Van még új a Nap alatt 1-2-3

13. fejezet ~ A démonok anyja talán nem is Lilith

13. fejezet

A démonok anyja talán nem is Lilith

Daniella. Ez a név... ez a név pokoli.

Pokoli.

Soha nem ismertem még egyetlen Daniella nevű személyt sem, most is csak úgy került a látó-, vagyis inkább hallómezőmbe, hogy Dávid említette meg, mint egy nagyon csinos lányt egy ausztrál könyvesboltból.

Sokat sétáltam a Duna parton és Daniellára gondoltam. Dávid küldött róla képet. Azt írta, hogy dán, ami stimmelt a fotó alapján: csodaszép szőke haj, csupa vidámság, igéző zöld szemek. Az alakja karcsú, vonzó.

Nyilván így néz ki, hogy máshogy?

Próbáltam elképzelni, milyen lenne együtt Dáviddal, de mindig oda lyukadtam ki, hogy én jobban mutatok a fiú mellett. Én ölelem, én ülök az ölében, én csókolom szájon. És nem az az északi szépség.

Sokadjára is rájöttem, milyen fárasztóak az érzések.

Egy padon ülve vártam, hogy Dávid hívjon, szinte részeg voltam a vágyakozástól – buta egy szokássá vált, de ráfüggtem (Dávidra meg a hívásaira is), mint valami drogra. Soha nem akarok ráfüggeni igazi drogokra, ez valami borzalmas.

A cigaretta is éppen elég, az elmúlt egy órában már a harmadikat szívtam el. Remélem, hogyha Dávid hazajön, újrakezdjük a leszokáskúrát.

Épp Villel beszéltem meg egy találkozó időpontját, amikor Dávid teljes extázisban pörögve hívott fel:

– Eljön velem randizni!

– Ki? – nyögtem föl ösztönösen, de már tudtam a választ. Egyszerre mondtuk ki a nevet:

– Daniella.

Semmi baj, semmi baj, nagylevegő.

– Hát ez szuper, gratulálok! – préseltem ki magamból, de Dávidnak ez mintha fel se tűnt volna.

– Nem is tudom, mit vegyek fel! Színes inget vagy fehér inget? Farmert vagy vászonnadrágot? Bőt vagy szűket? Feketét vagy drappot? Megfésülködjek vagy maradjak kócos?

Megköszörültem a torkom, aztán válaszoltam a kérdéseire, mert tudtam, hogy nem költőinek szánta őket:

– Fehér inget és bő, drapp vászonnadrágot vegyél fel, a hajadat meg hagyd úgy, ahogy felébredtél.

– Ez jó. – Szinte láttam, ahogy összeszorított szájjal biccent, és fejben számol. – Köszönöm, drágám.

– Hát, akkor szia – köszöntem el, mert azt hittem, ennyit akartam tőlem.

– Már mész is? – hökkent meg Dávid.

– Nem te mész?

– Dehogy megyek. A randim csak pár óra múlva lesz, de addig veled akarok beszélni. Milyen odahaza?

Nem volt valami sok kedvem beszélni, de őrülten vágytam még, még, még hallani Dávid hangját, szóval elcsevegtem vele. Budapestről, Ausztráliáról, Vilről, Ernáról, Petráról, Danielláról, augusztusról és júliusról.

Amikor Dávid azt mondta, rossz dátumot említett korábban a hazaérkezéséről, majdnem leejtettem a telefonomat.

– Mi? Nem leszel itt július végén?

– Nem – mondta sajnálkozva Dávid. – Anyu szeretné itt kint megünnepelni a születésnapomat. Valami hawaii-i bulit emleget. Remélem vágja, hogy nem ott vagyunk. Bár szerintem addig nem érdekli, amíg korlátlan mennyiségű alkoholt ihat.