Van még új a Nap alatt 1-2-3

34. fejezet ~ Sehogy se jó

34. fejezet

Sehogy se jó

Otthon alaposan le kellett zuhanyoznom, ha le akartam mosni magamról az éjszaka legmocskosabb érzéseit. Bár azon a véletlenül elcsattant csókon kívül többször nem értünk egymáshoz, azért a szégyen szinte levakarhatatlanul tapadt a bőrömre.

Ervin nem volt hajlandó elárulni, mit akar kezdeni a verssel, csak folyamatosan bólogatott, én pedig nem tudtam kihúzni belőle a választ.

Még most is teljesen feszült voltam, a hideg víz sem segített ellazulni.

A hajamat törölve telepedtem le a szőnyegre Sofia mellé, aki éppen tornázott. Talán nyújtott, a kicsavart testtartásából ítélve.

– Elrontottam mindent – árultam el neki egy nagy sóhaj kíséretében.

– Mesélj! – biccentett Sofia, és az égbe nyújtotta karjait, hogy kiropogtassa a hátát. A tekintetem csak egy röpke pillanatra pihent meg domború mellén, mielőtt elétártam volna a történteket: hogy Dávid miként ölelt, miként csókoltam meg majdnem, hogyan közölte, hogy randevúja lesz, és hogy azóta milyen kegyetlen módon ignorálom őt, a hívásait és üzeneteit.

– Szóval szerinted Dávid nem tudja, hogy tetszik neked – emelte ki a részletet, és elfordította a törzsét.

– Hát, szerintem nem – erősítettem meg, de kicsit elbizonytalanodtam.

– Odahajoltál, majdnem lekaptad, és azt mondod, nem...

– Nem majdnem lekaptam, csak...

– Egyszerűbb lenne, ha megmutatnád – ajánlotta Sofia a vállát felhúzva. Játékosság bújt meg benne, éreztem, hogy valahogy próbál jobbkedvre deríteni. Úgy tettem, mintha nem venném észre. Fáradtnak szánt sóhaj után elmondtam neki, hogy hogyan pózoljon be, és hogy amikor előrehajolok, fordítsa el a fejét. Sofia terpeszben ült előttem, mint egy kislány, és nagyra nyitotta kék szemeit. A kezeit a derekamra tette, miközben feltérdeltem, hogy kicsit magasabban legyek.

Halkan adtam ki az utasítást:

– Csukd be a szemed.

– Baba, ez azért elég romantikus – jegyezte meg Sofia, de engedelmeskedett. Bensőséges pillanat volt, amiért megérte ebbe a fura helyzetbe hoznom magam.

– És most... – Nagy levegőt vettem, akárcsak pár napja, és lassan előrehajoltam. Amint Sofia megérezte a közeledésemet, elfordította a fejét... csak épp a rossz irányba. Az ajkunk összesimult. Nem úgy, mint korábban: nem hevesen és követelődzőn, nem, ezúttal semmilyen láng nem lobbant fel.

– Hát ha ezt nem vette úgy, hogy tetszik neked, akkor őszintén nem tudom, mit fog annak venni – állapította meg Sofi, miután elhúzódott.

A szememet forgattam.

– Rossz irányba fordítottad a fejed!

– Hopp – pislogott Sofia. Aztán rám mosolygott. – De kellett neked egy kis puszika! Nem?

Felhúztam a vállam, és törökülésbe helyezkedtem.

– Nem tőled szeretnék puszikát – mondtam lehangoltan. Sofia gyengéd pillantással mért végig.

– Tudom, édes, tudom.

Vettem egy mély levegőt, és összesítettem magamban a dolgokat:

– Fájdalmat okozok Dávidnak. De közben... ő is fájdalmat okoz nekem. Még ha nem is tud róla. Mit kellene választanom? Az ő fájdalmát vagy az enyémet?