Sokolov

V.

Anna,

Minden nap vacsora után kiültünk Aleks-el, a kertbe a fa alá, felolvasni a naplót amibe beleírta az aznap történteket.
Simogattam a sötétbarna fürtjeit míg ő megosztotta Sashavál, hogy ma megtanulta a négyes szorzótáblát.

Lehunytam a szemem és hallgattam ahogyan beszél, a szívem minden egyes mondata közben összeszorult.
A madarak gondtalan csiripelése és a szikrázó napsütés mintha csak nekünk szólt volna.
Akárhányszor látogatást tettünk Aleksandrához, a természet szinte megelevenedett körülöttünk.
Aleks gyermeteg hangja zene volt füleimnek, kezdett nagyon hozzám nőni ez az apró gyermek.
Tisztában voltam azzal, hogy ez egy munka és én csak egy dadus vagyok, de ez nem jelentette azt, hogy eltudnám vonatkoztatni az érzéseimet a munkától. Nem túl professzionális hozzáállás, de úgy éreztem mintha ez a gyermek lenne az én mentsváram. Valószínüleg a maga módján ő is ezt érezhette.

Miután befejeztük a napi látogatást, vissza indultunk a házba, Vlad a kertben állva dohányzott, egy apró mosoly ült ki az arcára mikor elsétáltunk mellette.

-Holnap reggel, edzés?
-Sosem adod fel, Vlad? -egy apró mosoly kíséretében tettem fel a kérdést, majd kacsintottam
-Ah -drámaian a mellkasához kapott, eljátszva a szívrohamot. Halkan kuncogtam ezt látva, igen Vladimir egy hatalmasra nőtt gyerek, olyasfajta akitől a szüleim eltiltottak volna mert "rossz hatással van rám". Ebben az élethelyzetben viszont úgy véltem, nagyon is jó hatással van rám a bohókás természete.

Aleks kuncogására a kisfiú felé fordultam, aki apró arcát megemelve integetett az egyik ablak irányába. Követtem a tekintetemmel a mozdulatait, és észrevettem, hogy az édesapjának hadonászik jókedvűen.

-Franc. -halk káromkodás hagyta el a számat, szerencsére Aleks nem hallotta. Megvakartam a tarkómat, hisz eszembe jutottak Igor szavai. Nem azért vett fel, hogy az embereit szórakozassam, és az, hogy ez következményekkel jár.
Reménykedtem, hogy csak blöffölt, és, hogy valójában nem tűnik fel neki ha olykor váltok pár szót az őrökkel, jobban mondva Vladimir-al.

Jól ráláttam Sokolov arcára, ha a tekintete ölni tudott volna akkor én már halott lennék, eltemetve egy sekély sírba.
Az enyémre valószínűleg rá is köpne és nem vinne rá Nefelejcs virágokat. 

Nyeltem egy nagyot, végig futott a hátamon a hideg. Hirtelen a nyári szellő jeges szélként hasított a csontjaimig. Nem tetszett az ahogyan figyelte minden egyes rezdülésemet.

-Menjünk be Aleks, lassan takarodó. -lehajoltam a gyermekhez és megböktem a puha orrocskáját a mutatóujjammal, ezt érezve lehunyta szemeit és kuncogásban tört ki.
Halvány gőzöm sem volt arról, hogy a fenébe tudott ilyen édes gyermeket nemzeni ez az ember, ott az ablak mögött állva.
Sasha tényleg egy angyal lehetett, ezt sokadjára állapítottam meg magamban.
Elhatároztam, hogy később kikérdezem Vlad-ot a nőről, szerettem volna többet megtudni róla. Nem tudtam miért, de valamiféle késztetést éreztem rá.

Dalolászva, ugrándozott fel a lépcsőn Aleks, egy orosz éneket ismételgetett, azt mondta az anyukája tanította neki.
Mosolyogva figyeltem ahogyan a kis haja fel le mozgott minden egyes lépése közben.

-Köszönhetek apának? -megtorpant a lépcsőn felráncolt orral. Hezitálni kezdtem, hisz a szabály szerint nem zavarhatom Sokolovot az irodájában, kizárólag vészhelyzet esetén. Mérlegelnem kellett, hogy ez vészhelyzet-e? A kisfia látni akarta, ha az én fiam lenne, örülnék egy nyálas jó éjt puszinak.
Leguggoltam elé és elsimítottam a sötét fürtjeit.
-Apukád dolgozik, de ha lefürdesz és elolvasom neked a mesét bejön majd a szobádba és megölelget. Alku? -vigyorogva csiklandoztam meg az oldalát, hisz tudtam, hogy Igor minden este betér a gyermekéhez, miután én lefektettem aludni.
-Kisujj eskü? -megemelte a apró kezét és kinyújtotta a kisujját, nem utasíthattam vissza, ezért összekulcsoltam az ujjamat az övé körül nevetve -Kisujj eskü!