amint lerúgtam a cipőmet, már siettem is a fürdőbe és beálltam a hideg víz alá.

Borzalmas érzelmi örvény kavargott bennem. A gondolataim úgy száguldoztak a fejemben, mint megvadult és elszabadult szörnyek, harapták, kínozták egymást. Bosszúsan felnyögtem: a zuhanytól és a hűvös víztől megnyugvást reméltem, csak hát nem azt kaptam – általában sosem kapom azt az univerzumtól, amit szeretnék.

Egy idő után csillapodott a vihar, és már „csak" Dávidon és Ervinen kattogott az agyam. Két vágányon szánkáztak a gondolataim, de nem volt rendszer abban, hogy épp melyiken haladok. Egyik pillanatban még könnyek vegyültek az arcomra ömlő vízzel, mert fájt, hogy Dávid egy olyan lánynak adta a szüzességét, aki nem érdemelte ezt meg. Aztán később meg behunytam a szemem, és az ajkamon éreztem Ervin ajkát, és millió emlék ébredt fel bennem, amiket igyekeztem elnyomni és nem gondolni rájuk.

Dávid hangja visszhangzott bennem, hogy ősz lesz a hajam, mire valakinek megengedem, hogy a nadrágomba nyúljon, és közben ott vibrált előttem kép, amikor Ervin tizenhárom éves koromban az övem gombolja, aztán...

Megráztam a fejem, erre nem akartam most gondolni. Józanon már teljesen biztos voltam benne, hogy nem akarok újra belegabalyodni Ervin bűvkörébe, az a bűvkör egyszer is elég volt. Rohangálni a rendőrségre meg a pszichiátriára vagy a kórházba, mert Ervin megrémisztett valakit az iskolában vagy mert túl mélyre szaladt egy vágás az alkarján.

Vil játékára gondoltam, és tudtam: Ervin Ulpius Tamás lenne Szerb Antal kötetéből, az Utas és holdvilágból. Ő volt Ulpius Tamás, s sokáig én voltam az ő Mihálya. A bolond, naiv fiú, aki képes lenne meghalni pusztán azért, mert a barátjának halál mániája van.

Prüszköltem. Nagyon nem vagyok büszke arra, amit életem legbefolyásolhatóbb éveiben tettem. Ha most találkoznék Ervinnel, egyetlen hülyeségébe sem tudna belerángatni – azóta évek teltek el, már nem ugyanazok a fiúk vagyunk.

Sőt. Ervin kész férfi lett. Egy férfi vár éjszakára a lakásába.

Jobban mondva: nem vár. Nem számít rá, hogy elmegyek, és én is tudom, hogy nem fogok.