Sokolov

XIV.

Anna,

A házba érve, Vlad a csomagjaimmal hadakozott, káromkodva egyensúlyozott a vásárolt dolgokkal.
Eszméletlen bűntudatom támadt, hogy a főnököm pénzét szórtam.

-Beszélek a Pakhannal. -tördeltem a kezeimet, Vlad magasról tett arra amit mondtam, egyenesen a szobám felé sétált, hogy letehesse a papír táskákat, meg a jeges kávémat. Igen még egy jeges kávét is vettem, pedig annak semmi köze nem volt a holnapi partihoz.

Igor irodája felé vettem az irányt szorongatva a hitelkártyáját.
Izzadt a tenyerem, izgultam, lepörgött a lelki szemeim előtt, hogy majd teljesen kiborul amiért ilyen sokat költöttem.

A Dior ruhám annyiba került mint más éves fizetése.
Kopogtattam egyet, majd még egyet és vártam.
Lazar nyitott ajtót, kérdően nézett rám, nem állt félre és nem is szólalt meg.
Ez az ember csak akkor tud beszélni ha tényleg muszáj.
Sóhajtottam egyet. -Szemezünk még egy kicsit, vagy bemehetek? -összekulcsoltam a karjaimat a mellkasom előtt és bámultam a hegyomlás nagyságú férfira -Igazán hízelgő, hogy ennyire szereted a szemkontaktust, de egy kicsit fura is.

Válaszra sem méltatott, hátra fordult oroszul mondott valamit, ezután hallottam Igor hangját felcsendülni. Olyasmit mondhatott, hogy Lazar beengedhet, mert az ő se szó se beszéd félre állt.
Betipegtem az irodába és Lazar becsukta az ajtót, de nem jött be utánam, ami meglepett.
Sokolov-al kettesben hagyott, ami miatt még idegesebb lettem.

-Pakhan, uh vissza hoztam a kártyádat, köszönöm. -megvakartam a tarkómat, az arcom paradicsom pirosba váltott -Sajnálom, de nagyon sokat költöttem, minden nagyon drága volt azokban a boltokban -szabadkoztam miközben letettem az asztalára a hitelkártyát.
Hátradőlt a székében, és eltolta a papír halmazt maga elől. -Oh, mennyit költöttél? -felvonta fekete szemöldökét, egyenesen a lelkembe látott mikor ilyen intenzíven nézett
-Vettem ruhát, cipőt meg egy pár fülbevalót. Összesen....-felhúztam az orrom és lehunytam a szemem, rettentő kínosan éreztem magam -összesen tizenötezer dollárt költöttem. -olyan gyorsan hadartam ahogy csak tudtam, reméltem ha hamarabb túl leszek ezen a kellemetlen beszélgetésen, akkor gyors elfelejthetem majd az egészet
-Tizenöt? -a hangjára kinyitottam a szemeimet és láttam, hogy félmosolyra húzódott a szája, viccesnek talált -Azt hittem sokat költöttél?

Tátva maradt a szám, tizenötezer dollár nagyon sok pénz, ő meg úgy viselkedett mintha pár centet vertem volna el.

-Igor, ez nagyon sok pénz. -motyogtam, észre sem vettem, hogy a keresztnevén szólítottam
-Annushka. -egy "ch" hang hagyta el a száját, kissé oldalra biccentette a fejét -Legközelebb ha egy férfi oda adja a hitelkártyáját azzal, hogy nincs rajta limit, használd ki mint egy igazi nő. -felnevetett, tényleg mókásnak tartotta a szégyenemet
-Oh. Nem, nem haragszol?
-Hogy haragszom-e? -megrázta a fejét vigyorogva -Ami azt illeti lenyűgöztél, te tényleg azt hiszed, hogy tizenötezer dollárt megérzek? Adj hozzá még két nullát és akkor talán észrevettem volna, hogy hiányzik pénz a számlámról.

Hatalmas szemekkel néztem rá, majdnem leültem a földre döbbenetemben.
Azt mondja, hogy közel másfél millió dollár hiányt talán észrevenne? Szent szűz anya, mennyi pénze lehet?

Naív lehetek, hisz extra luxusban él, ebből is tudnom kellett volna, hogy nem milliomos hanem milliárdos.
Nem hiába öleli a szenátor is a keblére Igor Sokolov-ot.

-Uh, az jó. -ennyit sikerült kiböknöm. Bizony jó lehet kő gazdagnak lenni, bár megvolt ennek is az árnyoldala. Őrökkel körbevéve élt.
Inkább maradok szegény, de nyugodt.
Bár a nyugalom ismeretlen fogalommá vált az utóbbi hetekben, hiszen amióta betettem ebbe a hatalmas házba a lábam, minden voltam csak kiegyensúlyozott nem.