Sokolov

XXXII.

Igor,

Kosta a vigyorogva fújta a dohányfüstöt az egyik őre arcába, míg Mikhail le sem vette a szemét a hajóról kirakodó embereinkről.
Eközben Sergei, a telefonján nézte az utcai kamerákat.

Megropogtattam a nyakam és Belov felé biccentettem, az öreg értetlenkedve bámult rám.
Nem tudta mire fel a nagy készültség.

-Minden rendben, még van két óránk. -Sergei az FBI ügynökre szegte a tekintetét a nőt hallva, majd vissza a telefonjára, az alacsony szőkeség egy grimasszal viszonozta ezt. Elindult előre és elkezdte elintézni azt, amiért a kenőpénzt kapta, hogy mindenki befogja és úgy tegyenek a beszállítók mintha vakok és némák lennének.

Meglepően határozott kisugárzással bírt Emily Campbell, Sergei akarva akaratlanul is oda oda pillantott, már már büszkeséggel az arcán.
Le sem tagadhatták volna, hogy van köztük valami.

Nem az én tisztem volt ítélkezni, főleg nem úgy, hogy múlt éjjel Annushka a karjaimban aludt el.
Egyenesen a szobájába vittem és az ágya melletti széken, én is pihentem egy kicsit.

Reggel még mielőtt felébredt volna eljöttem, nem szeretek búcsúzkodni.
Nem tudhattam, hogy a ma este után visszatérek-e avagy sem.

Belov hat emberrel jelent meg, a szokásos három helyett. Ő is készült.
Az öreg régóta a pályán van, nem könnyű átjárni az eszén.

Elkezdtem fejben kalkulálni, hogy milyen gyorsan kell lelőnöm az első embert, hogy a további ötöt is megölhessem, úgy, hogy én ne kapjak golyót.

Félig elmosolyodtam, hiszen Dimitri Belov homloka gyöngyözött az izzadságtól.

-Gondolkoztál az egyezségen? -morogva szólalt meg, elővéve egy zsebkendőt amivel elkezdte felitatni az izzadságcseppeket az arcáról
-Ami azt illeti igen. -a teherautókra néztem, amik immáron tele voltak a szállítmánnyal
-Remélem megfelelő döntést hoztál, nem szeretnélek kellemetlen helyzetbe hozni, Igor. Fiatal ígéretes Pakhan vagy.

Minden erőmmel vissza kellett fognom magam, hogy ne húzzak be neki.
Volt bátorsága burkoltan fenyegetni még úgy is, hogy Konstantin, Mikhail és Sergei is jelen voltak.
A Bratva legerősebb tagjai.
Belov leragadt tíz évvel ezelőtt, mikor még az öregek irányítottak. Bizonyára nehezen ment neki feldolgozni, hogy egy gyereke korabeli kezében van az élete.

-Mond meg te. -megvontam a vállaimat.

A szpecnaz-ban sok dolgot megtanultam.
Az önfegyelem volt a legelső és legfontosabb amit megjegyeztem. A higgad vér megőrzése elsődleges a mi köreinkben.

Ezért lepődött meg Dimitri amikor előkaptam a fegyverem.
Az arckifejezése megért volna egy misét, szinte láttam ahogyan végigpörgött az élete a lelki szemei előtt. Nem tudta elrejteni a terrort amit érzett, és emiatt az adrenalin csak méginkább dolgozni kezdett bennem.
A jobbján álló őrére céloztam és mire pisloghatott volna, lőttem, szemrebbenés nélkül.
A másodperc töredéke alatt a bal oldalán állóval is ugyan így tettem.

Gyönyörű melódiaként vízhangzott az erdővel körbevett kikötőben a lövések hangja.

A háta mögött ácsorgó őr reflexe volt a leggyorsabb, hiszen ő emelte meg a pisztolyát a leggyorsabban, de nem annyira gyorsan, hogy ne tudjam előtte fejbe lőni.

Egyből hátra esett, hatalmas puffanással és némi vérrel még drámaibbá téve a pillanatot.
Legszívesebben visszanéztem volna később, csakhogy kielemezhessem Dimtri Belov halálfélelmét, amivel végig nézte az egészet.
Az ő reflexei nem voltak már olyan gyorsak mint húsz éve.
Ez nekem a javamra vált.