Van még új a Nap alatt 1-2-3

12. fejezet ~ Időzónák és mérföldek választanak szét

12. fejezet

Időzónák és mérföldek választanak szét

Nem szeretem a házibulikat. Talán még a szórakozóhelyeknél is kevésbé.

Eljöttem, mert Vil kötelezett rá és tudtam, hogy Erika is örülne, ha lelépnék. A bulit egy tizedikes tartotta, egy hatalmas lakásban – legalább ötször el lehet ott tévedni egy óra alatt. Túl sok ember, túl sok pia és túl hangos zene volt, ráadásul folyamatosan azzal kínoztam magam, hogy elképzeltem, itt ül velem Dávid. Vagy smárol valakivel.

Vil nagyon hamar nagyon lerészegedett, és egy talán tizenegyedikes lánynak tette a szépet, akinek virágos csatok virítottak a hajában, és olyan rövid szoknyája volt, hogy úgyis beláttam alá, hogy oda se néztem.

Egy ideig Lujzával beszélgettem, próbáltam udvarolni neki, de annyira kényelmetlen volt, hogy inkább csak mosolyogtam és bólogattam mindenre, amit mondott. Lujza, azt hiszem, nem vette észre a feszélyezettségem. És simogatta a térdem beszélgetés közben. És nagyon szépen mosolygott rám. És hosszasan megölelt, amikor hazament.

Ez kicsit felzaklatta a kicsi, érzékeny lelkem.

– Áááááá – dobtam le magam Petra mellé, aki egy sarokban ült és valamit tanult. A legtökéletesebb partiarc – számomra legalábbis biztosan.

– Bé – hangzott Petra felelete, anélkül, hogy felnézett volna a jegyzeteiből.

– Mi? – kérdeztem vissza értetlenül.

– Mit mi? A bé a jobb.

– Minél?

Petra fáradtan nézett fel rám.

– Azt hittem, most egy A kontra B osztály vita következik.

Pislogtam kettőt, mire megértettem.

– Nem. Csak szenvedtem.

Petra biccentett, aztán visszafordult a jegyzetei felé.

– Miért tanulsz? – kérdeztem. Szerettem volna valakivel beszélgetni, valakivel, aki józan. És ebben az sem tudott visszafogni, hogy Petra egyértelműen adta a külvilág tudtára, hogy mindent ki akar zárni.

– Mert muszáj.

– Nyár van.

Megint nem kaptam választ, úgyhogy konkrétan feltettem a kérdést, ami leginkább érdekelt abban a pillanatban:

– Nem szeretnél beszélgetni velem?

Petra mély levegőt vett.

– De, nagyon. – Megjátszott, negédes mosolyt villantott rám. Furcsa volt mosolyogni látni, főleg, hogy nyilvánvalóan nem volt őszinte.

– Oké, bocsi, békén hagylak – visszakoztam elpirulva. Petra sóhajtott és megadón magasba emelte a kezeit.

– Nem, sajnálom. Maradj csak. Mondd, mi bántja a kis lelked?

– Semmi! – vágtam rá. Petra megemelte a szemöldökét, mire hebegve folytattam: – Úgy értem, miért bántaná bármi is? Csak kicsit jobban meg akartalak ismerni.

– A kis szőke miatt aggódsz? Még két találkozás és simán megvagytok. Már ha olyan, mint Dali. De pont olyannak néz ki, mint amilyen Dali volt kilencedik előtt, szóval...

– Nem érdekel Lujza – legyintettem. Petra oldalra biccentette a fejét, úgyhogy gyorsan helyesbítettem: – Úgy értem, nagyon érdekel, de tudom, hogy én is érdeklem, szóval... Khm-khm. Nem aggódom miatta.