Van még új a Nap alatt 1-2-3

60. fejezet ~ Haladás

60. fejezet

Haladás

Mostanában egy éjszakája sem alakult unalmasan, és ezt Dorián nagyon értékelte. Pont ezt szerette volna csinálni itthon, amíg passziváltatta az oxfordi félévet – barátkozni, szerelembe esni valakivel, aztán szerelembe esni másvalakivel, bulizni a barátaival és az épp aktuális szerelmével, alkotni és pénzt gyűjteni.

Tori egy olyan művészközegbe vezette be, ami tárt karokkal fogadta, és ahol az emberek kíváncsiak voltak a mondandójára, és akik magyarok voltak.

Mostanában ez újra meg újra megmelengette a szívét. Tavaly ilyenkor csupa angol diákkal volt körülvéve, akiket kedvelt ugyan... de semmi sem fogható a vele hasonlók társaságához.

És aztán itt volt a banda.

Sose gondolta, hogy szüksége lenne egy zenekarra, de amikor Tori összeszervezte az első próbát, rájött, hogy ez kellett a lelkének.

Egy kis bérelt, koszos stúdióban gyűltek össze, egy alagsori kis helyiségben. A falak szürkék voltak, a levegő dohos – de Dorián mintha egy szelet csodaországba került volna.

Volt ott dobszerkó, mikrofonok, elektromosgitár, basszusgitár, állványok, hangszórók. Kész álomvilág!

Az álomvilágba beletartoztak a banda leendő tagjai is: a dobos lány, akinek sötétkékre volt festve a haja és már az első találkozásukkor leszögezte, hogy jóban lesznek. Ezt Dorián úgy értelmezte, hogy nagyon jóban. (Viszont biztosra vette, hogy ez csak azután történhet meg, hogy Travis hazautazott. Addig nem.) Aztán ott volt még a basszusgitáros fiú, aki vagy két fejjel magasabb volt Doriánnal, és akinek a nyakában mindig kendő lógott, mintha egy cowboy lenne.

Zseniális csapatnak ígérkeztek.

Zenészek és zenekarok nevét írták fel egy listára, sorban mindenki mondott egyet.

– Azért Taylor Swift és a Modern Talking elég messze van egymástól – állapította meg Vida, és megigazgatta a kendőjét.

– De a Modern Talking már nincs messze a Beatlestől – mosolygott rá Dorián, felhozva Vida választását.

– Az tök mindegy, mitől van messze – jelentette ki Tori. – A lényeg, hogy élvezzük közösen a zenélést.

– Ja – bólintott Vani. A dobverőit a hajába tűzte, ami meglehetősen jól állt neki. – Ne kezdjetek már el az elején balhézni, fiúk, nem akarom, hogy ti okozzátok a banda végzetét.

– Dehogy balhézunk, hugi – rázta a fejét Vida. – Dor már most a legnagyobb tesóm.

Ökölpacsira nyújtotta a kezét, amit Dorián vigyorogva fogadott.

Amióta hazaért, kicsit úgy érezte, hiányzik valami, csak azt nem tudta megfogalmazni, hogy pontosan mi. De ekkor ráébredt: új barátok után vágyódott, akiket talán most talált meg.

/*/

Hétfőn dolgozatot írtunk nyelvtanból, és miután alaposan kifarmoztuk magunkat szombaton (én elég hamar ráuntam az állatokra, ráadásul már egyszer láttam is őket a nyáron), vasárnap otthon maradtunk tanulni.

Őszintén szólva nem igazán tudtam koncentrálni a nyelvtani szabályokra, végig az járt a fejemben, ahogy Dávidot csókolom. Mármint a nyakát.

Legnagyobb megdöbbenésemre egyetlen képzeletbeli lépést sem tett hátra, inkább csak oldalra, de mintha engem is maga mellé húzott volna. Nem tett semmi egyértelmű jelzést, mármint nem hívott randira vagy nem csókolt meg, de úgy éreztem, most talán tényleg elértünk valamit.