Van még új a Nap alatt 1-2-3

65. fejezet ~ Igen vagy nem lehet csak a válasz, nincs középút

65. fejezet

Igen vagy nem lehet csak a válasz, nincs középút

Keveset aludtam, és napközben az órák során még inkább lemerültem, így a délutáni edzést alig éltem túl. Dáviddal nem írtunk egymásnak, amit egyszerűen nem bírtam értelmezni, újra meg újra az a kérdés zakatolt bennem, hogy: miért?

Edzés után Torinak is elpanaszoltam a történteket, aki megértőn bólogatott cigizés közben.

– Én nem tudom, mit kellene csinálnod Dáviddal – kezdte lassan, és fél kezével a hajába túrt. – De szerintem ma este el kéne jönnöd velünk bulizni. Egy budai villában lesz, medencével, karaokéval és nagyon sok piával.

– Azt hiszem, most tényleg szükségem van erre a bulira – egyeztem bele szinte azonnal. Nekidőltem az épület melletti vaskerítésnek, és végigsimítottam a homlokomon. Kicsit fájt a fejem az időjárásváltozás miatt, amin nem segített az egyórás edzés sem.

Hazamentem lezuhanyozni, átöltözni, összepakolni, ettem két falatot, aztán elmentem a Jászaira, ahol a találkozót megbeszéltük. A sötétség rám telepedett, pedig világítottak az utcalámpák. Vártam, hogy Tori írjon a közelből, de közben nyilván azt is néztem, hogy Dávid ír-e. A keserűség átjárt, a fájdalom elszorította a szívem, a düh perzselte a mellkasom.

Ma este csak azért is jól akarom magam érezni – mégpedig százszázalékosan Dávid nélkül.

Kocsival mentünk, Dorián vezetett. Az anyósülésen egy sötétbőrű srác ült, akit Dorián drágámnak hívott és folyton a combjára tette a kezét. Én az ablak mellett ültem, Tori hozzám préselődött, hozzá pedig egy számomra ismeretlen lány, aki Tori elmondása szerint egy haverja barátnője volt.

Elmosódott az ablakon kívül az éjszakai város, és előbb-utóbb az is nehezítette a látásomat, hogy egy sörösdoboz járt körbe a hátsóülésen. Bömbölt a zene a rádióból, a többiek énekeltek, én viszont nem ismertem a szöveget, úgyhogy csak ültem némán, és hagytam, hogy az alkohol kimossa a problémákat a szívemből.

Nem volt túl jó felismerés, hogy az alkohol ennyit segít rajtam – nem kevés alkoholistát ismertem, és ez azért kicsit megijesztett.

Aztán ahogy útközben a telefonomat nyomkodtam és egy Dáviddal közös képünkhöz lyukadtam ki, úgy éreztem, most ez nem számít.

Majd holnaptól nem iszok.

A ma estét pedig élvezni fogom, akkor is, ha alkohol kell hozzá.

/*/

Dávid egész nap rajzolgatott. Nagyon élvezte, és Giselle útmutatásai alapján kezdte tényleg ügyesnek érezni magát.

Rajzolgatás közben pedig szabadon szárnyaltak a gondolatai: Amadén gondolkozott, és bár tegnap még nagyon ideges volt rá, ma reggel egyedül ébredt, és azzal a gondolattal kelt fel, hogy szeretne Amadéhoz bújni. Figyelni, ahogy alszik, csorog a nyála, megbökködni és megszólítani, amire majd félálomban válaszol valami összeszedetlen butaságot.

Emlékezett, hogy pár hete, amikor ráébredt, hogy Amadé vonzódik hozzá, mennyire boldog volt. Utána ugyan nem úgy alakultak a dolgok, ahogy akkor elképzelte, de a tények nem változtak: Amadé vonzódik Dávidhoz, és Dávid is vonzódik Amadéhoz. Mind lelki, mind testi szempontból.

Szeret Amadéval lenni, az az igazság. Megölelni, beszélgetni vele, nevetni, sírni, vitázni, piszkálódni, aludni, filmezni és csókolózni is.

Dávid elolvasta a Heartstopper képregényeket, sírt rajtuk egy sort, és bár rájött, hogy Amadéval köztük nem lehet ilyen kapcsolat a magyar körülmények miatt, azért valami hasonló talán velük is történhet. Titokban... abban van valami sötéten izgalmas, nem?