Van még új a Nap alatt 1-2-3

35. fejezet ~ Semmi közöd hozzá, Vil/A leghosszabb éjszaka

35. fejezet

Semmi közöd hozzá, Vil!/A leghosszabb éjszaka

Kártyáztunk és boroztunk, ami felettébb érdekesen telt. Kellemes tompaság szállt meg az alkoholtól, a lányok nem kérdezgettek Dávidról, ami miatt szinte nagyszerűen éreztem magam.

- A nagyapa azt mondta, legkésőbb szeptember második felében ér haza - mondta Erika, én pedig fáradtan sóhajtoztam.

- Nagyapa ritkán tartja be, amit mond. A fél életem azzal telt, hogy nagyapát vártam!

- Amadé és a költői túlzások - fintorgott Erika. Sofia mosolyt küldött felém, az ajka puhaságára gondoltam. Kényszerítettem a szívem, hogy szerelmet érezzek iránta, hogy vissza tudjak fordulni Dávidhoz, mint legjobb baráthoz. Csak nem lehet olyan nehéz! Kiskamasz éveimben odáig meg vissza voltam Sofiáért, és minden apró puszit, amit a számra kaptam tőle, emlékként megőriztem. De komolyan: ahányszor szájon puszilt (ez volt a megszokott köszöntése), mindannyiszor röpke verset kanyarintottam róla.

Most viszont a szívemet annyira nem érintette meg, talán csak a testemet - de a napok óta tartó folyamatos alkoholmámor még a testem kívánságait is tompította.

- Amadé vagyok és költő, nyilván túlzok - védtem meg magam. Erika a szemét forgatta, Sofia megint mosolygott.

- Mi lett a sorsa a Mercutio-versednek? - érdeklődött Sof.

- Ervin még nem válaszolt - mondtam rosszkedvűen. - Utálom Ervint.

- Ervin jó fej.

- Ervin nagyon forró verset írt hozzám, ami miatt véletlenül lesmároltam, miközben Dávid dögös bátyja, aki Ervin exe, Dáviddal telefonált a fürdőben - csúszott ki a számon a panasz. A két lány döbbenten pislogott rám.

- Hú - mondta Sof.

- Hú bizony - értett egyet Sofiával Erika, amire ritkán adódik példa. - Ez még hozzád képest is extra.

- Köszi - morogtam. Nagy levegőt vettem, és eléjük tártam kicsi szívem gondjait: - Most alkohollal, cigarettával, kártyázással és Shakespeare-rel akarom magam gyógyítani, amíg ki nem találom, mihez kezdjek.

- Szólj, ha tudok valamiben segíteni, baba! - Sofia mosolya még mindig sziporkázott, ami azért kicsit, de jólesőn felélénkítette bennem a kamaszfiú-énemet. Arcon pusziltam, belélegeztem finom virágillatát.

Erika frusztráltan dobogott a lábával.

- Amadé, te jössz! Húzz már.

- Csöndesebben! Luna végre alszik - szólt rá Sofia. A nővérem összehúzta a szemét, utálja, ha utasítgatják.

- Jövőhéttől végre dolgozni fogsz - dohogott Erika alig hallhatóan.

- Bőrszerkóba fogsz rúdtáncolni? - kérdeztem.

- Remélem, nem - grimaszolt Sofia. Felvontam a vállam, és akaratlanul is az jutott eszembe, Dávid mennyire örülne ennek a felvetésnek.

- Majd szívesen megnéznélek, ha esetleg mégis.

- Ó, kis huncut - vigyorodott el Sofia.

Erika megunt minket.

- Na jó, én ehhez már fáradt vagyok, gyerekek. Jó éjszakát!

Sofiával elfojtott nevetéssel néztünk össze.

- Van kedved Rómeó és Júliát nézni? - kérdeztem tőle.

- A musicalt? - csillant fel Sofia szeme.

- Mi mást? - Nagyot kortyoltam a borból, ami ötletet adott: - És ahányszor úgy tűnik, Rómeó másba szerelmes és nem Júliába, lehúzunk egy felest!