Sokolov

LIX.

Anna,

Aleks füleit fogtam miközben ő hallgatta a zenét, tudtam, hogy nem hall semmit az airpodsnak köszönhetően, de biztosra akartam menni.
Lehúztam a sapkát a szemeire és megkértem, hogy tegyen úgy, ahogyan az apukája javasolta.

Szaporán szedtem a levegőt, miközben a kocsi ablakán keresztül néztem a kint zajló eseményeket. Öt nagydarab, tetőtől talpig feketébe öltözött, maszkos férfi nézett farkasszemet a férjemmel és annak két biztonsági emberével.

Vlad és Lazar is két fegyvert fogott, míg Igor zsebre tett kézzel, önbizalmat sugárzó testtartással állt köztük.

Hányingerem lett az idegtől ami átjárta minden egyes porcikámat, tehetetlenül bámultam azt, ahogyan a férjem úgy állt ott, mintha halhatatlan lenne.

-A francba Igor, vedd elő a fegyvered. -kérleltem halkan, remélve, hogy valamiféle csoda folytán telepátiát alkalmazhatok. Észrevettem valamit, méghozzá azt, hogy a Pakhan fegyvere hátul volt, az öve tartotta.
Mikor kiszállt az autóból akkor tehette oda.

Tudtam mit kellett tennem.

Nyeltem egy nagyot és kivettem az egyik fülhallgatót a kisfiam füléből. -Kimegyek apához, ne mozdulj, maradj itt és hallgasd tovább ezt a szép zenét. -suttogtam egy puszit nyomva az orrára -Szeretlek.
-Én is szeretlek, anya. -halkan válaszolta. Először hívott anyának és a szívem belehasadt, hiszen nem ilyen körülmények között akartam átélni ezt a különleges pillanatot. Sajgott a lelkem, nyeltem egy hatalmasat a könnyeimet visszatartva.
Amikor megbizonyosodtam arról, hogy a gyermekem nem hall semmit, és mindkét airpods a helyén van, remegő kézzel kinyitottam az autó ajtaját.

Halkan behajtottam azt magam mögött, és minden bátorságomat összeszedve elindultam előre.

Talán még sosem féltem ennyire korábban.

Megtorpantam két lépés után, megfagyott körülöttem a levegő.

Négy dörrenés hallatszott, egyszerre sült el négy darab fegyver. Összerezzentem, a szemeimet automatikusan lehunytam.

Egy pillanattal később riadtan néztem előre.

Lazar és Vladimir leszedett négy férfit, ezután Igor biccentett egyet nekik, ők amint ezt látták, szinkronban hátra léptek.

-Ki küldött? -Igor felhajtotta az ingujját, ekkor a vele szemben álló férfi kibiztosította a fegyverét. Nem lepődött meg túlzottan azon, hogy meghalt négy embere, egyetlen másodperc töredéke alatt.

Éreztem minden egyes szívdobbanásomat, és még az ütőeret is a nyakamban, amint az lüktet a félelemtől.

-Szerinted elmondom? -felnevetett a maszkos férfi, úgy tűnt nem érdekelte, hogy ő is meghalhat. Azt megtanultam ezekben a körökben, hogy bizonyos emberek élete semmit sem jelent. Valószínűleg a megbízója olyan sok pénzt fizetett neki, amivel a családja vígan élhet a halála után is.
Ezek a férfiak elmebetegek voltak, erre képezték ki őket. Nem féltek semmitől sem.

Lassan Igor mellé álltam, ekkor a férjem felsóhajtott. -Mit mondtam neked, Annushka? Menj vissza! -morogta mérgesen miközben felnézett az égre. Irónikus módon abban a pillanatban kezdett hullani a hó hatalmas pelyhekben.

Nem akartam egy ilyen festői szépségű helyen holtan látni a férjemet.
Vladimir és Lazar szinte egyszerre kaptak utánam.

-Nyet! Hátra! -összeráncolt szemöldökkel néztem rájuk felváltva. Lazar azon nyomban visszakozott, míg Vlad megrázta a fejét.
-Tudom mit csinálok, bízz bennem. -suttogtam a fiatal őrnek, aki ekkor összeszorított fogakkal egy aprót hátra lépett.