Van még új a Nap alatt 1-2-3

11. fejezet ~ Messze-messze

11. fejezet

Messze-messze

Minden színészeti képességemet bevetve sem sikerült elhitetnem a külvilággal, hogy jól vagyok.

Nagyapa ugyan megint utazni készült volt, de addig önmagához képest elkényeztetett, és nem győzte hangsúlyozni, hogy ő megmondta: nekem lány kell, fiúkkal majd próbálkozzak később, és lehetőleg külföldön, ahol nem annyira problémás fiúkat szeretni.

Erika whiskyvel kínált, és egy szép selyeminget adott, amit valamelyik kuncsaftja boltjában talált.

– Csábíts el valakit, és jobban fogod érezni magad – mondta, én pedig csak fáradtan sóhajtottam egy köszönömöt. Nem akartam századjára is elismételni, hogy Dáviddal nem jártunk, emiatt nem is szakíthatott velem, egyszerűen csak elutazott egy hónapra, én pedig emiatt úgy el vagyok keseredve, mintha tényleg jártunk és aztán szakítottunk volna.

Még Vil és Lujza is észrevette búslakodásomat, pedig a beszélgetés első félórájában ezerszázalékig biztos, hogy végig vigyorogtam és viccelődtem. Nagyjából a találkozó harmincegyedik percében tette a vállamra a kezét Vil, és megkérdezte, hány napja halt meg a kiskutyám.

– Nincs kiskutyám – válaszoltam nagyot pislogva.

– Pedig úgy nézel ki, mint akinek volt, de már nincs.

– Ó.

Lujza hátrasimította egyik sárgásszőke tincsét a füle mögé, és előrehajolt.

– Az a baj, hogy Dávid elment?

– Nem, dehogy. Ez egyáltalán nem baj. Kihagyhatatlan lehetőség. Csak sokat voltunk együtt a napokban és... hát, majd visszajön és akkor megint sokat leszünk együtt.

– Nehéz, ha elutazik a legjobb barátunk – bólogatott Lujza. – Az én legjobb barátnőm Kanadába költözött, és félévente egyszer látom.

– Sajnálom – pillantottam rá együttérzőn. Bele se mertem gondolni, hogy ez velünk is előfordulhat. Bár legalább akkor kénytelen lennék elfelejteni az ábrádjaimat...amikből most jóval több van, mint amennyinek kellene lennie.

– Figyelj, a szülinapjára már itthon lesz, és akkor csapunk egy hatalmas bulit, ahol bepótolhatjuk a külön töltött egy hónapot!

– Mikor lesz a szülinapja? – lepődtem meg, és belém szúrt a féltékenység: Vil miért tud ilyet Dávidról és én miért nem? Miért nem kérdeztem rá egyszer sem az elmúlt hetek során?

– Július végén – mondta Vil. – Pontos dátumot, most, ha fenyegetnél, se tudnék mondani, úgyhogy nem teszem.

– Hm.

– Segítesz megszervezni? Szerintem jobban ismered Dávidot, mint én.

– Szívesen – egyeztem bele pironkodva. Szégyelltem magam, hogy nem tudtam erről, ő meg igen.

– Addig viszont lesz más buli, ha érdekel – vetette közbe Lujza.

– Igen? – Próbáltam lelkesnek tűnni, de szerintem nem jött össze.

– Például, lesz egy hatalmas buli Gödöllőn – ragadta magához a szót Vil. – Az unokatesóm szervezi, és bárki meg van rá hívva. Köztük ti is. Meg az osztályból, aki akar jönni. Óriási lesz!

– Köszönöm a meghívást – mondtam udvariasan. Nem voltam benne biztos, hogy el akarok menni egy gödöllői óriási bulira, de Vil egy olyan időpontot mondott, ameddig még ráértem gondolkozni. Sőt, addig mást nagyon nem is fogok tudni csinálni, csak gondolkozni.